A Fővárosi Törvényszék elredelte átadási letartóztatását és átadását az olasz hatóságoknak.
Címke: büntetőeljárás
Toplistás magyar bűnözőket fogtak el egy nemzetközi akcióban Spanyolországban
A kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények miatt keresett társaság két tagja továbbra is bujkál.
Relativizálható-e a bűnügyi adatok kezelőjének felelőssége?
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezést semmisített meg!
1,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott egy útdíjak és egyéb közterhek megfizetését kijátszó céghálózat
Az ügyészség vádat emelt!
Két év börtönre ítélték a magát nőgyógyásznak és ügyvédnek kiadó férfit
A bíróság a büntetés végrehajtását öt évi próbaidőre felfüggesztette.
Idős kora miatt nem állítható bíróság elé a ruandai népírtás vádlottja
A nemzetközi bíróság alternatív eljárást folytat le Felicien Kabuga üzletember ellen.
4 év fogház és 4 év fogalkozástól eltiltás a pénzmosó ügyvédnek
Közreműködéséért 1,7 millió forintot kapott.
Katonai ülnököket avattak a Fővárosi Törvényszéken
114 főtiszt és tiszt – köztük 10 dandártábornok – tette le ünnepélyes esküjét.
Feladta magát Olaszországban a hazájában 6 év szabadságvesztésre ítélt volt román pénzügyminiszter
Külföldre menekülnek a román börtönviszonyok miatt a korrupt politikusok.
A fiatalkorúakat érintő szankciórendszer sajátosságai, tekintettel a 14 év alatti elkövetőkre is
A felnőtté válás nem egyszerű biológiai folyamat, hanem a lelki, tudati, erkölcsi kibontakozás ideje is. Átmenet a gyermekkorból a felnőttkorba, egyben egy átmeneti státuszt is jelent mind a család, mind a társadalmi környezetben. Napjainkban a gyermekek biológiai fejlődése felgyorsult, a gyermekek korábban érnek, az információs forradalom következtében a kiskorúakat már elég korán elérik a társadalom olyan különféle hatásai, amelyektől a korábbi időkben még védve voltak. Nem adható egzakt válasz arra a kérdésre, hogy egy fiatalkorú miért válik bűnelkövetővé. A tanulmány a fiatalokkal szembeni szankciórendszer sajátosságait, különösen a 14 év alatti elkövetőkre tekintettel vizsgálja. A Szerző bírósági titkár a Fehérgyarmati Járásbíróságon....