Címke: büntetőeljárás

Vöröscsillag-per: egyelőre maradhat a Btk-ban

Nem köteles közvetlenül, az ítélet alapján megváltoztatni Magyarország az önkényuralmi jelképek használatát szabályozó büntetőjogi tényállást azért, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szerint megsértették Vajnai Attila munkáspárti politikus szabad véleménynyilvánításhoz való jogát – fejtette ki Lövétei István alkotmányjogász kedden, hozzátéve: hosszú távon azonban hozzá kell igazítani a magyar szabályozást az egyezményben foglaltakhoz.

Vöröscsillag-per: Strasbourgban igazat adtak Vajnainak

Sérült Vajnai Attila szabad véleménynyilvánításhoz való joga, amikor önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt a Fővárosi Bíróság 2005-ben elmarasztalta – az Emberi Jogok Európai Bíróságának június 17-én meghozott, de csak kedden közzétett döntéséről a politikus által alelnökként irányított Magyarországi Munkáspárt 2006 tájékoztatott.

Több milliós csalássorozat: egy volt bíró is gyanúsított

Újabb csalásokra derített fényt a rendőrség annak az ügynek a kapcsán, amelyben két férfit azzal gyanúsítanak, hogy hamis bírósági ítéletekkel próbáltak jelentős forgalmat bonyolító gazdasági társaságokat megkárosítani. Egyikükről, egy 50 éves, büntetett előéletű férfiről időközben kiderült, hogy korábban bíró is volt – közölte Ambrus Péter, a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztályának kiemelt főnyomozója.

Magyar ügy az Európai Bíróság előtt

Új ügy érkezett Magyarországról az Európai Közösségek Bíróságára. A Fővárosi Bíróság azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy a pótmagánvádló sértett számára biztosítani kell-e azt a lehetőséget, hogy a büntetőeljárás során tanúként meghallgatható legyen.