Perújítási indítványt kezdeményezett a napokban Tasnádi Péter ügyében a Fővárosi Fellebviteli Főügyészség – tudta meg a Népszabadság. A hatóság vezetője megerősítette az értesülést.
Címke: büntetőeljárás
Még nem érkezett megkeresésé az osztrákoktól Karadzic állítólagos testőre ügyében
Az osztrák hatóságok egyelőre nem küldtek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH) megkeresést annak a férfinek az ügyében, aki azt állítja magáról, hogy a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb elnök, Radovan Karadzic testőre volt a délszláv háború idején – mondta el a BÁH szóvivője csütörtökön.
Előzetes letartóztatásban öt színesfémtolvaj
Előzetes letartóztatásba helyezett öt színesfémtolvajt csütörtökön a veszprémi bíróság, egy gyanúsítottnak pedig elrendelte a házi őrizetét – tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vöröscsillag-per: Vajnai Attila Strasbourgban a sarló-kalapácsot is rehabilitáltatná
Újabb vöröcsillag-viselési ügyben fordul az Emberi Jogok Európai Bíróságához Vajnai Attila és a pár hónapja vele közös perben elítélt Horváth Sándor; az eljárás során Horváth Sándor annak megállapítását is kéri, hogy nemcsak e szimbólum, de a sarló-kalapács viselése sem jogellenes. Ezt Vajnai Attila közölte szerdán.
Fenyő-ügy: DNS-minták érkeztek
Megérkezett Magyarországra két albán származású férfi DNS-mintája, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda a Fenyő-gyilkosság ügyében, jogsegélyben kért a szerb hatóságoktól. A mintákat igazságügyi szakértők vetik össze a tíz évvel ezelőtti merénylet helyszínén talált nyomokkal.
Életfogytiglanit is kaphat bin Laden sofőrje
Megkezdték tanácskozásukat az esküdtek hétfőn Oszama bin Laden sofőrjének perében a guantanamói amerikai tengerészeti bázison. A jemeni állampolgárságú Salim Hamdanról, akinek életkorát hiteles dokumentumok híján 40 évre becsülik, a Bush amerikai elnök által létrehozott különleges katonai bíróság ítélkezik.
Börtön fenyegeti a legendás sportújságírót
Hétfőn kezdődött meg a frankfurti tartományi bíróságon Jürgen Emig, német sportújságíró pere. A Hessen tartományi köszolgálati rádió és televízió (Hessische Rundfunk/HR) egykori vezető munkatársát vesztegetéssel és csalással vádolják.
Karadzsics: Megállapodtam Holebrooke-kal, hogy ne kerüljek Hágába
A háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb elnök, Radovan Karadzsics – akinek csütörtökön lesz az első meghallgatása a törvényszék előtt – még belgrádi kihallgatásakor az ügyésznek azt mondta: igenis megállapodott Richard Holbrooke korábbi amerikai közvetítővel, hogy ha eltűnik a közéletből, nem fogják a nemzetközi törvényszék elő állítani. Minderről a szerb közszolgálati televízió számolt be.
Vádemelést javasol a rendőrség a VIII. kerületi tanárverés ügyében
Vádemelési javaslattal lezárta a tanárukat megverő józsefvárosi diákok ügyét a Budapesti Rendőr-főkapitányság, és az iratokat megküldte a budapesti I.-XII. kerületi ügyészségnek – közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Időszerű eljárások, csökkenő ügyhátralék
Az IRM civilisztikai szakállamtitkárának felkérésére az Eötvös Károly Intézet összefoglalta a bírósági eljárások időszerűségének elősegítése, illetve az ügyhátralék kezelése érdekében szükségesnek ítélt intézkedésekre vonatkozó jogalkotási javaslatait.