A Magyar Televízió kezdeményezi a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását, hogy a nyomozó hatóságok Magyarországon is csak bíróság, pontosabban nyomozási bíró felhatalmazása alapján kaphassák meg a sajtó által készített film- és fényképfelvételeket – jelentette be Vigh András, a Magyar Televízió szerkesztő-riportere az Ügyészek XI. Nemzetközi Fórumán tartott előadásában szerdán Budapesten.
Címke: büntetőeljárás
Móri bankrablás – tanúk meghallgatásával folytatódott a per
A tanúk meghallgatásával folytatódott kedden a 2002. május 9-i, nyolc halálos áldozatot követelő fegyveres móri bankrablás vádlottjának a tárgyalása a székesfehérvári Fejér Megyei Bíróságon.
Kulcsár-ügy – Kulcsár Attila nyolc évet, Forró Tamás felfüggesztett szabadságvesztést kapott
Nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte első fokon sikkasztás miatt Kulcsár Attilát a Fővárosi Bíróság csütörtökön.
Kulcsár-ügy – várhatóan elsőfokú ítéletet hirdet a Fővárosi Bíróság
Várhatóan elsőfokú ítéletet hirdet a Kulcsár-ügyben a Fővárosi Bíróság a mai tárgyaláson.
Letartóztatták az emberölés vádja alól felmentett férfit
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság elrendelte annak a 22 éves férfinak az előzetes letartóztatását, akit a Szegedi Ítélőtábla jogerősen felmentett egy 15 éves kiskőrösi lány meggyilkolásának vádja alól – közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
Életveszélyes kődobálás Székesfehérváron
A székesfehérvári városi bíróság nem rendelte el a kedd este Székesfehérvárott történt kődobálás gyanúsítottjainak, hat fiatalnak az előzetes letartóztatását; a határozat nem jogerős – közölte pénteken a Fejér Megyei Bíróság szóvivője.
A Kulcsár-ügy kronológiája
Várhatóan hamarosan ítéletet hirdet a Fővárosi Bíróság Kulcsár Attila és 23 vádlott-társának 2006 májusában kezdődött büntetőperében, akiket többek között sikkasztással, pénzmosással, vesztegetéssel, orgazdasággal és bűnpártolással vádolnak.
Mégsem lesz ítélet ma a brókerperben?
Bár a Fővárosi Bíróságon még a múlt héten is tényként kezelték a pénteki ítélethirdetést Kulcsár Attila és társai ügyében, de csütörtökön már olyan hírek érkeztek, hogy Varga Zoltán bíró megvárja az ügyészség várhatóan pénteki döntését Kerék Csaba ügyében, aki hamis vádért feljelentette Kulcsár Attila ügyvédjét – írja a Népszabadság.
A brókerbotrány ügyében feljelentés érkezett az NNI-hez
A brókerbotránnyal összefüggésben csütörtökön feljelentés érkezett a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) – közölte a Népszabadsággal Bartha László, a szervezet szóvivője, ám részleteket nem árult el.
Jogerősen elítélték a volt megyei rendőrfőkapitányt
Több mint kétmillió forintos sikkasztás miatt jogerősen elítélte a Baranya Megyei Bíróság Ernyes Mihályt, aki 1991 és 2000 között volt a megye rendőrfőkapitánya.