Címke: BSA

BSA-rajtaütés a Profi üzletláncon

A Monori Rendőrkapitányság 2001. december 14-én délelőtt házkutatást foganatosított a Profi Magyarország Rt. székhelyén és egyes telephelyein. A nyomozás ismeretlen tettesek ellen indult szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt.

Sikeresnek tekinti a második pozitív kampányát a BSA

A BSA Magyarország sikeresnek nyilvánította az 1999 szeptemberében meghirdetett második pozitív kampányát, jelentette be a szövetség képviselője. A kampány lezárása mellett értékelték az elmúlt év szoftverjogi helyzetét is. A kampányban, melyet az AAM segítségével hajtottak végre, kilenc kisebb-nagyobb vállalat és szervezet vett részt, melyek önként kérték a BSA segítségét saját szoftverparkjuk “rendbetételéhez”. Az elindított programok jelenleg is futnak, hiszen egy ezerötszáz számítógépes informatikai hálózat, mint amilyen a Vivendi Telecomé, egy évet is meghaladó időtartamú munkát ad a résztvevőknek. A tavalyi évet értékelve elmondható, hogy csökkent az üzleti szférában használt illegális szoftverek aránya, így jelenleg a becslések szerint ez ötvenegy százalék....

Perek indulhatnak a szoftverrendőrség ellen

Perek tucatjaira számíthat a szoftverrendőrségnek nevezett Bussiness Software Alliance (BSA) Magyarország nevű egyesület, miután a Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara hivatalos állásfoglalásában hívja fel a rendőri- és ügyészi szervezet valamint a bírói kar figyelmét a BSA törvénysértő szakértői tevékenységére. Az állásfoglalás szerint a BSA mint a világ jelentős szoftvergyártóinak érdekvédelmi szervezete magát autentikus, kompetens és objektív szakértői szervezetnek tekinti, holott a BSA a károsultak képviselője, s így nem független, hanem közvetlenűl is érdekelt a szerzői és szomszédos jogok témájában. A hírügynökség úgy tudja, hogy a Kamara azért szánta el magát erre a lépésre, mert tudomásukra jutott, hogy egységes bírói gyakorlat hiányában...

BSA-eljárások

A folyamatban lévő ügyekről tartott sajtótájékoztatót a BSA. Egy polgári peres ügyben már jogerős bírói ítélet is született.

Újabb BSA kampány

A számítógépes programok felhasználói kötelesek tájékoztatni a szerzőt vagy annak jogutódját a szoftver felhasználásáról, valamint annak mértékéről, s a felhasználók ezen kötelezettsége bírósági úton is érvényesíthető áll a BSA néhány napja szétküldött újabb körlevelében. A levelet azok a cégek kapták meg, amelyek eddig elzárkóztak az általuk használt szoftverek eredetének a tisztázásától. Ormos Zoltán, a BSA jogásza elmondta: a szervezet októberben mintegy hatezer, véletlenszerűen kiválasztott céget szólított fel arra, hogy tegyék lehetővé az ellenőrzést, a megkérdezettek kétharmada azonban nem válaszolt a megkeresésre. Az újabb figyelmeztetés célja az volt, hogy felhívják az érintett cégek figyelmét arra, milyen jogi kockázattal jár, ha illegális...

BSA Raises The Bid Against Auction Site Pirates

Washington, DC (Tuesday, March 13) – Continuing its fight against Internet software piracy, the Business Software Alliance (BSA) today escalated its action against vendors of software programs who advertise on Internet auction sites. In November 2000, BSA filed a federal court action against 13 vendors. Since then, four of the defendants continued to sell illegal copies – despite being served with the suit. Today, BSA asked the court to order those defendants to stop offering pirated software on auction sites or otherwise selling it online. “The fact that vendors continue to sell even after being served with a lawsuit drives...

Átfogó BSA kampány indul

A Business Software Alliance (BSA) év elején a kelet-európai régióban zajló illegális internetes szoftverértékesítések felgöngyölítésére indított nemzetközi kampánya 200 illegális és hamis szoftvert kínáló aukciós- és weboldalt leplezett le, és indított ellenük eljárást. A “fertőzöttség” a térség csaknem minden országára jellemző volt. A 70% fölötti kelet-európai átlagos illegális szoftver használati arány miatt a “szoftverrendőrség” különös figyelmet fordít a legújabb és legkiszámíthatatlanabb illegális szoftverterjesztési formára, az internet-kalózkodásra. A világháló elterjedése tovább növeli Kelet-Európában az illegális szoftverhasználatot, s mindez negatív hatással lehet a kelet-európai gazdaság fejlődésére. A legjobb példa erre talán Románia, ahol 12,1 millió USD jövedelem kiesést eredményezett, hogy a használatban...

Vásárlási láz a BSA körlevele nyomán

Mintegy 2000 cég válaszolt eddig az üzleti szoftvergyártók érdekképviseletét ellátó BSA levelére, melyben 6000 cégtől kértek szoftvereik jogtisztaságára vonatkozóan információt. Mint azt dr. Novák Tamás, a BSA jogi képviselője elmondta, jelenleg folynak a levelükre válaszoló cégeknél tett látogatások. Az ellenőrzések során a BSA képviselői csak apróbb hiányosságokat találtak, ezekben az esetekben nem kezdeményeztek eljárást, hanem tanácsot adtak az érintett cégek vezetőinek. A BSA információi szerint komoly vásárlási hullámot indított el a körlevél, a vállalatok nemcsak legalizálnak, hanem új szoftvereket is vásárolnak.

Szoftverrendőrségi házkutatás az Egisnél

A cég számítógépállományát vizsgáló szakértők az Index információi szerint megállapították, hogy az 1200 számítógépre mindössze 500 jogtiszta operációs rendszer licence van a cégnek. Az illegális szoftvereket futtató számítógépek egy részét a helyszínen lefoglalta a rendőrség, azonban a cég működésének biztosítása érdekében azokat nem vitték el, továbbra is használhatják a cég munkatársai. A történtekről a rendőrség hivatalosan értesítette az üzleti szoftvergyártók jogait védő BSA Magyarország képviselőjét.