A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) két sajtóperben hozott elsőfokú ítéletében is kimondta: bőrszínük alapján különítettek el roma kismamákat az egri Markhot Ferenc Kórházban.
Címke: bíróság
Holnaptól beperelhetők a bíróságok
A polgári perrendtartás július 1-jén hatályba lépő módosítása lehetővé teszi, hogy az elhúzódó eljárások miatt bepereljék a felek a bíróságot.
Júliustól ismét négyszintű a bírósági rendszer
Fél évszázados szünet után, július elsejétől, ismét négyszintű a bírósági rendszer Magyarországon, ugyanis három ítélőtábla kezdi meg működését, Budapesten, Pécsett és Szegeden.
Felülvizsgálati eljárások a Legfelsőbb Bíróságon a kismamák jövedelempótlékának ügyében
A Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdán egy Somogy megyei kismama jövedelempótlékának ügyében hozott felülvizsgálati végzésében a Somogy Megyei Bíróság ez évi jogerős ítéletét és az alperes területi államháztartási hivatal minden eddigi döntését is hatályon kívül helyezte.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke az ítéletek nyilvánosságáról
Lomnici Zoltán szerint Magyarországon túlzottan szigorúak az adatvédelmi szabályok, ezért sem tehetik meg a bíróságok, hogy a közvélemény és a sajtó kérésének megfelelően minden döntésüket közzé tegyék.
Gyorsított eljárásban állítják bíróság elé az Üllői úti garázdákat
Gyorsított eljárás keretében állítják bíróság elé azt a hét szurkolót, akiket rendzavarás szabálysértése elkövetésének alapos gyanújával vett őrizetbe a rendőrség a pénteki Ferencváros-Debrecen labdarúgó-mérkőzés után – mondta Kökényesi Antal budapesti rendőr-főkapitány szombaton az MTI-nek.
Parkolás: a Legfelsőbb Bíróság az autóklubnak adott igazat
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárás keretében hozott szerdai döntése szerint jogsértő volt a fővárosban parkolási díjat nem fizető autósok adatainak kezelése.
Bíróság előtt az őssejtek-ügye
Bírósághoz fordul egy édesanya, aki egy hónap múlva várja gyermeke megszületését, és szeretné eltetetni az újszülöttje köldökzsinórvéréből kinyert őssejteket – tudta meg a Magyar Hírlap.
Csoportos bírósági perek indulnak a Vodafone (VRAM Rt.) ellen
A Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága Dr. Magyar György ügyvédi irodájának segítségével több pert is kezdeményez a globális mobilszolgáltató magyar képviselete ellen – ezt a Netért elnöke közölte, aki hozzátette, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől és a Gazdasági Versenyhivataltól is megpróbálnak segítséget kérni.
Megkezdődött a Tocsik-per a Legfelsőbb Bíróságon
Megkezdődött a Tocsik-per másodfokú tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon – jelenti a HavariaPress.