Az Állami Számvevőszék befejezte a közgyógyellátási rendszer működésének ellenőrzését.
Címke: ÁSZ – Állami Számvevőszék
Ellenőrzés, önkormányzatok
2008. február 3-án az ÁSZ elnöke, Kovács Árpád Budapesten bemutatta az ÁSZ 2009-es ellenőrzési tervét, az ÁSZ Kutató Intézetének munkatársai pedig ismertették az önkormányzati rendszer pénzügyi kockázatait.
Az ÁSZ a forrásmegosztási törvény módosítását kezdeményezi
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvény módosítását javasolja az önkormányzati miniszternek, mert az nincs összhangban az önkormányzati törvénnyel – olvasható az ÁSZ jelentésében.
ÁSZ-jelentés a Fidesz és pártalapítványa gazdálkodásáról
A törvényeket betartva gazdálkodott a Fidesz és pártalapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány – derült ki az Állami Számvevőszék csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.
ÁSZ – A központi közigazgatás modernizációjának ellenőrzéséről
Az Állami Számvevőszék először vizsgálta rendszer szemléletű megközelítésben a központi közigazgatás fejlesztését. A vizsgálat keretében az ÁSZ 2006-tól tekintette át és értékelte a központi közigazgatás modernizációjának folyamatát.
Lassú a közigazgatás reformja az ÁSZ szerint
A közigazgatás reformja elindult, de lassan halad, és csak részterületeken jelenik meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint – ismerteti a pénteki Népszabadság.
Az ÁSZ Fejlesztési és Módszertani Intézete
Antal Attila Dr. Pulay Gyulával, az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézetének (FEMI) főigazgatójával beszélget.
Dr. Pulay Gyula
Dr. Pulay Gyulát, az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézetének (FEMI) főigazgatóját az Intézet szervezetéről, tevékenységéről kérdeztük.
ÁSZ – A Diákhitel Központ Zrt. működésének ellenőrzéséről
Az Állami Számvevőszék első alkalommal ellenőrizte a Diákhitel Központ Zrt. működését. A vizsgálat a 2001. évi alapítástól a 2008. június 30-ig terjedő időszakot ölelte fel.
Európai Számvevőszék – Magas a hibaarány az uniós kifizetéseknél
Tökéletesíteni kell az uniós felügyeleti és kontrollrendszereket – áll az Európai Számvevőszék hétfőn ismertetett hitelesítő véleményében. A jelentés mindemellett a szabályozás egyszerűsítését javasolja.