A jogbiztonság és a jogegyenlőség elvébe ütközik a potyautasokkal kapcsolatos jogi szabályozás, illetve a decemberben elfogadott és a köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött egészségbiztosítási törvény a Magyar Hírlapnak nyilatkozó alkotmányjogászok szerint.
Címke: alkotmányjog
Az Alkotmánybíróság – a HuMuSz beadványára – alkotmányellenesnek nyilvánította a szemétlerakók védőtávolságának csökkentését
Az Alkotmánybíróság 2007. december 17-én – a HuMuSz beadványára – alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette azt a törvénymódosítást, amely a regionális hulladéklerakók településektől való védőtávolságát 1000 méterről 500 méterre, a repülőterektől előírt védőövezetet pedig 15 km-ről 13 km-re csökkentette. A fenti védőtávolságokat az Országgyűlés három éve, az Országos Területrendezési Tervről szóló törvény módosításával változtatta meg.
Tárgyalási rendzavarás címén nem lehet őrizetbe venni
Az Alkotmánybíróság december 10-én hozott határozatában megállapította, hogy a büntető eljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 245. § (4) bekezdésének „a tárgyalásról való kivezetése vagy kiutasítása esetén a rendzavarás napján tartott tárgyalás befejezéséig őrizetbe veheti” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt a határozat közzétételének napjával megsemmisítette.
A Ház nem döntött arról, meddig kötelezi a népszavazás eredménye
Az Országgyűlés hétfőn nem fogadta el azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amely szerint két évig lenne kötelező az Országgyűlésre az ügydöntő népszavazás eredménye.
A közpénzügyi alkotmányosság aktuális tervezetéről: status quo Alkotmányba emelése
A közpénzügyek alkotmányos rendezése már igen régóta napirenden van mind a jogtudományi, mind pedig gyakorlati aspektusból. Úgy látszik, hogy a politikai élet szereplői mára megelégelték az áldatlan állapotokat és lépéseket tesznek a közpénzügyi alkotmányosság szabályozására.
Takács Albert a rendezvényeket megzavarók szankcionálásáról
Meg lehet fontolni, hogy eltilthatók-e a rendezvényeken való megjelenéstől azok, akik rendszeresen megzavarják mások demonstrációját, rendezvényét, de kérdéses, hogy ez alkotmányosan megvalósítható-e.
Alkotmányjogi panasz az Ab népszavazási döntései ellen
Alkotmányjogi panaszt nyújtottak be az Alkotmánybíróság (Ab) két, népszavazással kapcsolatos felfüggesztő döntése ellen; a beadvány kifogásolja, hogy nincs lehetőség jogorvoslatra a testület döntései ellen, továbbá a felfüggesztés nyomán a végtelenségig elhúzódhat az eljárás, és így a népszavazás intézménye is ellehetetlenülhet.
Kállai Ernő: a pártok döntsék el, akarnak-e kisebbségi képviseletet a parlamentben
A nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési biztosa szerint a parlamenti pártoknak végre el kellene dönteniük, akarnak-e kisebbségi képviseletet az országgyűlésben; Kállai Ernő egy hétfői budapesti konferencián azt hangoztatta: új lendületet kíván adni a kisebbségi ombudsmani intézménynek.
Alkotmányellenes kábítószer-razzia során a diszkóban elvégeztetni a vizeletvizsgálatot
Az ombudsman szerint alkotmányellenes, ha a rendőrök a diszkóban egy kábítószer-razzia során vizeletvizsgálatot végeztetnek a fiatalokkal – olvasható az országgyűlési biztosok honlapján. A Kendermag Egyesület felszólította a rendőrséget a törvények tiszteletben tartására.
SZDSZ-javaslat a női kvótáról
Az SZDSZ előterjesztésében kedden (október 16.)a parlament elé került a női kvóta bevezetését célzó előterjesztés, amelyet az MSZP és a Fidesz támogatott, az MDF azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy annak bevezetésével sérülne az esélyegyenlőség elve.