jelentette ki Majtényi László adatvédelmi biztos az önkormányzati és rendészeti bizottság előtt
Címke: adatvédelmi biztos
Parlament előtt az ombudsmanok 2000-es beszámolói
Közfeladatot ellátó személyek is diszkriminálnak, a kabaréműsorok cigányviccei azonban nem merítik ki a gyűlöletkeltés fogalmát. Az önkormányzatok egymástól eltérő módon kompenzálták a tavalyi ár- és belvíz okozta károkat – egyebek mellett fentiek olvashatók az országgyűlési biztosok éves jelentéseiben.
Majtényi László a különleges adatok gyűjtéséről
A népszámlálás kapcsán a különleges adatok gyűjtésével összefüggő döntést a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke hozta, a statisztikai törvényre és a kisebbségi törvényre tekintettel – közölte Majtényi László kedden az MTI-vel. Az adatvédelmi biztos hangsúlyozta: mindezek alapján tehát, a Népszabadság című napilapban megjelent információval ellentétben, nem az ő nevéhez fűződik az a döntés sem, hogy a kérdőíveken még az összeírás helyének címe sem szerepelhet. Leszögezte ugyanakkor, hogy helyeselte a KSH elnökének döntését. Tájékoztatása szerint azért volt szükség a megkérdezettek anonimitását biztosító adatfelvételre, mert a statisztikai törvény értelmében a vallási meggyőződéssel, a fogyatékossággal, illetve az etnikai hovatartozással kapcsolatos adatokat csak személyazonosításra...
Majtényi törvényt módosíttatna a közérdekű bejelentők védelmében
Az adatvédelmi biztos a közérdekű bejelentésekről szóló törvény módosításának kezdeményezésére kérte fel az igazságügy-minisztert. Majtényi László annak érdekében lép fel, hogy érvényesüljön a közérdekű bejelentőknek a személyes adataik védelméhez fűződő alkotmányos joga, azaz az eljárás során az érintett maga rendelkezzen adatai felett. Majtényi László a Magyar Hírlap kérdésére elmondta: a jelenleg hatályos törvény szerint is értesíteni kellene a panaszost arról, ha az adatait továbbították. Azonban tapasztalata szerint ezt elmulasztják – tette hozzá az ombudsman. Arra a kérdésre, hogy milyen szankciója lehet a majdani törvénynek, Majtényi László azt a választ adta, hogy közigazgatási hatáskörben okozott kár az, ami fölmerülhet és az...
Az adatvédelmi biztos biztosítékokat kér a népszámlálás adatainak azonosíthatatlanságára
Az adatvédelmi biztos állampolgári indítványok alapján az elmúlt héten egyeztetéseket folytatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetőivel a 2001. évi népszámlálás magánélet-védelmi követelményeiről. Majtényi László az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében leszögezi: a népszámlálás során a KSH fizikai és jogi biztosítékokat köteles nyújtani arra, hogy a nemzetiséggel, anyanyelvvel, vallással kapcsolatos kérdésekre adott válaszok alapján a válaszadók ne legyenek azonosíthatóak. A számlálóbiztosok kötelesek tájékoztatni mindenkit arról, hogy ezekre az érzékeny kérdésekre a válaszadás önkéntes. A tájékoztatás szerint a KSH elnöke az adatvédelmi biztossal folytatott egyeztetést követően a számlálóbiztosoknak szóló utasítását úgy módosította, hogy a kérdőívek utca, házszám, emelet, ajtó rovatait, tehát a...
Adatvédelmi vizsgálat a KEHI-ben
Majtényi László adatvédelmi biztos munkatársai kedden kezdik meg vizsgálatukat a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalban az állami vezetők külföldi utazásaira vonatkozó jelentéssel kapcsolatban. A Magyar Hírlap című napilap egy újságírója kezdeményezte a vizsgálatot annak megállapítására, hogy a KEHI jogszerűen minősítette-e szolgálati titokká a jelentést, nem került-e sor közérdekű adat eltitkolására. A lap január 3-i számában számolt be a dokumentum szolgálati titokká nyilvánításáról. A KEHI – miután Orbán Viktor kezdeményezte a titkosság feloldását – múlt pénteken nyilvánosságra hozta a jelentés mintegy félszáz oldalas változatát. A KEHI munkatársa az MTI érdeklődésére elmondta: készen állnak Majtényi László munkatársainak fogadására.
Az adatvédelmi biztos karácsonyi üdvözlete
Az Országos Sajtószolgálat az alábbi közlemény kiadására kapott felkérést: Tavaly ilyenkor szintén sajtóközleményben tudattam az érintettekkel és az adófizető polgárokkal, hogy a takarékosság követelménye miatt a hivatali szokásjog ellenére nem küldök százával karácsonyi és új évi üdvözleteket. Tudattam ezt a nyilvánossággal úgy is, mint az információs jogok őre: a közpénzek felhasználása ugyanis közérdekű adat. Úgy érzem, sem az ország örvendetesen javuló gazdasági teljesítménye, sem más ok nem késztet arra, hogy ettől a helyesnek érzett gyakorlattól az idén újra visszatérjek a postaforgalmat jelentősen terhelő, a hivatal forrásait apasztó üdvözlőlap-küldés szokásához. Ezért hát mindazoknak, akikért és akikkel együtt tehettem valamit az elmúlt...