Címke: adatvédelem

Nyilvánosságra kell hozni a Gripen-ellentételezési adatokat – videó

2008. szeptember 9-én, kedden a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével úgy döntött, hogy a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium jogelődje, a GKM 2007-ben jogszerűtlenül tagadta meg a Gripen-vadászrepülőgép üzlettel kapcsolatban a svéd fél által vállalt közel 200 milliárd forintos ellentételezési kötelezettségel kapcsolatos adatok kiadását.

A Google enged az EU nyomásának

A keresőjéről ismert Google internetes vállalat az Európai Unió adatvédelmi aggályai miatt a jövőben rövidebb ideig fogja a felhasználók személyes adatait tárolni.

Közérdekű az EKF-program megvalósíthatósági tanulmánya

Közérdekű adatnak minősítette a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) megvalósíthatósági tanulmányát a Pécsi Városi Bíróság, amely pénteken hozott nem jogerős ítéletében kötelezte az önkormányzatot, hogy azt tizenöt napon belül tegye hozzáférhetővé a kérelmező Társaság A Közérdekű Adatokért (TAKA) közhasznú szervezet számára.

Az EP plenárisa előtt a harmadik távközlési csomag

A fogyasztók védelme és érdekeinek szem előtt tartása, az átlátható számlázás, a beruházási kedv fenntartása és a piacszabályozás közti optimális egyensúly fenntartása, valamint a polgárok adatainak védelmét szolgálja mindenekelőtt a harmadik távközlési csomag néven futó tervezet, mely kedden délután került először az EP plenáris ülése elé.

Törvénymódosításra lenne szükség a bombafenyegetések felderítéséhez

Egy-egy bombariadó alkalmával az átkutatás, a tűzszerészek kivonulása, a bombával fenyegetett épület vagy terület kiürítése és biztosítása több százezer forintba kerül. A nyomozók szerint már az is segítség lenne a fenyegetők megtalálásához, ha a törvény bombariadók esetén azonnali adatszolgáltatásra kötelezné a telefontársaságokat – írja a szerdai Népszabadság.

Kötelező Autóbillog?

Kötelező Autóbillog?

Az Európai Gépjárműbűnözés Elleni Szövetség (EGÉSZ) Egyesület szakértői megállapították, hogy a járművek utólagos jelölése azon kívül, hogy drága, nem alkalmas a lopások számának jelentős csökkentésére.

Felülvizsgálják a TASZ által kért jelentések minősítését

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok – mint minősítők – megvizsgálják, feloldható-e a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által kért országgyűlési bizottsági jelentések titkos minősítése – közölte a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája pénteken.