Vizsgálatot indított a Pénzügyminisztérium (PM) egyik rendelete ügyében Jóri András adatvédelmi biztos; a rendelet szerint novembertől az APEH-nél csak azzal a személlyel létesíthető közszolgálati jogviszony az adathozzáférés szempontjából védett munkakörökben, aki részt vett pszichikai alkalmassági vizsgálaton, és akinek az intelligencia hányadosa (IQ) nem alacsonyabb 90-nél.
Címke: adatvédelem
Bírságolási jogkör az adatvédelmi biztosnak
Jóri András kívánatosnak tartja, hogy a magyar adatvédelmi biztos is bírságolási jogkört kapjon; ezt csütörtöki sajtóbeszélgetésén mondta Budapesten az adatvédelmi biztos.
Új veszélyekre figyelmeztet az adatvédelmi biztos – Interjú Dr. Jóri Andrással
Tíz hónap szünet után augusztusban az Országgyűlés végre megválasztotta az új adatvédelmi biztost. A korábban is ezen a szakterületen tevékenykedő Jóri András a Magyar Hirlapnak adott interjúban az asztalán fekvő nagyobb ügyek mellett beszélt az átlagembereket érintő mindennapi problémákról, melyekkel elsősorban az informatika terjedése miatt kell szembenéznünk.
Hűtlenségi teszt – visszaélés személyes adatokkal
DNS-teszttel buktat le hűtlen partnereket egy budapesti cég, a szolgáltatás egyre népszerűbb, annak ellenére, hogy jogvédők szerint a féltékeny ügyfelek személyes adatokkal élnek vissza – írta a keddi Népszabadság.
Kondorosi Ferenc – Korrupcióellenes stratégia kerül a kormány elé
A közlekedésbiztonság javulását tartja munkája legnagyobb eredményének Kondorosi Ferenc. Az Új rend és szabadság program kormánybiztosa elmondta: a hónap végén a kormány elé kerül a korrupcióellenes stratégia.
Az adatvédelmi biztos és az ORTT elnökének közös sajtóközleménye a televíziós kibeszélő show-k vizsgálatáról
Dr. Jóri András adatvédelmi biztos és Dr. Majtényi László az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke találkozóján megállapodott abban, hogy a két szerv összehangolt vizsgálatokat indít a kereskedelmi televíziók által hétköznap délutánonként sugárzott ún. kibeszélő show-k működése jogszerűségének ellenőrzésére.
Kampány indult a Gripen-ellentételezési szerződések nyilvánosságáért – TASZ
A Gripen-ellentételezési üzlet adatainak nyilvánosságáért kampányol a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet – közölte a társaság szerdán.
Jóri András – A teljes körű hitelinformációs rendszer szükségtelenül és aránytalan módon korlátozná az állampolgárok alkotmányos jogait
A Kormány a mai napon beterjesztette az Országgyűlésnek a teljes körű hitelinformációs rendszer felállításáról szóló törvényjavaslatot.
Történet, hangszerelve – Beszélgetés Dr. Jóri András adatvédelmi biztossal
2008. október 25-én az MR1 Kossuth Rádió Történet, hangszerelve című műsorában Szikra Zsuzsa beszélgetett Dr. Jóri András adatvédelmi biztossal munkáról, magánéletről.
Adatgyűjtési ügy – Rendőrök ellen rendelt el nyomozást az ügyészség
Hivatali visszaélés bűntette miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség pénteken az adatgyűjtési üggyel összefüggésben – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség az MTI-t.