A Kúria 6/2013 számú polgári jogegységi határozata kapcsán ismét bebizonyosodott a régi bölcsesség igazsága, miszerint az ördög a részletekben rejlik. A határozatnak a hírekben leggyakrabban említett megállapításai, miszerint a deviza alapú kölcsönszerződések önmagában az árfolyamkockázat adósra telepítése okán nem ütköznek sem jogszabályba, sem a jóerkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződések, s nem irányulnak lehetetlen szolgáltatásra sem, a Kúria korábbi ítéleteinek ismeretében jogászi körökben aligha keltettek nagy meglepetést. A határozat indokolása azonban már tartogat jó néhány – jogászi szemmel is – meglepő megállapítást, melyek a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos eddigi joggyakorlat lényeges, mégpedig az adósokra nézve hátrányos változásával fenyeget. A Kúria egyes jogi következtetései a törvény contra legem értelmezésén alapulnak, ellentétesek az eddig következetesen alkalmazott magyar bírói joggyakorlattal, s nem tűnnek összhangban lévőnek sem az uniós és magyar fogyasztóvédelmi rendelkezések céljával, sem pedig az Európai Bíróság fogyasztóvédelmi tárgyú ítéleteivel.
Az írás a határozatnak a Hpt. 213. § (1) bekezdésében foglalt semmisségi okok értelmezésével, valamint az érvénytelenség, illetve a törvény által előírt tájékoztatási kötelezettség megsértésének jogkövetkezményeivel kapcsolatos, a Szerző véleménye szerint alkotmányossági és uniós jogi szempontból is komoly aggályokat felvető részeit teszi vizsgálat tárgyává.
A Szerző ügyvéd.
