A Legfelsőbb Bíróság a tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűncselekményhez kapcsolódóan a BH2005. 133 számon közzétett eseti döntésének lényegi összefoglalásaként rögzíti, hogy a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel olyan szándékos helyzetteremtés, amelyben több személy részére konkrét lehetőség nyílik a tiltott pornográf felvételek megismerésére. A forgalomba hozatal pedig az elkövető olyan magatartása, amellyel a tiltott pornográf felvételek felhasználhatóságát – letöltést, sokszorosítást, továbbadást – több, pontosan meg nem határozható személy számára biztosítja. A hozzáférhetővé tétel a forgalomba hozatal része. dr. Szabó Imre szerint az ítélet indokolása nem oldja meg általánosan az információtechnológia segítségével megvalósított, hasonló jellegű bűncselekményekhez kapcsolódó jogalkalmazási problémákat. Álláspontja szerint az információtechnológia jellemzőiből adódóan objektív módon is elhatárolható a két magatartás egymástól.
A Szerző megbízott oktató az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.