Napjainkra szinte minden jelentősebb szervezet – legyen bár állami vagy piaci – működésében fontos szerepet játszik a különböző informatikai eszközök használata, üzemeltetése, akár főtevékenységként, akár működést segítő eszközeként. Ennek ellenére az alkalmazott informatikai eszközökkel, szoftverekkel, szervezeti megoldásokkal szemben támasztott biztonsági kritériumokkal átfogóan aránylag kevés magyar jogszabály foglalkozik. Uniós irányelv, vagy rendelet sem született még ezzel az igénnyel, annak ellenére, hogy az informatikai biztonsággal kapcsolatos felhasználói tudatosság növelését, az erre vonatkozó legjobb gyakorlatok, és know-how terjesztését célul kitűző közösségi intézmény, az ENISA 2004 óta működik.
A domináns jogi szabályozás esélyeit az sem erősíti, hogy az informatikai biztonság területén a jogi szabályozás mellett ugyanolyan, ha nem fontosabb szerepet játszanak a nem kötelező érvényű iparági szabványok, szakmai ajánlások. Kevés olyan ipari szegmens van, amelynek annyira sajátja lenne az innováció, ezt a jogalkotással foglalkozó szakembereknek is szem előtt kell tartaniuk. Abban mindenestre úgy tűnik egyeznek az álláspontok, hogy a technológia-független megközelítés a szerencsés, amely időtálló, versenysemleges, és nem akadályozza az innovációt.
Részletszabályozást szűkebb területekre azonban már számos norma tartalmaz. Vikman László tanulmányának célja, hogy erről a meglehetősen töredezett jogterületről adjon rövid áttekintést, ismertetve az informatikai biztonság megteremtését célzó, már létező jogintézményeket.
