Mégis, hogyan kezdjünk hozzá?
Mindenesetre nem olyan könnyû bármilyen bûncselekményt elkövetni, mint ahogyan azt a laikus és mellesleg minden bizonnyal talpig Grál-lovag olvasó feltételezné. Némelyikünk még olyan egyszerû mûvelettõl is, mint egy lakás ablakának pajszerrel felfeszítése, és oda bemászás, olyan stressz alá kerül, hogy kénytelen a nagydolgát a helyszínen elvégezni. Egyik, egyébiránt jóravaló páciensemnek – pedig már nem is volt egészen kezdõ, hiszen az elõzõ napokban szabadult börtönbüntetésébõl – az idegen házban sürgõs késztetése támadt. Ez önmagában még nem lett volna nagy baj, de a fenekét fegyintézeti eltávozásának igazolásával törölte ki. (Név, születési év, anyja neve, lakcíme, stb.) Hiába csodálkozott aztán, hogy bár valamennyi elképzelhetõ óvintézkedést megtette; kesztyûben dolgozott, cipõjére zoknit húzott, sõt – a nyomozókutyák megtévesztése végett – a lakásban paprikát és borsot szórt szét, mégis rövid idõn belül megtalálták a nem túl barátságos fakabátok. Akiknek ezúttal nem is a beismerõ vallomás megszerzése, hanem a tárgyi bizonyíték lefoglalása okozott néminemû gondot…
%i%gondolkodo.jpg%ii%
Sokan a feszültség levezetésére az ilyesfajta izgalmak ellenszereként, alkoholt használnak. Egy-két féldeci után a gátlásaink oldódnak, s már nem is félünk annyira az idegen portán. Ez persze igaz, de ilyenkor, a veszélyérzet elmúltával, az önkontroll és a koncentráló képesség is csökken, és könnyebben követünk el utólag már helyrehozhatatlan baklövéseket. Miként az a szerencsétlen flótás, aki nagy boldogan elvitte a pénztárcát, párezer forinttal, de nem találta meg az alvó nagymama feje alatti nylonzacskóban a másfélmilliót. Ezért a szeszt a kérészéletû önbátorítás helyett sokkal helyesebb eszközként alkalmazni, pl. leginkább a sértettek leitatására.
A szövetkezeti elnök a permetezésre használt helikopterrõl sörétes puskával beledurrantott néhányszor a napraforgó-ültetvény egyik szegletébe. A biztosító társaság kárfelmérõjét megkínálták jófajta kerítésszaggató házi-pálinkával, majd kikocsikáztak a helyszínre. Ott minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a növények levelein jól látható a jégesõ jellegzetes nyoma. Aztán beleültették a terepjáróba, tettek egy kört a dûlõben, és visszavitték ugyanoda. A dudorászó szakember ezek után megállapította, hogy szerte az egész táblát rettenetes jégverés érte…
Máskor meg fõzött tökmagot ültettek el, aztán, amikor nem akart kikelni, súlyos fagykárra hivatkoztak. (Tudni kell, a leforrázott és a fagyott mag alig különböztethetõ meg egymástól!). A döglött lóra pedig úgy kötöttek utólag biztosítást, hogy a megboldogultat a sáros, mocsaras mezõn a karámban, karókkal kitámogatva csak jó messzirõl mutatták meg a pityókás ügynöknek, aki még a jószág nyerítését is hallani vélte…
A leitatás egyébként igen elterjedt és egyben jövedelmezõ üzleti fogás a markecolók körében. Ezt a büntetõjogban szárazon csak kifosztásnak elnevezett tevékenységet fiatal hölgyek ûzik elõszeretettel, akik fõleg fizetési napokon, a csapszékek homályában szerelmes szavakat suttogva turkálnak a kapatos férfiúk zsebeiben. Csak arra kell mind ezenközben ügyelniük, nehogy õk rúgjanak be hamarabb a kiszemeltnél.
Aztán, ha tényleg a bûnözésre adtuk a fejünket, vigyáznunk kell arra is, hogy az eltulajdonított dolgokat miként, kinek kívánjuk értékesíteni. (Feltéve, hogy idõközben nem fújják meg tõlünk. Mert bizony drága barátaim, idáig züllött a világ, manapság már a tolvajt is meglopják!…)
Vagyis fontos az orgazda megválasztása.
Példánk fõhõse a betörést igazán nagy rafinériával és körültekintéssel hajtotta végre. Napokig figyelte a helyszint, mígnem elérkezettnek látta az idõt a behatolásra. Szorgalmának és kitartásának meglett az eredménye, egy japán videokamera. Rögtön túl is adott volna rajta a közeli talponállóban. Az elsõ nagy pofon után tudta meg, hogy éppen a készülék tulajdonosát fogta ki – a második füles után pedig az is kiderült: egy meglehetõsen goromba rendõrnyomozót.
Az orgazdákkal szemben egyébként is fokozott óvatosságot kell tanúsítani, közülük nem egy valójában beépített ember, különösen az ékszerboltok, bizományik és zálogházak személyzete, aztán az ószeresek, handlék, egyéb használtcikk kereskedõk. Bizony sokuknál ott lapul a fiókban a tárgykörözési értesítõ a keresett holmik részletes leírásával. Ajánlatos ezért a józan mértéktartás; a tett helyszínérõl lehetõleg csak a készpénzt és az ékszert vigyük magunkkal. És ez utóbbit is csak beolvasztva érdemes tovább forgalmazni. A késõbbiekben a sértett által felismert aranygyûrû vagy nyakék már nem is egy – egyébiránt tehetséges, nagy reményekre jogosító – rablónak okozta a vesztét, szegte ígéretes bûnözõi pályafutásának kezdetét.
Javaslom azt is, közeli ismerõsöktõl, rokonoktól semmiképpen ne lopjunk túl nagy gyakorisággal, mert könnyen belefuthatunk egy tolvaj-csapdába. Ilyen például, hogy a csalinak kint hagyott pénzt UV-lámpa fényében jól kimutatható vegyszerrel kenik be. Ha mégis megbuktunk, természetesen csak azt a legutolsó esetet ismerjük el, amelyen rajtakaptak. S ez garantáltan csekély vétség lesz, mert a beszari bûnügyi technikusok általában kis összegeket mernek csupán a kelepcében elhelyezni.
Folytatása következik…
