A csõdbûntett szabályozása a jelenlegi magyar büntetõjogban

A cikk a gazdasági bûncselekmények egyikének, a csõdbûntettnek hatályos szabályozását dolgozza fel, némi általános gazdasági jogi kitekintést követõen.

1. Bevezetés

Amióta a gazdaságban széles körû forgalom zajlik, azóta vannak olyan cselekmények is, melyek sértik ennek a forgalomnak a biztonságát. A gazdaság fejlettségétõl függõen ezek a magatartások idõvel átalakultak, a fejlettség függvényében a gazdaság rendjét sértõ cselekmények is cizelláltabbak lettek, alkalmazkodtak a gazdaság rendjéhez. Nem lehet elkövetni adócsalást egy olyan államban, ahol nem létezik adóztatás. Vagy gazdasági tisztségviselõk sem tudnak bûncselekményt elkövetni mindaddig, amíg a jog nem alakítja ki a gazdasági társaságok fogalmát.
A társadalomban, a gazdaságban kialakult intézményes rendet védeni kell. Általános érdek, hogy a gazdasági életben részt vevõk számíthassanak arra, hogy mindenki az általános erkölcsi normák és tisztesség alapján fog eljárni.

Ezért annak elkerülése végett, hogy a gazdasági rendet sértõ cselekmények elszaporodjanak, a jogalkotó számos olyan rendelkezést hozott, mely szankcionálja a gazdálkodás rendjét sértõ magatartásokat.

Ezen tényállások a gazdálkodás rendjének változása függvényében változhatnak, idõnként módosításra és felülvizsgálatra szorulnak. Így a büntetõ szabályozás mindig nyomon követi a gazdaság aktuális változásait.

Nemcsak idõben változnak ezen jogszabályok, hanem térben is. Ugyanis az államoknak nincsen egységes szabályozásuk e tekintetben. Az Európai Unió ajánlása ellenére különbségek mutatkoznak az egyes országok erre vonatkozó szabályai közt. Ezek a különbségek azonban csak a részletszabályokban érhetõk tetten, a fõbb tendenciák ugyanazok.

Miért is van szükség ezeknek a szabályoknak a kiemelésére?

Minden demokráciában, ahol a gazdaság a szabad vállalkozáson alapuló piacgazdaság keretei közt mûködik, sok gazdasági társaság van, nem kevés tõkével. A gazdasági résztvevõi, a vállalkozások, a fogyasztók közös érdeke, hogy mindenki tisztességesen vegyen részt a gazdasági kapcsolatokban, ne tanúsítson olyan magatartást, mellyel megtéveszt másokat, hamis adatokat szolgáltat, vagy egyéb olyan cselekményt követ el, mellyel saját vagyoni helyzetét gyarapítja, rosszhiszemûen vagy egyéb tiltott magatartással mások kárára.

Ezek a tiltott cselekmények nemcsak azon személyek helyzetét rontják, akiknek a kárára elkövették a cselekményt, hanem a gazdaság jó hírnevére is káros hatással vannak. Hiszen a befektetõket elriasztja egy olyan ország, ahol nem szankcionálják azt, ha valaki a társaság tagjait sértõ magatartással azokat megtéveszti a társaság vagyonát illetõen. Így nem érdeke, hogy abba az országbeli társaságba befektessen, hiszen sohasem tudhatja, hogy a befektetett pénze tovább prosperál vagy csak valamely vezetõ tisztségviselõ magánvagyonát gyarapítja.

A gazdálkodás rendjét sértõ bûncselekmények száma egyre inkább növekszik. Ez is indokolja azt, hogy foglalkozzunk vele, ezek közt is kiemelten a csõdbûntettel, mely már régóta ismert és üldözött bûncselekmény.

A tisztán büntetõjogi megítélést nehezíti az a körülmény, hogy ezek a bûncselekmények nem értelmezhetõk csupán a Btk. alapulvételével. Szükséges a keretet kitöltõ szabályok ismerete is az egyes tényállásoknál. Ezek sok esetben változnak, mint például a csõdbûntett vonatkozásában a csõdeljárásról, felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény rendelkezéseinek értelmezésével tudjuk csak megállapítani, hogy történt-e bûncselekmény, vagy sem.

Összességében megállapítható, hogy a gazdaság rendjét sértõ cselekmények törvényi szinten való szankcionálása szükséges tevékenysége az államoknak. Védeni kell a gazdaság szereplõit azon más résztvevõktõl, akik az általánosan elfogadott felfogással szemben, mások megkárosításával tanúsítanak olyan cselekményt, mely saját vagyonukat gyarapítja.
%%%
2. A gazdasági bûncselekmények általános jellemzõi

A rendszerváltás után felértékelõdött a gazdaság szerepe, az egyének fontossága a gazdasági életben, a hitelezõk és a gazdálkodásban résztvevõ egyéb személyek érdekeinek védelme.
A termelés és elosztás rendjét mindenek elõtt védeni kell. Nem lehet megengedni azt, hogy ezen rend sérelmét elõidézve egyes személyek, akár jogi, akár természetes személyek, rosszhiszemûen, mások rovására szerezzenek elõnyt a gazdasági életben.

Ezért vált szükségessé a termékeket elõállítók és a fogyasztók kapcsolatának rendezése, például az áru hamis megjelölésének büntetendõvé nyilvánítása által. Ugyanilyen fontos a hitelezõk érdekeinek védelme. Hiszen aki mást pénzügyi nehézségeiben kisegít, fontos, hogy bízzon abban, hogy az adós vissza fogja részére adni a juttatásokat. Elmondhatjuk, hogy általánosságban a gazdasági élet összes szereplõjét az állam védelemben részesíti. Ez a védelemben részesítés pedig a gazdasági rend kereteinek meghúzásában tárgyiasul.

Az állam a gazdaság rendjét jogszabályokkal és az állami irányítás egyéb jogi eszközeivel védi. Aki az így lefektetett szabályokat megszegi, azzal szemben pedig szankciót alkalmaz. Ez a szankció egyrészrõl lehet nem büntetõjogi szankció, melyet a gazdasági társaságokról szóló törvény fogalmaz meg .

A szankciók másrészrõl büntetõjogiak, amennyiben a jogsértés olyan súlyú, hogy a büntetõjog szankciója válik szükségessé.

Ezen utóbbi esetben a büntetõjog fogalmazza meg azon eseteket, melyeket büntetendõvé nyilvánít. Azonban a szankció kiszabásához és a történeti tényállás törvényi tényállásra vetítéséhez szükséges a gazdálkodás rendjérõl szóló háttérszabályok ismerete. Ezek ismerete nélkül nem lehet felelõsségrevonást eszközölni.

Az állam a gazdasági életben néhány területen avatkozik be büntetõjogi eszközökkel. Ilyenek: az állam pénzügyi érdekeinek védelme, a gazdasági igazgatás rendje és a gazdálkodás szervezeti keretei, a gazdálkodásban résztvevõk (elsõsorban a fogyasztók és a hitelezõk) védelme, valamint az állam által felvállalt társadalombiztosítási és szociálpolitikai érdekek védelme. Ezen célok védelme érdekében az állam nemcsak a gazdálkodás általános rendjét határozza meg, hanem annak jogi kereteit, valamint kötelezettségeket és tilalmakat is megfogalmaz .

Az elõbbiek alapján is nyilvánvaló, hogy a gazdasági bûncselekmények tipikusan kerettényállások, melyeket tartalommal a fentebb említett egyébjogszabályok töltenek ki. Mint a történeti változások ismeretében láttuk, ez az a bûncselekmény-csoport, mely szoros kapcsolatban van a vagyon elleni bûncselekményekkel. Korábbi büntetõjog-szabályok talán éppen ezért nem is tettek különbséget a vagyon elleni és a gazdálkodás rendjét sértõ bûncselekmények között . Ennek oka az is lehet, hogy a gazdálkodás rendjét sértõ bûncselekmények – bár nem volt tényállás a sértett vagyonában bekövetkezett kár megléte –, legtöbbször a sértett vagyonában is károsodást okoztak. Illetve fordítva is igaz ez az összefüggés, hiszen a vagyon ellen elkövetett cselekmények, mint például a sikkasztás, a gazdálkodás rendjében is kárt okoznak. Azonban a kettõ elhatárolása elsõdleges, melyet a generalitás, specialitás oldaláról tudunk megkülönböztetni. Erre legjobb példa a csalás és az adócsalás kapcsolata.
%%%
3. A csõdbûntett törvényi szabályozása

A csõdbûntett szövegét az 1992. évi XIII. törvény iktatta be a Btk-ba és 1992. április 1-jétõl lépett hatályba. Azért ezen idõpontra tehetjük a törvény ilyetén változását, mert 1992. január 1-jén lépett hatályba a csõdeljárásról, felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Cstv.). A csõdbûntett ezen megfogalmazása a hitelezõi érdekeket védi. Célja ugyanis az, hogy hitelezõk kielégítését ne tudja megakadályozni a rosszhiszemû adós vagyonának elrejtésével vagy egyéb hasonló magatartásokkal.

Mivel a gazdaságban erõteljes a verseny, ezért természetszerû, hogy egyes szereplõk „kihullnak” a gazdasági életbõl, tönkremennek. Ezen vállalkozásokat minél elõbb fel kell számolni, biztosítani kell, hogy vagy kilépjenek a gazdasági életbõl vagy abban tovább szerepeljenek attól függõen, hogy milyenek a lehetõségeik.

Itt kerül elõtérbe az, hogy a fizetésképtelen vállalkozások felszámolása során a hitelezõk érdekeinek szem elõtt tartásával járjanak el a felszámolók, hogy a hitelezõi követelések kielégítésre kerüljenek. Ez azért is szükséges, hogy a hitelezõk megbízzanak a piac szereplõiben olyan tekintetben, hogy még a piacról történõ kiesés során is – amennyiben ez lehetséges, jóhiszemûen eljárva – kielégítésre kerüljenek követeléseik. Így a késõbbiekben biztosak lehetnek abban, hogy máskor is visszakapják az általuk juttatott pénzeszközöket. Amennyiben a hitelezõk bizalma megrendülne a piacban azért, mert semmilyen védelmet nem élveznének és bizonytalan lenne követleléseik behajtása, nem adnának a késõbbiekben hitelt. És ezzel a magatartással a piac egyéb szereplõi is károsodnának. Hiszen általánosan elterjedt a hitel felvétele. Amennyiben ez nem lenne lehetséges, úgy sok szereplõ számára lehetetlené válna a gazdasági életben történõ részvétel.

„Csõdbûntett
290. § (1) Aki a gazdasági tevékenysége körében bekövetkezett fizetésképtelensége esetén

és ezzel a hitelezõi kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
(2) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény a gazdasági életben súlyos következményekkel jár.
(3) Aki a hitelezõi kielégítését részben vagy egészben azáltal hiúsítja meg, hogy a fizetésképtelenné válást vagy annak látszatát az (1) bekezdésben írt magatartások valamelyikével idézi elõ, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
(4) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a (3) bekezdésben meghatározott cselekmény a gazdasági életben súlyos következményekkel jár.
(5) Aki a felszámolás elrendelését követõen a jogszabályban elõírt beszámolási, leltárkészítési vagy egyéb tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel a felszámolás eredményét részben vagy egészben meghiúsítja, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
(6) Az (1)-(5) bekezdésben meghatározott cselekmény akkor büntethetõ, ha a csõdeljárást vagy a felszámolási eljárást megindították, illetve a felszámolási eljárás a kötelezõ kérés elmulasztása miatt maradt el.”

3.1. A cselekmény védett jogi tárgya

A csõdbûntett védett jogi tárgya a hitelezõi érdekek védelme a csõd- és a felszámolási eljárás eredményes lefolytatásának biztosítása által.

A Cstv. rendelkezései szerint hitelezõ a csõdeljárásban és a felszámolási eljárásban –a felszámolás kezdõ idõpontjáig – az, akinek az adóssal szemben jogerõs és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton (végrehajtható okiraton) alapuló, vagy az adós által nem vitatott, vagy elismert, lejárt pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, továbbá a csõdeljárásban az is, akinek a csõdeljárás kezdõ idõpontjában még le nem járt, de az adós által elismert pénz- agy pénzben kifejezett vagyoni követelése van. A végelszámolásban hitelezõ mindenki, akinek a gazdálkodó szervezettel szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van. A felszámolás kezdõ idõpontja után hitelezõ mindenki, akinek az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, és azt a felszámoló nyilvántartásba vette.
A jogi tárgy tehát az a hitelezõi érdek, mely a csõd- és a felszámolási eljárás eredményes lefolytatásához fûzõdik. A hitelezõk érdeke ugyanis, hogy szerzõdéseik teljesedésbe menjenek, követeléseik kielégítésre találjanak.

3.2. Elkövetési tárgy

A bûncselekmény elkövetési tárgya az a vagyon, mely a hitelezõi követelések fedezetéül szolgál. Ez pedig azt a vagyont jelenti, mely a gazdálkodó szervezeteknek akár tulajdonában, akár kezelésében van. Ilyenkor nemcsak az adott gazdálkodó szervezet vagyona, hanem leányvállalatainak, tröszti vállalatainak vagyona is fedezetként szolgál.

Ezen vagyon lehet ingó vagy ingatlan, a lényeg azonban az, hogy végrehajtás alá vonható vagyon legyen. A Cstv. értelmezésében ez jelenti a befektetett és a forgóeszközök összességét. A befektetett eszközök tartósan szolgálják a vállalkozás érdekeit, míg a forgóeszközök csak ideiglenesen. Elõbbi csoportba tartoznak az immateriális javak, tárgyi eszközök, befektetett pénzügyi eszközök. Utóbbi csoportba a készletek, követelések mellé az értékpapírokat és a pénzeszközöket sorolják a számviteli szabályok szerint.

3.3. A szabályozást kitöltõ rendelkezések

A csõdbûntett speciális kerettényállás. Tartalmát a Cstv. rendelkezései alapján lehet teljes egészében megállapítani. A csõdbûntett akkor valósul meg, ha az adós fizetésképtelen helyzetbe kerül. A csõd fogalmának értelmezésében mindig is ez a tény játszott szerepet. Azaz az adós olyan helyzetbe kerül, hogy fizetéseit nem tudja kielégíteni, mert vagyona nem elégséges tartozásainak teljes kiegyenlítésére.

A csõdöt köznapi értelemben akkor használjuk, ha egy vállalkozás tönkremegy. Ez jelenti a fizetésképtelenséget, a teljes kudarc állapotát, a teljes gazdasági lehetetlenség állapotát is a köznapi értelemben is. Magyarországon a szót az 1840-es csõdtörvényre lehet eredeztetni, mely szerint a csõd a hitelezõk tömeges jelentkezése, csõdülete (concursus Creditorum). A szocialista korszakban kerülni kellett ennek a szónak a használatát, hiszen a gazdaság kényszervirágzása zajlott, ahol nem létezett fizetésképtelen személy, nem beszélhettek csõdrõl. Annál is inkább, mert a gazdaság alapvetõen állami kézben volt, a kisipar háttérbe szorult, a magánvállalkozásokat elnyomták.

Ennek a „csõdnek” a sikerességét védi a csõdbûntett tényállása. Ugyanis a felszámolási eljárás csak akkor lehet sikeres, ha az azt végzõk pontosan látják, hogy az adósnak mennyi vagyona van.
%%%
3.4. Alanyi kör

A csõdbûntett alanyi köre tekintetében különbséget teszünk, hogy valaki csak a 290.§ (1) bekezdésének és minõsített eseteinek vagy a 290.§ (5) bekezdésének az alanya lehet-e. Elõbbi a csõdeljárásra, utóbbi a felszámolási eljárás keretében elkövetett cselekményekre vonatkozik.
A csõdbûntett (1) bekezdésében megfogalmazott körének alanya a 291/A.§ (1) bekezdése szerint az, aki a gazdálkodó szervezet (adós) vagyonával, vagy annak egy részével jogosult rendelkezni, akkor is, ha a fizetésképtelenség, a vagyon csökkenése a gazdálkodó szervezet (adós) vonatkozásában áll fenn, és a tettes a gazdálkodó szervezet hitelezõinek kielégítését hiúsítja meg.

Ebbõl következik, hogy csak az lehet ezen cselekmény tettese vagy társtettese, aki jogosult arra, hogy rendelkezzen a gazdálkodó szervezet vagyonával.

A gazdálkodó szervezet fogalmát a Cstv. a következõképpen fogalmazza meg: gazdálkodó szervezet: az állami vállalt, a tröszt, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a gazdasági társaság, a közhasznú társaság, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat (a víziközmû-társulat kivételével), az erdõbirtokossági társulat, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, valamint magánnyugdíjpénztár. Gazdálkodó szervezetek köré sorolja be ezen kívül a törvény az egyesülést, a sportegyesületet és a sportszövetséget. Ez a tételes felsorolás azonban nem fedi le a gazdálkodó szervezetek teljes körét. Az ebben nem szereplõ, valamint abból törölt cégek ellen a törlés után, valamint a cégbíróságok kérelmére és a Cgtv. Szabályaival ellentétesen elrendelt felszámolási eljárásra a büntetõjogi védelem nem terjed ki.

Gazdálkodó szervezet vagyonával rendelkezni jogosult a gazdálkodó szervezet vezetõje. Ezek állami vállalatnál, trösztnél, tröszti vállalatnál, egyéb állami szervezetnél, egyes jogi személyek vállalatánál, leányvállalatnál, illetve vízgazdálkodási társulatnál az igazgató, szövetkezetnél az igazgatóság, vagy az ügyvezetõ elnök, közkereseti társaságnál és betéti társaságnál az üzletvezetésre és képviseletre jogosult tag, egyesülésnél, közös vállalatnál az igazgató, korlátolt felelõsségû társaságnál az ügyvezetõ, részvénytársaságnál az igazgatóság vagy az alapszabályban az ügyvezetésre feljogosított személy, önkéntes kölcsönös biztosító pénztárnál az ügyvezetõ, a magánnyugdíjpénztárnál az ügyvezetõ, sportegyesületnél és sportszövetségnél az ügyintézõ és képviseleti szerv. Ezen csõdtörvényi megfogalmazás mellett az egyes személyekre vonatkozó törvények is meghatározzák, hogy kik lehetnek vagyonnal rendelkezésre jogosult személyek. Alapvetõen ez a két személyi kör egybeesik. Jelen dolgozat szempontjából azonban csak a gazdasági társaságok vagyona feletti rendelkezésre jogosított vezetõ tisztségviselõi relevánsak, azaz az üzletvezetésre feljogosított tag, az ügyvezetõ, az igazgató, az igazgatóság vagy a vezérigazgató, társasági jogi formától függõen.

A törvény megfogalmazásából egyértelmû, hogy néhány személy nem követheti el a bûncselekményt, függetlenül attól, hogy korábban milyen jogokat gyakorolt. Így nem lehet a bûncselekmény alanya a vezetõ tisztségviselõ képviselõje; valamint az a vezetõ tisztségviselõ, akinek ilyen irányú tisztsége a felszámolás jogerõre emelkedése elõtt megszûnt; továbbá az sem, aki a felszámolást megelõzõ végelszámolásban nem végelszámoló. Azzal a vezetõ tisztségviselõvel szemben sem lehet bûncselekményt lefolytatni csõdbûntett elkövetése miatt, aki a felszámolás elrendelésérõl és a felszámoló felszólításairól nem szerzett tudomást. Ilyen például az az eset, ha az ezzel kapcsolatos küldeményt bizonyíthatóan nem kapta meg a vezetõ tisztségviselõ.

A Btk. 290.§ (5) bekezdésében szabályozott elkövetési magatartás alanya eltér az elõbb elemzett elkövetõi körtõl. Ugyanis miután megkezdõdik a felszámolási eljárás, nem a társaság vezetõ tisztségviselõjének, hanem a felszámolónak van szerepe. A Cstv. rendelkezései szerint nem lehet felszámoló az, aki maga vagy akinek a tulajdonosa az adós tulajdonosa vagy ezek hitelezõje, továbbá ezek vezetõ tisztségviselõje vagy közeli hozzátartozója. Tehát a vezetõ tisztségviselõk ezen körbõl kiesnek.

A felszámoló kötelessége az adós vagyonával való rendelkezés, jognyilatkozatok tétele. Minderre a felszámolónak ütemtervet kell készítenie. Be kell hajtania az adós kinnlevõségeit, igényeit érvényesíteni kell, valamint vagyonát értékesíteni kell a rendes gazdálkodás szabályai szerint. A munkáltatói jogokat is neki kell gyakorolnia.

Egyes álláspontok a 290.§ (3) bekezdését is külön esetként jellemzik, azonban annak alanya megegyezik az elsõ elkövetési magatartás alanyával.

3.5. Sértetti kör

A bûncselekmény sértettjei a hitelezõk. Tehát azok, akiknek az adóssal szemben jogerõs és végrehajtható bírósági vagy egyéb hatósági határozaton alapuló vagy az adós által nem vitatott, lejárt vagyoni követelései vannak. Valamint azok is, akiknek az adóssal szemben a csõdeljárás kezdetekor le nem járt, de az adós által elismert követeléseik vannak. Felszámolási és végelszámolási eljárásban mindenki hitelezõnek számít, akinek az adóssal szemben vagyoni követelése van.

A cselekmény elkövetési tárgya a vagyon. Ez ugyanazt jelenti, mint az elõbb tárgyalt bûncselekménynél, tehát mind a befektetett, mind a forgóeszközöket vagyonnak kell tekinteni függetlenül attól, hogy ingó vagy ingatlan vagyontárgyak, amennyiben azok felett az adós rendelkezni jogosult tulajdonjoga vagy egyéb joga alapján. Az adósnak az a kötelessége, hogy a hitelezõi érdekek szem elõtt tartásával rendelkezzék ezen vagyonról. Ezen vagyoni kör fontos jellemzõje még az is, hogy csak a végrehajtás alá vonható vagyon szolgálhat a hitelezõk kielégítésének alapjául.
%%%
3.6. Elkövetési magatartások

Az elkövetési magatartásokat aszerint lehet csoportosítani, hogy azok idõrendben hogyan követik egymást.

Az elsõ bekezdés esetén a fizetésképtelenséget nem az elkövetõ szándékos magatartása idézi elõ. Azonban ennek tudatában az elkövetõ olyan magatartást tanúsít, mellyel hitelezõi kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja. Ezen elkövetési magatartások pedig a hitelezõk kielégítésére szolgáló vagyon elrejtése, eltitkolása, megrongálása, megsemmisítése, használhatatlanná tétele.
Az elrejtés nem feltétlenül jelent de facto magatartást. Ez abban nyilvánul meg, hogy az adós a leltárban nem fizeti fel az elrejteni kívánt vagyontárgyat. A végeredmény itt az, hogy a vagyon kikerül a nyilvántartásból, azaz eltûnik.

A második elkövetési magatartás a vagyon eltitkolása. Ez abban különbözik az elõzõ fordulattól, hogy míg annál a vagyon eredetileg bent volt a nyilvántartásban, majd a fizetésképtelenség tudatában az adós ott késõbb nem tûntette fel, addig utóbbi esetben a megszerzett vagyont az adós nem vette fel a nyilvántartásba. Ezen vagyontárgyak léteznek, csak az adós ezen cselekményébõl kifolyólag a hitelezõk számára elérhetetlenek. Nem feltételezi ez a magatartás a dolog tekintetében a tulajdonosváltozást sem. Megvalósul azzal, hogy a megszerzett dolgot nem veszik bele a nyilvántartásba.

A vagyon megrongálása olyan szándékos magatartást jelent, melynek eredménye az adott vagyontárgy értékének csökkenése, ami nem feltétlenül jelenti annak használhatóságának csökkenését is.
A vagyon megsemmisítése egyértelmûen annak fizikai megsemmisítését jelenti, vagyis a dolog állagának megszûntetését vagy olyan mértékû károsítását, melybõl kifolyólag az már eredeti állapotába nem állítható vissza.

A következõ elkövetési magatartás, a használhatatlanná tétel azt jelenti, hogy a vagyontárgyat a cselekmény következményeként nem lehet tovább rendeltetésszerûen használni. Ez nem feltételezi azt, hogy a vagyontárgy értéke csökkent volna. A hitelezõi kielégítés szempontjából azonban mégis fontos, hiszen egy használhatatlan dologgal nem lehet mit kezdeni, és a piacon így nem lehet értékesíteni.

A színlelt ügylet kötése egyértelmûen a hitelezõk megkárosításának célzatával véghezvitt magatartás. Polgári jogilag figyelembe kell venni a Ptk. 207.§-át, mely szerint a színlelt szerzõdést a palástolt szerzõdés alapján kell megítélni. Színlelt szerzõdések esetén a szerzõdõ felek valóságos akarata eltér azok szerzõdésben megjelenített akaratától, a cél az, hogy a vagyontárgy tulajdonában bekövetkezett változást bizonyítsa a hitelezõ felé, lehetetlenné téve azt, hogy a hitelezõ az ilyen szerzõdéssel érintett vagyontárgyból kielégítést nyerjen. Ilyenkor nem beszélhetünk érvényes szerzõdési akaratról, ezért az ilyen szerzõdések polgári jogilag semmisek. A fiktív ügyleteket nem soroljuk ide, azok a dolog elrejtéseként, eltitkolásaként értékelhetõk.

A kétes követelés elismerése az elõbbi alakzattal szemben egy érvényes jogcímen alapul, azonban behajtása megfelelõ fedezet hiányában nem biztosított. Ilyen esetben a hitelezõi kielégítést az adós azáltal hiúsítja meg, hogy szándékosan olyan követelést ismer el, amelynek jogi alapja vagy fedezete esetében kétségek merülnek fel, melyek nem teszik lehetõvé a hitelezõi kielégítést.
A következõ elkövetési magatartás akkor valósul meg, ha az elkövetõ az ésszerû gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon veszteséges ügyletbe kezd, vagy azt tovább folytatja. Az ésszerû gazdálkodás természetesen tartalmaz bizonyos kockázati elemeket, azonban az adós a rendszerint elõforduló kockázaton felül további kockázatot nem vállalhat azért, hogy hitelezõinek kielégítését ezáltal hiúsítsa meg. Ésszerûtlen az a gazdálkodás, mikor a gazdálkodóra hátrányos eredmény kockázat miatti bekövetkezésének esélye nagyobb, mint az eredmény bekövetkezése. Mondhatnánk azt is, hogy az adósnak a „jó gazda gondosságával” kell eljárnia. Azaz olyan állapotban kell tartania a gazdálkodó szervezetet, mellyel a hitelezõi követelések még kielégítést nyerhetnek.

Végezetül az utolsó elkövetési magatartás az ésszerû gazdálkodás követelményeivel ellentétes vagyoncsökkentés, akár ténylegesen, akár csak színleg történik. Ez nem más, mint az aktívák csökkentése vagy a passzívák növelése.

A második elkövetési magatartáscsoportot a fizetésképtelenné válás vagy annak látszatának elõidézése. Ennek elkövetési magatartásai megegyeznek az elsõ magatartáscsoport elkövetési magatartásaival. Különbség az eredmény tekintetében van, erre azonban a késõbbiekben térek ki.
Az elkövetési magatartások tekintetében a harmadik csoport az adminisztratív csõdbûntettnek nevezett tényállás: azaz a felszámolás elrendelése után az elkövetõ a jogszabályban elõírt beszámolási, leltárkészítése vagy egyéb tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, mely magatartásával meghiúsítja részben vagy egészben a felszámolást eredményét. Ezen tényállás kitöltéséhez szintén szükség van a csõdtörvény rendelkezéseinek ismeretére. A vezetõ tisztségviselõ kötelezettségei itt háttérbe szorulnak. Neki kell a bankszámlákat vezetõ pénzintézeteket tájékoztatni a felszámolás elrendelésérõl. Ezen kívül az õ kötelessége a felszámolás megkezdése elõtt záróleltár, éves beszámoló, stb. elkészítése, melyeket a felszámolás megkezdése után át kell adnia a felszámolónak. Ezen kötelezettségek szándékos elmulasztása alapozza meg vezetõ tisztségviselõk esetében a büntethetõséget.

A felszámoló kötelezettségei kerülnek elõtérbe a felszámolási eljárás során. A csõdtörvény több magatartást is a felszámolás alatt a felszámoló kötelezettségei közé sorol. Ilyenek: a hitelezõi választmány illetve a hitelezõk tájékoztatása olyan tudomására jutott jogügyletrõl, mely ingyenes, feltûnõen aránytalan elõnyt tartalmaz, vagy egyébként célja a hitelezõk kielégítésének meghiúsítása.

A felszámolási eljárás egy hosszabb folyamat. Nem biztos az sem, hogy akár egy éven belül be lehetne fejezni. Ezért mondja ki azt a csõdtörvény, hogy felszámolónak a felszámolás kezdete után egy évvel közbensõ mérleget kell készíteni, amit a bíróságnak jóváhagyás végett be kell mutatnia. Amennyiben a felszámolás sikeresen befejezõdött, akkor pedig felszámolási zárómérleget, adóbevallást, bevételek és költségek kimutatását, zárójelentést és vagyonfelosztási javaslatot kell készítenie a felszámolónak, mindezt megküldeni a bíróságnak és az adóhatóságnak. Ezen kötelezettségek elmulasztása megvalósítja a felszámoló büntethetõségét.

Mint azt korábban már említettem, az elkövetési magatartásokat az idõrendiség szerint lehet csoportba sorolni. Ezért van jelentõsége az elkövetés idejének.

Az elsõ elkövetési magatartás-csoport akkor büntethetõ, ha a csõd- vagy a felszámolási eljárást már megindították, de ezelõtt is elkövethetõ. Tehát a kezdõ idõpont az, amikor a csõdeljárás iránti kérelem megérkezik a bírósághoz.

A második magatartáscsoport akkor követhetõ el, mielõtt megindították volna a felszámolási eljárást.

A harmadik elkövetési magatartás-csoport elkövetésének ideje szempontjából releváns a felszámolást elrendelõ végzés jogerõre emelkedésének napja. A végzés Cégközlönyben való megjelenése a kezdõ idõpont. Ettõl számított 45 napon belül teljesítheti a gazdálkodó szervezet vezetõje adatszolgáltatási kötelezettségeit. Ezen idõ letelte után már megkezdõdik mulasztása.
%%%
3.7. Fizetésképtelenség értelmezése büntetõjogi összefüggésben

Mint ezek is mutatják, itt a fizetésképtelenség megállapításának van jogi jelentõsége. A fizetésképtelenség fogalmát szintén a csõdtörvény határozza meg, nincsen büntetõjogi fogalma. A csõd önmagában közgazdasági kategória, mely nem feltétlenül von maga után büntetõjogi következményeket, csak akkor, ha a fizetésképtelen adós olyan Btk-ban meghatározott cselekményeket követ el, mellyel hitelezõi kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja.
Azt, hogy az adós fizetésképtelennek minõsül-e vagy sem, mindig a bíróság állapítja meg, tehát büntetõjogilag ténykérdés és nem jogkérdés. A Cstv. 27. § (2) bekezdése szerint a bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha:

1. nem vitatott vagy elismert tartozását az esedékességet követõ 60 napon belül nem egyenlítette ki, vagy
2. a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt, vagy
3. a fizetési kötelezettségét a csõdeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette.

Tehát az adós nem átmeneti likviditási gondokkal küzd, hanem komoly nehézségekbe ütközik a hitelezõi követelések kielégítése számára.

A fizetésképtelenség nemcsak a bírósági megállapítás után következhet be, az elkövetõ akkor is büntethetõ, ha ténylegesen fizetésképtelen helyzetben volt a bíróság megállapítása elõtt, és büntetõjogilag releváns magatartásokat követett el. Fontos itt felhívni a figyelmet arra, hogy a fizetésképtelenség megléte mellett vizsgálni kell az okozati összefüggést is. A Legfelsõbb Bíróság 2002-ben, 421-es számon közzétett ítélete szerint „a felszámolás eredményének meghiúsításával járó csõdbûntett nem valósul meg, ha a felszámolási eljárás lefolytatásával megbízott vádlott az éves közbensõ mérlegek elkészítésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, de a felszámolási eljárás késedelme nem e kötelezettség megsértésével okozati összefüggésben következik be”.

A fizetésképtelenség minden esetben kapcsolódik az adós gazdasági tevékenységéhez.

3.8. Minõsített esetek

A minõsített esetek aszerint alakulnak, hogy a két elsõ magatartás-csoport által elkövetett cselekmény a gazdasági életben súlyos következményekkel jár. Mindig az eset összes körülményeinek vizsgálata dönti el azt, hogy az adós által okozott magatartás súlyos következménynek minõsül-e vagy sem. Erre a törvény nem adott meg általános szabályokat. Általában súlyos következménynek tekinthetjük azt, ha nagyobb számú hitelezõ igénye nem került kielégítésre, vagy a gazdaság más szereplõire is kiterjed az adós magatartása és másokat is fizetésképtelenségbe sodor.
A bûncselekmény minden esetben csak szándékosan követhetõ el. A gondatlanság csak a minõsítõ eset eredménye tekintetében értelmezhetõ, a Btk. 15.§-ának megfelelõen, vagyis a bûncselekmény minõsített eseténél elégséges a minõsítõ körülményre csupán a gondatlanságnak kiterjednie, az alapesetre kiterjedõ szándék mellett. Ezek a vegyes bûnösségû alakzatok. Az elkövetõ tudatának át kell fognia, hogy eddigi gazdálkodása során fizetésképtelen helyzetbe jutott, majd eleget kellene tennie hitelezõi kielégítésének. Azonban ezek ismeretében olyan gazdálkodást folytat tovább, mellyel hitelezõi kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja. A harmadik bekezdésben szabályozott magatartásnál pedig az szükséges a büntethetõséghez, hogy az adós szándékosan idézze elõ a fizetésképtelenné válást vagy annak látszatát. Az ötödik bekezdésben szabályozott esetcsoportnál pedig az elkövetõnek a szándéka mulasztásra irányul, átfogja azt, hogy neki milyen kötelességei lennének, de szándékosan nem teljesíti azt.

Természetesen szándék nélkül a bûncselekmény nem követhetõ el. Így például ha a vezetõ tisztségviselõt elháríthatatlan, rajta kívül álló ok akadályozza kötelezettségének teljesítésében. Így a tartós betegség, hosszas külföldi tartózkodás, a könyvelési iratok hatósági lefoglalása, elháríthatatlan egyéb ok megakadályozhatja a vezetõ tisztségviselõt számviteli kötelezettségei végrehajtásában, ekkor szándékosság hiányában bûncselekmény megállapítására nem kerül sor.
%%%
3.9. Eredményesség, a bûncselekmény stádiumai

A bûncselekmény eredmény-bûncselekmény. Azaz bekövetkeztéhez szükséges a hitelezõi igények kielégítésének részleges vagy teljes meghiúsítása. Ez jelentheti egyes hitelezõi csoportok követelései kielégítésének meghiúsítását vagy egyes hitelezõk igényeinek nem teljes kielégítését is. Fontos, hogy ezt az eredményt az adós magatartása okozza. Kívülálló személyek ilyen magatartása nem alapozza meg az adós büntetését.

A befejezettség és a kísérlet ehhez kapcsolódik. Amennyiben az eredmény bekövetkezik, beszélünk befejezett bûncselekményrõl. Az elkövetési magatartások szimpla megvalósítása a hitelezõi igények kielégítésének meghiúsítása hiányában csupán a bûncselekmény kísérletét valósítja meg.

3.10. Egység és halmazat

Az egység és halmazat esetében a csõdbûntett három alapesetébõl kell kiindulni. Az elsõ és harmadik bekezdés viszonya úgy alakul egymáshoz, hogy a harmadik bekezdés idõben megelõzheti az elsõt. Azonban ha valaki már egyszer elõidézte a fizetésképtelenséget, úgy még egyszer azt nem idézi elõ. Tehát nem beszélhetünk halmazatról. Az adminisztratív csõdbûntett esetében ha az adatközlésre kötelezett személy ezen kötelezettségét nem teljesíti, úgy csak a súlyosabb eset megállapítására van lehetõség, az egyéb elkövetési magatartások csak látszólagos halmazatot alkotnak fele.

Más bûncselekményekkel összevetve, a tartozás fedezetének elvonásával és a hitelsértéssel a specialitás viszonyában van, elkövetésük esetén csak a csõdbûntett megállapítására kerül sor.

3.11. Elhatárolás a tartozás fedezetének elvonásától

Érdemes itt egy kis kitérõt tenni a tartozás fedezetének elvonása bûncselekménnyel kapcsolatban. A Btk. 297.§-a szerint ugyanis „aki a gazdasági tevékenységbõl származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.” A törvény büntethetõséget megszûntetõ egyéb okként szabályozza azt, ha az elkövetõ a tartozást a vádirat benyújtásáig kiegyenlíti. A csõdbûntettõl történõ elhatárolást többek között az alanyi kör is adja, ugyanis tartozás fedezetéül szolgáló vagyon elvonását mindenki elkövetheti, aki ahhoz valamilyen formában hozzáfér, függetlenül attól, hogy vezetõ tisztségviselõ-e vagy sem. Amennyiben a bûncselekményt a csõdbûntettnél meghatározott magatartások egyikével követik el, akkor ennek és nem a tartozás fedezetének elvonását kell megállapítani.
%%%
3.12. Bírói gyakorlat

A továbbiakban néhány bírósági ítélet kerül ismertetésre. Elõször a tartozás fedezete elvonása bûncselekménnyel kapcsolatban, mely a két bûncselekmény miatti szorosabb kapcsolat és az elhatározás megkönnyítése végett szükséges, majd a csõdbûntett vonatkozásában is ismertetésre kerülnek a Legfelsõbb Bíróság általam kiemelt jogesetei.

A Legfelsõbb Bíróság egyik ítéletében megállapította, hogy „a tartozás fedezete elvonásának bûncselekménye tekintetében is csak a fedezetként szerzõdéssel lekötött vagyon elvonása tekinthetõ tényállásszerû agatartásnak”. Az ítéleti tényállás szerint ugyanis az elkövetõk, egy betéti társaság beltagjai bérleti szerzõdést, majd árubeszerzési szerzõdést kötöttek egy részvénytársasággal. Egy idõ után nagy összegû tartozásaik keletkeztek, melyek nem nyertek kielégítést. Beltagként a betéti társaság tagjaiként a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezései szerint teljes vagyonukkal feleltek a társaság tartozásaiért. Ennek ellenére értékesítették ingatlanjaikat, melyekért kapott ellenértéket saját céljaikra és nem a gazdasági társaság céljaira használtak fel. Az a tény, hogy a társaság beltagja a betéti társaság tartozásaiért saját vagyonával is korlátlanul felel, még nem alapozza meg a büntetõjogi felelõsséget. Ez persze nem jelenti azt, hogy az elkövetõk ellen ne lehetne polgári jogi igényt elõterjeszteni! A büntetõjogi felelõsséget az alapozza meg, ha szerzõdéssel vagy egyéb módon, például jelzálogjoggal az adott tartozás fedezetére az elkövetõk vagyont kötöttek le, és ezek elidegenítésével vonják el a tartozás fedezetét. Amíg a tartozás fedezete konkretizálva nincs, az ilyen jellegû cselekmények büntetõjogilag nem üldözendõk, annak polgári jogi következményei vannak.

Az elõbbi érvelést folytatta a Legfelsõbb Bíróság egy másik ügyben hozott ítéletében is. Eszerint a tartozás fedezetének elvonása elkövetési tárgya a tartozás fedezetéül lekötött vagyon. Ennek köre, mértéke, jellege az adós vállalkozási formájától függ. Az is közömbös a büntetõjog szempontjából, hogy milyen jogcímen történt az ingatlan lekötése. Zálogjog, óvadék, engedményezés is megalapozza a lekötés létét. Lényeg az, hogy a lekötés jogilag dokumentált, bizonyítható formában történjék. Amennyiben megtörtént a vagyon lekötése, akkor ezt kizárólag a hitelezõ követelésének kiegyenlítésére lehet fordítani. Ez a kötelezettség jelentõsen korlátozza az adósnak a vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jogát. A tartozás fedezetének elvonása azzal valósul meg, ha az adós eladja, elzálogosítja, elrejti az adott vagyontárgyat és ezáltal a hitelezõk az esedékesség idõpontjában nem tudnak hozzáférni ahhoz. Fontos az, hogy a cselekmény csak szándékos elkövetés esetén büntethetõ!

A Legfelsõbb Bíróság Bfv. V. 1.613/1997/6 számú ítéletében hivatkozott megyei bírósági ítélet megállapította, hogy „a terhelt mindegy 6 hónapig szándékosan nem teljesítette jogszabályban elõírt kötelezettségét, ily módon a felszámolás eredményét részben meghiúsította. Ez a meghiúsítás objektív helyzet, melynek lényege szerint a mulasztás folytán nem álltak rendelkezésre azok az információk, amelynek alapján az adós, gazdálkodó szervezet vagyona tisztázható lett volna. A terhelt szándékos magatartása következtében a felszámolási eljárás legalább fél évig eredménytelen volt, a hitelezõk érdekeit lényegesen sértõ idõbeli késedelmet szenvedett, amely a felszámolás késõbbi eredményétõl függetlenül megalapozza a részbeni meghiúsulásnak, mint tényállási elemnek a megállapítását.” A Legfelsõbb Bíróság ezzel szemben csupán a csõdbûntett kísérletét állapította meg. Az ítéleti tényállás szerint a korlátolt felelõsségû társaság fizetésképtelenségének megállapítása után a megyei bíróság felszámolási eljárást rendelt el. A társaság vezetõ tisztségviselõje fél éves késéssel tett eleget azon kötelezettségének, mely szerint záró leltárt, éves beszámolót, egyszerûsített beszámolót, vagy egyszerûsített mérleget, továbbá adóbevallást és az eredmény felosztása után zárómérleget köteles készíteni és azt a felszámolónak és az adóhatóságnak átadni. Ezzel a cselekményével az elkövetõ csupán átmenetileg hiúsította meg a felszámolás alatt álló cég hitelezõinek kielégítését. Mivel a felszámoló nem rendelte el az egyszerûsített felszámolást (ennek csupán lehetõségét adja meg az arra vonatkozó törvény, nem teszi kötelezõvé), így a cselekmény kísérleti szakban maradt. Vitatott a bírói gyakorlatban, hogy a részbeni meghiúsulás meddig marad kísérleti szakban és mettõl befejezett a bûncselekmény. A felszámolás lefolytatásának határideje ugyanis két év. Abban az esetben, ha a felszámolási törvény által az adatszolgáltatási kötelezettségre adott határidõ letelte után a vezetõ tisztségviselõ részérõl együttmûködési kötelezettségnek nincs nyoma, már annak eltelte után megállapítható a cselekmény befejezettsége. Tehát mindig figyelemmel kell lenni a bûncselekmény elkövetésének körülményeire.

A Legfelsõbb Bíróság egy másik ügyben megállapította, hogy a csõdbûntett „befejezett formája valósul meg, amikor az adós felróható mulasztása jelentõsen akadályozza, késlelteti, lehetetlenné teszi a felszámolási eljárás lefolytatását.” Az ítéleti tényállás szerint a gazdálkodó szervezet fizetésképtelenségét bíróság állapította meg és rendelte el felszámolását. A felszámolási eljárás tárgyalásán felszólították az elkövetõt, hogy adja át a felszámolással kapcsolatos iratokat, aki azt meghatározott idõre, de vállalta, azonban annak nem megfelelõen, illetve nem tett eleget, többszöri felhívás ellenére sem. Ezzel közel két éves huzavonát okozott, az egyszerûsített felszámolásra csak ezen idõ letelte után került sor. Az elkövetõ ezen magatartásával neki felróhatóan hiúsította meg a felszámolás eredményét.

A csalástól való könnyebb elhatárolás érdekében a Bfv. 1.919/2000/10 számon közölt legfelsõbb bírósági ítélet rendelkezéseit érdemes röviden ismertetni. Az abban közölt tényállás szerint elsõrendû terhelt több gazdasági társaságot hozott létre, többek között azt is, melyben másodrendû terhelt vezetõ tisztségviselõ volt. A gazdasági társaságok vezetõ tisztségviselõi elsõrendû terhelt utasításai szerint jártak el. Másodrendû terhelt által vezetett gazdasági társaság öncsõdöt jelentett, az annak tulajdonát képezõ telepet pedig több, mint négyszeres értékben egy másik, szintén fizetésképtelen korlátolt felelõsségû társaságba apportálták, ezen utóbbi társaság hitelfelvételeinek fedezete céljából. A hitelt azonban a korábbi, fizetésképtelen társaság részére folyósította másodrendû terhel. Elmulasztotta társasági adó-befizetési kötelezettségét is, majd négy fiktív számla alapján több, mint 26 millió forintot igényelt vissza az adóból. Ezután másodrendû terhelt annak ellenére, hogy a korlátolt felelõsségû társaság egyik telephelyét már hitel fedezeteként használta, másodszorra is ugyanazon ingatlan ajánlotta fel hitel fedezetének, a bankot tévedésben tartva.

Másodrendû terhelt tisztában volt az egyik ingatlan felértékelésével, valamint a másik kétszeres fedezetként kérésével. Mivel szakirányú felsõfokú végzettsége volt, így esetében nem helytálló az a védõi indokolás, miszerint tévedés címén büntethetõséget kizáró ok áll fenn személyénél. Másodrendû terhelt a korlátolt felelõsségû társaság vagyonának más társaságba történõ apportálása után a vagyont elvonta a hitelezõk elõl, mely egyértelmûen meghiúsítja a felszámolást.
Másodrendû terhelt a jogtalan ÁFA-visszaigényléssel csalást követett el. Az ÁFA jogtalan visszaigénylése a bírói gyakorlat szerint a gazdálkodás körében lebonyolított tényleges forgalom hiányában csalás bûntettének minõsül. A cégek ugyanis befizetést nem teljesítettek, csupán évek múlva adó-visszaigényléssel éltek.