A kormány változtatni kíván a Büntetõ törvénykönyv egyes szakaszain. A Javaslatnak vannak üdvözlendõ és vitatható rendelkezései.
Az Általános részi módosításokról
A Btk-t módosító 1998. évi LXXXVII. novellának az általános részt érintõ rendelkezései olyan mértékben megkötötték az ítélkezõ bírák kezét, hogy lényegében általános iskolai matematikai feladattá silányították a büntetés kiszabását. A Javaslat olyan jogszabályi környezetet kíván helyreállítani, amely a bírák lehetõségeit nem korlátozza indokolatlanul a büntetéskiszabás során: eltörli a büntetéskiszabási középmértéket, és az enyhítõ szakasz alkalmazását nem köti olyan feltételekhez, melyek mellett csak kivételes esetben lehet eltérni a különös részi tényállásban meghatározott büntetési tételkerettõl. Az 1998-as módosítás azt eredményezte, hogy a bírák sokszor meggyõzõdésük ellenére voltak kénytelenek olyan határozatokat hozni, amelyek eltúlzott, méltánytalan, bár formálisan jogszerû szabadságelvonást jelentettek.
A Javaslat egyéb, az Általános részt érintõ változtatásaival is egyetértünk, mert azok egy olyan büntetéskiszabási gyakorlatot állítanak helyre, melyben a bírák ismét lelkiismeretük és meggyõzõdésük szerint egyéniesített büntetéseket szabhatnak ki.
Az újszülött megölése bûncselekmény (Btk. 166/A §) eltörlésérõl
A Javaslat hatályon kívül kívánja helyezni az újszülött megölésérõl rendelkezõ 166/A. Btk. §-t, mely így szól:
“166/A.§ Az a nõ, aki születõ gyermekét a szülés alatt, vagy közvetlenül a szülés után megöli, bûntettet követ el, és két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.”
Álláspontunk szerint a tervezett hatályon kívül helyezés és az indoklásban foglaltak két okból sem megalapozottak.
Az újszülött megölésének külön, privilegizált tényállásban való szabályozása nem a sértett, hanem az elkövetõ speciális helyzetére való tekintettel született meg, azt csak és kizárólag a szülõ nõ esetében lehet alkalmazni, szigorú idõkorlátok között (“a szülés alatt vagy közvetlenül a szülés után”). Különleges helyzetben lévõ elkövetõi körrõl van szó: a szülõ nõ speciális fizikai állapota, a szüléssel járó testi fájdalmak, az esetleg bekövetkezõ jelentõs vérveszteség, illetve az ehhez kapcsolódó egyéb állapotváltozások olyan pszichikai állapotot, kétségbeesést, zavart idézhetnek elõ, mely az elkövetõ tudatát, beszámítási képességét is érintheti. Olyan állapotról van szó, amely az emberölés alaptényállását megvalósító elkövetõnél fel sem merülhet.
Semmiképpen sem tartjuk tehát indokoltnak, hogy a törvény a szülõ nõ által újszülött gyermeke sérelmére elkövetett emberölést különbségtétel nélkül, a szándékos emberölés tényállása alatt rendelje büntetni, figyelmen kívül hagyva ezáltal egy, a tudatot akár súlyosan is befolyásolni tudó állapotot.
A Javaslat indoklása szerint a hatályon kívül helyezésre azért van szükség, mert “[a] hatályos jog nehezen feloldható ellentmondása az, hogy egyrészrõl a legsúlyosabb minõsítés alá esik a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés, ugyanakkor az elvileg ugyanezen minõsítés alá esõ emberölési cselekmény privilegizált elbírálás alá esik, ha azt a szülõ nõ a gyermeke sérelmére a szülés alatt vagy közvetlenül a szülés után követi el”.
Az indoklás által felvetett két esetkör – az újszülött megölése és a tizennegyedik életévét be nem töltött személy megölése – közötti ellentmondás csak látszólagos. Két különbözõ elkövetõi körrõl van szó: az újszülött megölését csak és kizárólag az újszülött anyja, a szülõ nõ követheti el, míg a 166.§ (2) bek. i) pont szerinti, tizennégy éven aluli sértett sérelmére elkövetett emberölés tettese bárki lehet. A szülõ nõ esetében kizárólag a 166/A.§ érvényesül, mint a 166.§-ban megfogalmazott alapesethez képest különleges – és külön is szabályozott – eset. Minthogy azonban a Javaslat a 166.§ (2) bek. i) pontjában megfogalmazott minõsített esetet – mely pontosan a tizennegyedik életévét be nem töltött sértett esetére vonatkozik – szintén hatályon kívül kívánja helyezni, nem világos, milyen ellentétrõl is szól az indoklás. Ha ez a minõsített eset kikerül a Btk-ból, akkor végképp nincs mivel ellentmondásba kerülnie az újszülött megölése tényállásának.
A fentiekre való tekintettel a TASZ rendkívül elhibázott lépésnek tartaná az újszülött megölése tényállás hatályon kívül helyezését: a privilegizált tényállásra a szülõ nõ, mint elkövetõ speciális helyzete alapján feltétlenül szükség van.
%%%
A Btk. drog-jogi változásairól
A szigorító 1998. évi LXXXVII. törvény hatásai:
Az 1999. március 1-tõl hatályos szabályozás leszûkítette a büntetõ útról elterelhetõk körét a kábítószerfüggõ fogyasztókra, ugyanakkor a felnõtt korú alkalmi szerhasználók esetére bevezetett intézkedés – a vádemelés elhalasztása – a gyakorlatban nem terjedt el.
Azzal, hogy a módosítás során a fogyasztást önálló elkövetési magatartásként nevesítették, megteremtették annak az elvi lehetõségét, hogy büntetõeljárás induljon azok ellen, akik ártalomcsökkentõ szolgáltatás keretében pl. steril fecskendõt biztosítottak drogfüggõknek, mivel a fogyasztás bûncselekmény elkövetéséhez biztosítottak eszközt. A szigorított jogszabály nehézkes és több ponton ellentmondásos szerkezete azt eredményezte, hogy nem volt egységes a jogalkalmazás többek között a halmazati kérdések megítélésében, és ezeket az ellentmondásokat egy jogegységi eljárásban sem lehetett volna feloldani.
A hatályos szabályozás legkritikusabb pontja a fiatalkorúakat érintõ minõsített eseti kör, mégpedig azért, mert abban az esetben, ha egy felnõtt korú elkövetõ 18 éven alulinak ad át akár csak egyetlen alkalommal, akár csak egyetlen adag kábítószert, akkor a legkedvezõbb esetben is csak arra van lehetõség, hogy 3 év végrehajtandó szabadságvesztést szabjanak ki vele szemben. Ilyen eset volt B. Balázs kaposvári fiatal ügye is, aki 2001. szeptembere óta tölti 3 éves börtönbüntetését.
Észrevételek az elõterjesztéshez:
A Javaslat nem jelöli meg a fogyasztást önálló elkövetési magatartásként, a privilegizált kör továbbra is a csekély mennyiséghez kapcsolódik. A korábbi, a fogyasztásra megszerzett kábítószer mennyiségeket összegzõ gyakorlat – melyet az LB 1998/5. sz. jogegységi döntése is alátámasztott – visszatérésének problematikáját a tervezett Btk. 286/A.§ megfelelõen rendezi.
A Javaslat elõkészítése során a véleményezésre megküldött tervezetbe bekerült, hogy a csekély mennyiségû droggal vétséget elkövetõk büntetési tételeinél a szabadságvesztésen kívül vagylagosan a közérdekû munka és a pénzbüntetés lehetõsége is rendelkezésre álljon. A kormány által elfogadott Javaslat azonban már nem tartalmazza e szankciókat, kizárólag a szabadságvesztés büntetést. A TASZ álláspontja szerint fontos lenne, hogy e büntetési nemek az 1999-et megelõzõ megoldáshoz hasonlóan visszakerüljenek a törvénybe. Így azoknak az esetében, akik bár csak vétséget követtek el, de nem kívánják, vagy nem tudják az elterelést igénybe venni, a bíróságnak nem kellene feltétlenül szabadságvesztésben gondolkodnia, a pénzbüntetés és a közérdekû munka lehetõsége révén érvényesülhetne a fokozatosság elve a büntetés kiszabásakor.
A hatályos jogszabály a kábítószerfüggõ elkövetõ esetében a drog saját használatra történõ birtoklásához, tartásához nem kapcsol mennyiségi megszorításokat ill. súlyosabban minõsülõ esetet, abból a megfontolásból, hogy amennyiben a drogfüggõ magánál tartott napi adagja meghaladná a Btké-ben meghatározott csekély mennyiség felsõ határát, ne essen el az elterelés lehetõségétõl. A Javaslat szerint a kábítószerfüggõnél a csekély és alapeseti mennyiségre elkövetés esetén érvényesülhet a büntethetõséget megszüntetõ ok (283.§ e) pont).
A “kábítószerfüggõ személy felhasználásával” minõsített eseti tényállási elem nyilván azt célozza, hogy az a kereskedõ, aki a drogbeteget annak kiszolgáltatott helyzetét felhasználva vonja be a kábítószer terjesztésébe, raktározásába vagy szállításába, súlyosabb joghátránnyal számoljon, ezzel visszatartva a kereskedõket attól, hogy kihasználják a nekik esetleg eladósodott vevõket. Aggályos azonban, hogy ezt a minõsített esetet kellene alkalmazni akkor is, ha egy nem kábítószerfüggõ személy egy általa tudottan drogfüggõ személytõl vesz meg akár csak saját fogyasztás céljára alapeseti mennyiségû kábítószert, illetve akkor is, ha valaki drogos barátját kéri meg, hogy termesszenek együtt kendert, és az ültetvényen a növényi egyedek száma meghaladja az öt tövet, ezért e törvényhelynél feltétlenül pontosabb megfogalmazásra van szükség.
A terjesztõi típusú magatartásoknál a minõsített eseteknél már nem szerepel az üzletszerû elkövetés, amivel egyetértünk, hiszen a kereskedik és forgalomba hoz elkövetési magatartások ezt a tevékenységet lefedik. Az indkolásban is szerepel, hogy a javaslat elhagyja ezeknél a magatartásoknál az üzletszerûséget. Ugyanakkor a normaszöveg a kábítószerfüggõ elkövetõnél továbbra is tartalmazza a terjesztõi típusú magatartásokra vonatkozóan az üzletszerûséget, mint minõsítõ körülményt (282/C.§ (3) bekezdés II. fordulata), és súlyosabban rendeli büntetni, mint a kereskedést és forgalomba hozatalt.
A Javaslat nem kívánja módosítani a Btké-nek a csekély és jelentõs mennyiségre vonatkozó meghatározását. A szigorítás óta eltelt idõszak azt igazolta, hogy az amfetamin esetében a 0,5 gr, mint a csekély mennyiség felsõ határa, rendkívül alacsony érték, s emiatt a kisebb terjesztõk is gyakran a legsúlyosabban büntetett kategóriába kerülnek. Az amfetaminnál is gyorsan kialakul a tolerancia, viszont addiktív potenciálja nem olyan mértékû, mint a heroiné vagy a kokainé. Így meg kellene fontolni, hogy az amfetamin esetében az MDA, MDMA (extasy) hatóanyaghoz hasonlóan 1 gr-ra módosítsák a csekély mennyiség felsõ határát.
%%%
Mi az, ami a módosításból kimaradt?
A Javaslatnak a visszaélés kábítószerrel bûncselekményt érintõ szakaszaival a TASZ egyetért, mivel azok egyrészt újra megteremtik az elterelés lehetõségét az alkalmi kábítószer-fogyasztók számára is, másrészt enyhítik az indokolatlan szigort a terjesztõi típusú magatartásoknál. A Javaslat nem pusztán visszaállítja az 1993-as helyzetet, hanem annál jóval progresszívebb és ugyanakkor differenciáltabb elbírálásra ad lehetõséget.
A TASZ 1998 õszén igen komoly aggályokat fogalmazott meg az akkori kormány által elõterjesztett és végül 1999. március 1-én hatályba lépett Btk-módosítással kapcsolatban. “Európa legszigorúbb drogtörvényének” az elmúlt négy évben számos negatív hatása volt, s ezen nem változtat az a tény sem, hogy bizonyos esetekben valójában nem a törvény, hanem annak nem kellõen átgondolt kommunikációja volt felelõssé tehetõ a különbözõ káros következményekért. Feltétlenül le kell szögezni azt is, hogy a szigorítás eredményeként nem csökkent sem a kábítószerfüggõk, sem az alkalmi drogfogyasztók száma.
A szigorított szabályok megváltoztatása tehát feltétlenül szükséges. Ugyanakkor a TASZ drogpolitikai álláspontja változatlanul az, hogy a jelenlegi módosítás nem érint két olyan jogi problémát, amelyek esetében reformra lenne szükség.
Jelenlegi törvényünk semmilyen különbséget nem tesz az egyes illegális drogok között, sem egészségkárosító hatás, sem “társadalmi veszélyesség” szerint. A Btk. szerint minden illegális kábítószer egy kategóriába esik. A Javaslat nem szándékozik változtatni ezen a helyzeten. A TASZ álláspontja szerint a drogok közti törvényi szintû különbségtételre feltétlenül szükség van. A nemzetközi gyakorlat szerint még azokban az országokban is, ahol a magyar helyzethez hasonlóan a drogfogyasztót börtönbüntetéssel fenyegetik, különbséget tesznek az egyes szerek között. Hazánkban azonban ezt a differenciálást a törvény nem teszi meg, így például a marihuánával visszaélõk a heroinnal kapcsolatba kerülõkkel esnek egy megítélés alá. Ez a megoldás mind a keresleti oldalra, mind a kínálati piacra kedvezõtlen hatással van. A droghasználókat ugyanis ha elrettenteni nem is, de befolyásolni valóban lehet a törvényi szabályozással. Jól mutatja ezt Hollandia esete, ahol a könnyû drogok 1976-os kvázi-legalizációja óta folyamatosan csökken a keménydrog-fogyasztók aránya, míg átlagéletkoruk a világon szinte egyedülálló módon nõ. A jelenlegi helyzetben azonban hazánkban a kevésbé veszélyes drogokat semmi sem választja el a komolyabb egészségkárosító szerektõl, azt a valótlan üzenetet közvetítve a társadalom felé, hogy nincs különbség az egyes illegális szerek között. A differenciálás hiánya a kábítószer kínálati oldalán elkövetett bûncselekményeket is kedvezõtlen irányba befolyásolja. Egyrészt, míg a marihuána árusítását ugyanolyan büntetéssel szankcionálják, mint a heroinét, jóval több kereskedõ fogja az utóbbi szert árulni, hiszen annak forgalmazásával – azonos kockázat mellett – magasabb haszon érhetõ el. Másrészt, amíg a szereket nem választják külön, sokkal nagyobb az esély például arra, hogy a marihuánás cigarettát kínáló kereskedõ egyéb drogokat is forgalmazzon.
A drogok differenciálására többféle megoldás is elképzelhetõ. A kábítószereket különbözõ veszélyességi osztályokba lehetne sorolni, s a büntetés mértéke ilyenkor a drog mennyiségén kívül annak fajtájától is függne. A megkülönböztetésnek mind a kínálati, mind a keresleti oldali bûncselekmények elkövetõire ki kell terjednie, fenntartva azt, hogy a TASZ a fogyasztás teljes körû dekriminalizálásának a híve.
A Javaslat továbbra is fenntartja a drogfogyasztók büntetõjogi fenyegetettségét. A TASZ álláspontja szerint sem az alkalmi droghasználók, sem a kábítószer-függõk büntetõjogi üldözése nem befolyásolja pozitívan a kábítószer-fogyasztási statisztikák alakulását. Beteg, drogfüggõ emberek ugyanúgy nem a törvénykönyvek alapján döntenek szerfogyasztásukról, mint 15-16 éves kíváncsi kamaszok. A drogfogyasztás büntetõjogi fenyegetettségének nincs visszatartó ereje, a fogyasztók számának csökkenését csak megfelelõ felvilágosító és prevenciós programokkal lehet elérni.
Az elmúlt négy évben a korábbi trendnek megfelelõen évrõl-évre emelkedett a kábítószeres büntetõeljárások száma. 2001-ben 4332 eljárás indult kábítószerrel való visszaélés miatt. Elmondható ugyanakkor, hogy az amúgy is túlterhelt bûnüldözõk a könnyebb ellenállás felé elmozdulva elsõsorban nem a kínálati oldali bûncselekményekre, hanem az egyszerûen megoldható, fogyasztási típusú cselekményekre koncentrálnak. A droggal összefüggõ eljárások háromnegyede kizárólag kábítószer fogyasztása vagy tartása miatt indul. Jellemzõ adat, hogy a fiatalkorú bûnelkövetõk aránya több mint kétszer olyan mértékben nõtt a szigorítás óta, mint az összes drogos eljárás száma. Egyre több diákot és fiatalkorút ér utol a Btk. szigora, a kérdés csak az: vajon hatékony-e a kábítószerekkel szembeni fellépés, ha az a gyakorlatban gyakran azt jelenti, hogy 15-16 éves fiatalok válnak büntetõeljárások alanyaivá?
A felmérések szerint a leginkább veszélyeztetett korosztály, a tinédzserek körében a korábbi évek gyakorlatával szemben 2000-ben megállt a kábítószert kipróbálók arányának növekedése. Kevéssé valószínû azonban, hogy ez a jelenség a Btk. szigorának a következménye. Egyfelõl a legfrissebb adatok szerint 2001-ben ismét emelkedett a drogokat már kipróbáltak aránya a középiskolások körében, másfelõl a TASZ álláspontja szerint a vizsgálatok értékelésekor hiba lenne figyelmen kívül hagyni a felméréskor érvényben levõ büntetõjogi szabályokat és az azokról folytatott közbeszédet. 2000 volt az elsõ olyan év, amikor teljes egészében az új drog-jogszabályok voltak érvényben, s anélkül, hogy a kutatásokat végzõk szakmai kompetenciáját megkérdõjeleznénk, nem tagadhatjuk, hogy a szigorításnak igen jelentõs hatása lehet a drogproblémával kapcsolatos minden jelenségre, így a kérdõíves vizsgálatok eredményeire is. Legyen szó bár természetesen anonim vizsgálatokról, naivitás lenne azt feltételeznünk, hogy a 2000-re a köztudatba minden bizonnyal nagymértékben “beépült” drogjogi szigor nem befolyásolja kedvezõtlenül a fiatalok õszinteségét.
Hangsúlyozzuk, hogy a drogfogyasztás dekriminalizálása nem jelentené a kábítószerek legalizálását. Dekriminalizálás esetén a kis mennyiségû drog saját célra történõ megszerzését, tartását és fogyasztását nem büntetné a törvény, ez azonban nem jelentené azt, hogy a drogok átadása vagy az azokkal való kereskedés ne lenne bûncselekmény. A kábítószerekhez való hozzájutás nem hogy könnyebb, hanem valószínûleg nehezebb lenne, hiszen a fogyasztók üldözésének megszûnésével a felszabaduló rendõri erõket a kábítószer-kereskedõk elfogására lehetne fordítani. Az utóbbi évek nyugat-európai példái bizonyították, hogy a drogfogyasztás dekriminalizálása nem jár együtt a fogyasztás jelentõs mértékû növekedésével, de javítja a kereskedõkkel szembeni rendõri fellépés hatékonyságát.
Álláspontunk szerint az önrendelkezési jogot tiszteletben tartó törvényhozás a saját használatra szolgáló kis mennyiségû kábítószer birtoklását és megszerzését nem kriminalizálhatja. Az Európai Unió számos tagállamában is ebbe az irányba halad a jogalkotás és jogalkalmazás, különös tekintettel a kannabisz-származékokra. A fogyasztót megkímélõ büntetõpolitika hatékonysága a tapasztalatok szerint nem kisebb, mint a prohibíciót a fogyasztókra is kiterjesztõ gyakorlaté.
