„Azt kell mondanom, hogy ha a nyugdíj mellett még a szervezetben is lényeges változások történnek, akkor ennek olyan együttes, kumulatív...
Kategória: interjú
Kitzinger Dávid
2011. április 4-től Kitzinger Dávid lett az ARTISJUS Hangfelvétel-engedélyezési Osztály vezetője. Kinevezését követően – bő háromhetes hallgatási időszak után –...
Ambrus János
Mintegy 2 millió oldalnyi jogforrás, történeti országgyűlési dokumentum, jogtudományi, politikatudományi és történettudományi szakirodalom válik hamarosan hozzáférhetővé az Országgyűlési Könyvtár „Digitalizált...
Dr. Lattmann Tamás
Az ELTE nemzetközi jogi tanszékén dr. Lattmann Tamással beszélgettem, emberiség és emberiesség elleni bűncselekményekről. A betűeltérések vizsgálata szőrszálhasogatásnak tűnhet, de...
Dr. Sztancs Edit, Dr. Sárkány Sándor és Dr. Szombati Róbert
A Magyar Ügyvédi Kamara 2010. novemberében rendezte meg az Országos Ügyvédjelölti Perbeszédversenyt. A megmérettetésen első helyezést ért el dr. Sztancs...
Dr. Kothencz Éva
Szeptember közepén lépett hatályba a közbeszerzési törvény módosítása, mely azon túl, hogy könnyebbé kívánja tenni a kis- és középvállalkozások részvételét...
Dr. Kocsis Miklós
2010. november 4-én bocsátotta nyilvános vitára a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Oktatási Államtitkársága az új felsőoktatási törvény koncepcióját. A vitaanyagban foglaltakról...
Dr. Bordás Vilmos
A Jogi Fórum már foglalkozott a választási eljárási törvény módosítása nyomán felállt új Országos Választási Bizottsággal. Ezúttal a testület elnökét,...
Dr. Vaskuti András
Az augusztusban életbe lépett közbiztonsági törvénycsomag a tulajdon védelme érdekében a szabálysértési törvényt több tekintetben módosította. A jogszabályváltozás megítéléséről és...