Ügydöntő szavazás hirdet Terézváros Önkormányzata 2024. szeptember 2-15. között, melynek eredményétől függően akár be is tilthatják a – köznyelvben csak Airbnb-ként emlegetett – magán- és egyéni szálláshelyek üzemeltetését a kerületben. A döntés több mint 1500, többségében magánszemély és egyéni vállalkozó szállásadót érint, akiknek a tilalom a megélhetését is veszélyezteti. Érthető tehát, hogy heves az ellenállás. “A turizmusnak vannak kellemetlen mellékhatásai, ez kétségtelen. De a tiltás nem valódi megoldás” – állítja Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének (MAKE) elnöke, aki most számos önkéntes segítségével mindent megtesz azért, hogy a lakók valós érvek, ellenérvek és tények mentén megalapozott döntést tudjanak hozni kerületük jövőjéről.
Kezdjük a fogalmak tisztázásával. Mely szálláshelyek érintettek a terézvárosi tilalom bevezetése esetén? És mely jogszabályok szabályozzák jelenleg a működésüket?
A szavazás a magán- és egyéb szálláshelyekre vonatkozik. Ezt hívja a köznyelv Airbnb-nek. Az Airbnb valójában egy szálláshelyközvetítő-platform, melyen a magán- és egyéb szálláshelyek mellett a hotelek, a hostelek és a panziók is hirdetik magukat – hasonlóan, mint a Booking.com-on vagy a Szállás.hu-n. Helyesebb és egyértelműbb tehát, ha a rövidtávú lakáskiadás kapcsán a magán- és egyéb szálláshely meghatározást használjuk.
Tovább pontosítva a fogalmakat: magánszálláshely az adószámos magánszemély vagy az egyéni vállalkozó által üzemeltetett szálláshely, egyéni szálláshelyről pedig akkor beszélünk, ha az üzemeltető társas vállalkozás.
A szálláshelyszolgáltatás tevékenységet a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény, valamint a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet szabályozza. Ezek rögzítik az önkormányzathoz történő bejelentési eljárás menetét, az adatszolgáltatási és a szálláshelyminősítésen való részvételi kötelezettséget, a büntetési tételeket.
És mennyiben szabályozhatják a szektort az önkormányzatok? Mire van jogszabályi felhatalmazásuk?
Az önkormányzatoknak kizárólag arra van joguk (a 239/2009-es kormányrendelet 2020-as módosítása alapján), hogy a nyitvatartási napok számát („az egy naptári éven belül szálláshely-szolgáltatás céljára felhasználható napok számát”)” rendeletben korlátozzák. Egyéb helyi szabályokat nem hozhatnak a szektorra vonatkozóan.
Mi ezt számos alkalommal jeleztük akkor is, amikor Terézváros Önkormányzata konzultációt indított a kerülteben azzal kapcsolatban, hogy milyen szabályokat kíván rendeletben kötelezővé tenni a szállásadók számára. Rögtön a legelején megmondtuk, hogy nincsen joguk például kötelezővé tenni a poroltót a szálláshelyeken (bármennyire is egyet tudunk ezzel érteni), mert erre nincs jogszabályi felhatalmazásuk. Ennek ellenére egy évig tartott a konzultáció a bevezetni tervezett rendelkezésekről, mindenki elmondhatta a véleményét, rendszeresen beszámoltak a fejleményekről, míg végül a rendelettervezet megbukott az előzetes normakontrollon, a kormányhivatal – előre látható módon – nem engedte azt hatályba lépni, arra hivatkozva, hogy az önkormányzat ezzel túllépte hatáskörét. Tudtuk, és az önkormányzat is tudta, hogy ez lesz a vége. Több értelme lett volna abban az egy évben az általunk felvetett érdemi megoldást kínáló javaslatokkal foglalkozni.
Mik a fő problémák a magán- és egyéb szálláshelyekkel kapcsolatban Terézvárosban? Mi vezetett el ahhoz, hogy az önkormányzat kilátásba helyezte a betiltásukat és szavazásra vitte az ügyet?
A társasházakban jelentkező problémák döntő része azoknak a vendégeknek köszönhető, akik nem tartják be a közösségi együttélés szabályait – zajosak, rongálnak, szemetelnek, nem tudnak viselkedni. A nagy többségük ’buliturista’, főként fiatalok, akik nagyobb létszámú haveri körrel érkeznek Budapestre szórakozni.
Terézváros magán- és egyéb szálláshelyeinek a közel 75%-a 2-4 fős apartman – ide nem érkeznek bulituristák. Ezek a több fős csoportok nem a legálisan működő magán- és egyéb szálláshelyeket foglalnak, hanem elsősorban a társasházakban kialakított, olcsóbb, nagyobb kapacitású tömegszállásokat, vagyis a hosteleket választják, másodsorban pedig – olcsóságuk okán – az illegálisan működő magánszállásokat.
A hostelek nyitvatartási idejére viszont az önkormányzati ’szavazás’ nem tér ki, mert ennek korlátozására nincsen joga az önkormányzatnak. Nem véletlen tehát, hogy ezt az egész ’betiltósdit’ a Magyar Ifjúsági Szállásadók Szövetsége kezdeményezte – nem is Terézváros Önkormányzatánál, hanem – a kormánynál. Arra számíthatnak, ha megszűnnek a magán- és egyéb szálláshelyek, akkor nagyobb számban érkeznek hozzájuk a vendégek, illetve teret kapnak a növekedésre, tudnak új szálláshelyeket nyitni, akár a megszűnő szálláshelyek helyén is.
Ami az illegális szálláshelyeket illeti, azok esetében a tulajdonost nem kötik és így nem is érdeklik a szabályok, a büntetések, az önkormányzat, a NAV, és így nem foglalkozik a társasház többi lakójával sem – egyszerűen más az attitűdje. Általában nem elérhető a lakók számára és egyáltalán nem érdekli, hogyan zavarják a közrendet, esetenként a közerkölcsöt a vendégei.
Az Egyesületünk egyébként – hogy felmérje a lakók felháborodásának szintjét és megkeresse a probléma gyökereit – a jog által biztosított lehetőséget megragadva közérdekű adatigényléssel fordult a VI. kerület önkormányzatához, melyben kértük annak közlését, hogy pontosan hány bejelentés érkezett az elmúlt években, amelyben társasházi lakók magán- és egyéb szálláshelyekre tettek panaszt. Szeretnénk megtudni azt is, hogy ezekre a bejelentésekre válaszképpen hány és milyen intézkedés történt az önkormányzat részéről, hány szálláshelyet zárattak be, hányat sújtottak pénzbírsággal. Ezeket az adatokat az önkormányzat azonban a mai napig nem adta ki. Éppen most hosszabbították meg újabb 15 nappal a válaszadás határidejét, ami azt jelenti, hogy kitolták azt a szavazás végét követő időpontra.
Nincsenek tehát a kezünkben számadatok, melyek a valós problémákat és azok mértékét mutatnák, és amelyek a kerület lakossága számára is segítenék a megalapozott válaszadást.
Mert mit lát egy lakó? Azt látja, hogy valamilyen külföldi randalírozik a társasházban. Azt nem tudja (honnan is tudná), hogy az illető egy hostelbe jön, vagy egy magánszállásra. Neki a kettő összemosódik az ’Airbnb’ köznyelvi fogalmában. Pedig a viselkedni nem tudók szinte kivétel nélkül bulituristák, akik az olcsóbb és közösségibb hostelekben szállnak meg, nem pedig kiránduló párok vagy gyermekes családok, akik elsősorban a 2-4 fős, sajátfürdőszobás, nyugodtabb körülményeket biztosító magánszállásokat veszik igénybe.
A magán- és egyéb szálláshely üzemeltetés betiltásával tehát biztosan nem fognak megoldódni a lakosság problémái, viszont rengeteg új probléma jelenhet meg, ha ezt a tiltó rendelkezést bevezetik. Pontosan ez történt Berlinben is, ahol a tiltást a bevezetést követő rövid időn belül fel is oldották, mert újabb és újabb problémákat generált.
Valóban vannak gondok a társasházakban – ezt kár lenne tagadni. Vannak a közös együttélés szabályait figyelmen kívül hagyó turisták, vendégek, albérlők és lakók is. A kérdés csak az, hogy miben gyökereznek ezek a problémák és hogyan kezelhetőek hatékonyan. Ehhez kellene látnunk a valós képet, de ez – úgy tűnik – Terézváros Önkormányzatának valamiért nem áll érdekében.
Milyen újabb problémákat generálhat a tiltás, mire gondol pontosan? Mit veszíthet Terézváros a magán- és egyéni szálláshelyek bezáratásával?
A magán- és egyéni szálláskiadás egy szabályozott terület. A szektorban tevékenységet végzők évente 670 millió forintot fizetnek be az önkormányzat kasszájába idegenforgalmi adóként, és ha ezt még kiegészítjük az építményadóval, az együtt nagyjából 1 milliárd forint. Ez az összeg Terézváros teljes éves költségvetésének – mely nagyjától 30 milliárd forint – körülbelül 3%-a. Ettől az 1 milliárd forinttól a tiltással elesik az önkormányzat, minek következtében vagy fejlesztések, társasházfelújítások maradnak el, vagy – hogy pótolják a kiesett összeget – adókat emel az önkormányzat, vagyis a lakossággal tömködtetik be a keletkezett lyukakat.
Azt is ki kell emelni, hogy a szállásadóknak érdekében áll a társasház felújítása, a lift megjavítása, a közös terek karban- és tisztántartása, a társasházi alapba való fizetés, a vendégek ugyanis értékelik – nem csupán a kivett lakást, de – a társasházat, a lakókörnyezetet is. Amennyiben bármit is negatívan értékelnek, leírják, hogy beragadtak a liftbe, a fejükre hullott a vakolat a lépcsőházban, vagy koszos, büdös volt a belső udvar, akkor azt látják a jövőbeli potenciális vendégek és nem fogják az adott szállást választani. A szálláshely szolgáltatóknak – amellett hogy gazdasági érdekükben áll – van pénzük és lehetőségük is beszállni a felújításokba, nem úgy mint az ott lakó kisnyugdíjasoknak, vagy akár azoknak a tulajdonosoknak, akik albérletbe adják ki a lakásukat. A helybenlakók tehát akár sokat is veszíthetnek a magán- és egyéni szálláshelyek eltüntetésével. Azért is – nem mellesleg – mert ők is elveszítik a lehetőséget, hogy ha úgy hozza az élet (pl. gyermekük születik és nagyobb lakásba költöznek, vagy kirepülnek a gyerekek és feleslegessé válik a nagy lakás) szálláshelyként adják ki az ingatlanjukat, pótolva ezzel a családi kasszából esetlegesen hiányzó összeget.
Terézváros Önkormányzata kiadott és terjeszt egy szavazásra buzdító szórólapot, melyen szerepel a következő érv is a betiltás mellett – idézem: „az Airbnb csökkenti az albérletbe adható lakások számát, hozzájárul a lakhatási válság további mélyüléséhez, mert növeli a bérleti díjakat, felveri a lakásárakat, és kiszorítja a valódi otthonra vágyókat a kerületből.” Erről mi a véleménye?
Nem igaz az, hogy az „Airbnb-k” tehetnek az albérletárak emelkedéséről. A KHS adatai szerint 2015-2024. időszakban az Airbnb-k által érintett budapesti belvárosi V., VI., VII. és VIII. kerületeknek az albérletdíj növekedése 20%-al maradt el az országos albérletár növekedéstől, és majdnem 10%-al a fővárost érintő árnövekedésétől. A magas árak egyébként sok tényezőnek köszönhetőek (úgy mint építőanyag árak, ingatlanárak, lokáció, infrastruktúra, mennyi a hely még egy adott kerületben, van-e hely új lakást építeni stb.), melyek között messze nem az Airbnb-k esetleges hatása a legmeghatározóbb. A történelmi belvárosokban az Airbnb-k megjelenése előtt is lényegesen magasabbak voltak az ingatlanárak, ennélfogva pedig az albérletárak is, mint a külsőbb kerületekben.
Lakhatási válságról a hatodik kerületben amúgy sem lehet beszélni, mert az elmúlt 11 év történéseinek eredményeként, a kerületből kiköltözők, valamint az új lakások építése miatt 10 ezerrel több lakás jut a lakosokra, mint 11 évvel ezelőtt!
És amit a jelenlegi lakók szempontjából még fontos kiemelni, ha albérlőként hirtelen 3-4 ezer új lakó jelenik meg Terézvárosban, akkor várhatóan kevesebb lesz parkolóhely, bölcsődei és óvodai férőhely, mert míg a turisták nem veszik igénybe ezeket a közszolgáltatásokat, az albérlők igen.
A szórólap azt is érvként állítja, hogy a magán- és egyéb szálláshelyeket „üzemeltetők fele cég, és nem magánszemély, és sok esetben nem is a tulajdonos az üzemeltető”, így „a haszon a nagybefektetőké”.
Ez sem igaz ebben a formában. Terézvárosban 2268 magán- és egyéb szálláshely működik jelenleg, melyből 1523 (67%) magán szálláshely, vagyis ennyit üzemeltet magánszemély vagy egyéni vállalkozó (utóbbit ne tekintsük cégnek), 725 (33%) pedig egyéb szálláshely, ennyit üzemeltet tehát társas vállalkozás, azaz cég.
A 2268 szálláshelyet 1554 szolgáltató adja ki. Az üzemeltetők 78%-a egyetlen lakást ad ki – nekik általában ez a tevékenység fontos bevételkiegészítés, gyakran ez jelenti a megélhetést.
Ezek alapján a számok alapján szerintem nem állítható, hogy a haszon nagyobb része a nagybefektetők zsebében landol.
Az önkormányzat szórólapjának címlapja „ügydöntő szavazást” hirdet a betiltással kapcsolatban. Mit takar ez pontosan?
Ez egy ügydöntő népszavazásnak álcázott konzultáció. Nem népszavazás, hiszen egy népszavazásnak pontos jogi, garanciális feltételrendszernek kell megfelelnie, arra vonatkozóan például, hogy kik szavazhatnak, ki számolja a szavazatokat, milyen fellebbezési lehetőségek vannak stb.. Ezeket a feltételeket a kozultációt meghirdető terézvárosi önkormányzat figyelmen kívül hagyja, így például mindenki szavazhat, aki a szavazás napjáig betöltötte a 16. életévét és rendelkezik terézvárosi lakóhelyet igazoló lakcímkártyával, az is, akinek korlátozott vagy kizárt a belátási képessége vagy közügyektől eltiltás hatálya alatt áll.
Az viszont nem vehet részt a konzultációban, akinek lakcíme ugyan nincs, de gazdasági érdekeltsége van a kerületben. Nem szavazhatnak azok a vállalkozók, akik Terézvárosban dolgoznak, a turizmusból élnek, így valamilyen módon érintené őket a döntés – és nem csak a szállásadókra gondolok itt, hanem például a vendéglősökre vagy a boltosokra is. Ők nem helybenlakók ugyan, de munkát adnak a helybenlakóknak, adót fizetnek a VI. kerületi önkormányzatnak,
Ráadásul nincs a ’szavazásnak’ érvényességi és eredményességi küszöbe sem – vagyis ha a kerület lakosságának mindössze 5%-a szavaz, és – tegyük fel – csak eggyel több az ‘igen’ mint a ‘nem’, akkor is ügydöntőnek minősítik az eredményt és bevezetik rendeletileg a tiltást.
Van-e érdemi párbeszéd a Terézvárosi Önkormányzat és a MAKE, vagy bármely más érdekvédelmi egyesülés között?
Nincs érdemi párbeszéd. Sajnos. Pedig a problémák mielőbbi megoldása közös érdek.
Az önkormányzat által összeállított és terjesztett szavazásra buzdító szórólap pro- és kontra érveket is tartalmaz a rövidtávú lakáskiadás tilalmának bevezetése mellett és ellen. Azt még értem, hogy a pro-érveket nem egyeztették velünk, de azt egyáltalán nem tartom fairnek és etikusnak, hogy a tilalom ellen szóló érvsort sem. A szórólapon szereplő kontra-érvek semmitmondóak, a költségvetési bevételkiesés kivételével más lényeges, valódi szempontot nem is említenek.
„Minden, amit a döntéshez hasznos és érdemes tudni” – ez a szórólap alcíme. Erről a kijelentő mondatról ki merem állítani, hogy nem igaz. A szórólap tartalma alapján nem hozható megalapozott döntés. Ezért is indított a Magyar ApartmanKiadók Egyesülete és a Felelős Szálláskiadók Szövetsége közös tájékoztató kampányt Hagyjuk élni Terézvárost! címmel, melynek keretében abban segítjük a kerület lakóit, hogy valós tények és érvek alapján megalapozott döntést tudjanak hozni.
Az önkormányzat szórólapján az is szerepel, hogy – idézem – „az Airbnb-platform nem partner a fair szabályozásban, a szektor kifehérítésében”. Ez mit jelent Ön szerint?
Ez nem igaz. Ha valaki nem partner, akkor az Terézváros Önkormányzata. Az Ön által idézett szövegrész valószínűleg arra utalhat, hogy a szektor kifehérítésének ürügyén számos olyan adatot kért be az önkormányzat a platform szereplőitől, teljesen legálisan működő szállásadóktól, amelyek szenzitív adatnak minősültek – jogszerűen nem is kérhették volna. A szállásadók nem kötelezhetőek ezek szolgáltatására, nem is szolgáltatták be azokat.
Szögezzünk le valamit: a legálisan működő szállásadók nagyonis érdekeltek a fair szabályozásban és a szektor kifehérítésében!
Mi (a MAKE) számtalanszor felhívtuk a terézvárosi önkormányzat, illetve a Magyar Turisztikai Ügynökség figyelmét arra, hogy a feketézők elleni eredményes harc a problémák megoldásának kulcsa, a siker záloga, mindannyiunk érdeke. A feketézők nem fizetnek adót, ezért olcsóbbak tudnak lenni, ami előnyt jelent számukra a legális szálláshelyekkel szemben. Amennyiben eltűnnek vagy legalizálják tevékenységüket, akkor azzal védjük a legálisan működő szálláshelyeket, többletbevételt generálunk az önkormányzat és az állam oldalán, egyúttal – és nem utolsó sorban – védjük a lakókat is, hiszen a tisztességes piaci szereplők maradnak meg, mint szálláshelyszolgáltatók, akik együttműködőek és elérhetőek a számukra.
Az önkormányzatnak megvan a jogszabályok által biztosított lehetősége, hogy eredményes küzdelmet folytasson a feketézők ellen.
Ezt bizonyítja az is, hogy Soproni Tamás, a kerület jelenlegi polgármestere kampány tevékenység részeként be tudott záratni egy illegálisan működő hotelt a III. kerületben, és Ő volt az is, aki az Airbnb-kommandó vezetésével, kamerák kereszttüzében és kommunikációs hadjáratot folytatva illegálisan működő magán- és egyéb szálláshelyeket is fel tudott számoltatni. Kell ugyan humán erőforrást áldozni a feladatra, de akkor, amikor évi 1 milliárd forintnál is többet fizetnek be a magán- és egyéb szállásadók az önkormányzat kasszájába (ami az éves költségvetés közel 3%-a), akkor – véleményünk szerint – érdemes erre erőforrást allokálni. Amennyiben pedig ehhez még hozzávesszük a feketézők által fizetett büntetési összegeket illetve a piac tisztulását (hiszen egy hatékony kampányt követően egyre többen választanák a legális működés útját), akkor ezekből a többletbevételekről is lehetne fizetni azt a néhány önkormányzati munkatársat, akik hatékonyan végeznék a feladatot.
Az Egyesületünk egyébként kettő nap alatt két ember munkájával kigyűjtötte és listába szedte a VI. kerületben vélelmezhetően feketén működő szálláshelyeket. Ezek alapján már el tudna kezdeni dolgozni az önkormányzat. Az aktivistáink mindemellett több olyan szabálytalanul működő hostelt is találtak, amely vagy nincs auditálva, vagy több ággyal működik, mint amennyivel be volt jelentve, vagy szabálytalanul, egyéb magánszálláshelyként hirdeti magát.
Mi számtalanszor felajánlottuk már ez irányú segítségünket, de Terézváros Önkormányzata valamiért nem él ezzel a lehetőséggel. Ráadásul a feketézés felszámolásán túl is lennének megoldási javaslataink.
Mondana ilyet? Illetve jó gyakorlatot, akár külföldről?
Természetesen. Számos jó külföldi példát ismerünk. A zaj- és hangzavar problémákat Barcelonában például úgy orvosolják, hogy a szálláshelyekre kötelező felszerelni egy olyan készüléket, mely egy bizonyos zajszint felett jelzést ad mind a vendégnek, hogy csökkentse a hangerőt, mind pedig a tulajdonosnak, aki ezt követően fél órán belül gondoskodni köteles arról, hogy a zajszint ismét a megengedett határérték alá kerüljön. Az eszköz hangot nem rögzít, így adatvédelmi szempontból nem aggályos, a költsége pedig körülbelül egyszeri 80 euró, ami kifizethető. És Spanyolországban bevált. Véleményem szerint kevés olyan terézvárosi szállásadó van, aki ezt nem szereltetné fel akár jogszabályi kötelezés nélkül is, ha cserébe nem kell bezárnia.
De jó példákért nem is kell külföldre menni, csak be kell kukkantani a szomszédos kerületek szabályozásába. Mi már többször felhívtuk a figyelmet az ötödik kerület példájára, ahol a piaci limit módszerét alkalmazva évek óta nem bántják a már meglévő magán- és egyéb szálláshelyeket, csak az újak nyitását nehezítik meg korlátozásokkal.
A turizmusnak vannak kellemetlen mellékhatásai, ez kétségtelen. De a tiltás nem valódi megoldás – erről próbálnánk meggyőzni az önkormányzatot, ha nyitottak lennének az ötleteinkre.
