2023 szeptemberében új képzést indít a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Karának Deák Ferenc Továbbképző Intézete. A végzett jogászok számára ajánlott Fogyasztóvédelmi szakjogász képzés két féléves, aki elvégzi, viselheti a fogyasztóvédelmi szakjogász címet. A képzés indításáról Dr. Gyulai-Schmidt Andrea szakfelelőssel, a kar Polgári Jogi Tanszékének docensével beszélgettünk. (X)
Miért érezte úgy, hogy létre kell hozni ezt a képzést?
A fogyasztóvédelmi joganyag egyre komplexebb és egyre nagyobb kihívást jelent digitális világunkban. A sokasodó szabályozás feltérképezése és helyes értelmezése komoly feladat még jól képzett jogászoknak is. Pedig valamennyien fogyasztók is vagyunk. Számos példa bizonyítja érintettségünket és gyakran tanácstalanok vagyunk olyan helyzetekben, ha például a passzív ház beázik, devizahiteles ügyekben a bankkal kell megvívni, az álomnyaralás rémálommá válik, a pazar vacsorának gyomormosás a vége, vagy el nem olvasott általános szerződési feltételeket írtunk alá és a vállalkozás a meg nem érdemelt ellenszolgáltatása behajtásával fenyeget. Egy belső hang azt mondja, inkább fizessünk, mert pereskedni kockázatos, és csak többet veszthetünk. Ilyenkor gyakran arra kényszerülünk, hogy lemondjunk jogos igényünkről, vagy más kollégát vonjunk be magunk vagy ügyfelünk számára.
Téma tehát van bőven.
Valóban, a fogyasztóvédelmi problémák az élet minden területén szó szerint előttünk hevernek az utcán. Aranybánya lehet egy jogásznak, mégsem hajolunk le érte. Ezekben az élethelyzetekben gyakran nem a fogyasztó védelme, sokkal inkább a védtelensége jut eszünkbe, ráadásul a fogyasztó, mondhatnánk azt is, a szegény lúzer, a rendszerbe iktatott kiszolgáltatottságát tudatlansággal tetézi.
Hiánypótló képzésről beszélhetünk?
Be kell vallanunk, hogy fajsúlya ellenére a jogász alapképzésből – nem csak nálunk, más hazai egyetemeken is, sőt nemzetközi viszonylatban is – hiányzik a széleskörű fogyasztóvédelmi ismeretek oktatása. Sajnos csak átfogó ismeretterjesztésre jut idő. Nehezíti a dolgunkat, hogy mozog a célpont, mert szakember legyen a talpán, aki a terjedelmes uniós módosítások hazai átültetése értelmezését, és a hatósági hatáskörök elosztását megbízhatóan követni tudja.
Új szakunk megindításának célja, hogy ezen a helyzeten jó irányba változtassunk. A kedves, naiv, árorientált fogyasztó helyett legyen egyre több tudatos és elégedett fogyasztó, aki, ha kell, tudja hová forduljon panaszával. Mindez a piaci szereplők, a vállalkozások jó teljesítésére is hatással lesz.
Kiknek ajánlaná a képzést?
Képzésünket elsősorban azoknak a bíráknak és más gyakorló jogászoknak ajánljuk, akik vállalatokkal, fogyasztói érdekképviseleti szervezetekkel kerülnek munkájuk során kapcsolatba, illetve a közigazgatásban vagy a magánszektorban fogyasztói ügyekkel, jogviták rendezésével foglalkoznak. De nem csak az, aki a fogyasztók védelmére teszi szakmai jövőjét, hanem az a kolléga is, aki fogyasztóként kívánja magabiztosabban élni mindennapjait, hasznos, sőt elengedhetetlen ismereteket, rendszerezett tudást szerezhet a képzésünkön.
Hogyan választották ki a képzés oktatóit?
Egyetemünk minden releváns tanszékéről, a köz- és magánjog határán keresztben fekvő számos szakterületről bevontuk – az uniós normaanyagból kiindulva a versenyjogi, reklámjogi, pénzügyi, kereskedelmi jogi, eljárásjogi, környezetjogi, általános és szakági piacfelügyeleti területeken tevékenykedő – vezető oktatóinkat, továbbá más egyetemeken oktató, a fogyasztóvédelmi gyakorlatban jártas nagytudású kollégákat és szakmai szervezetek tagjait is. A képzés színvonalának emelése érdekében kapcsolatot ápolunk az Igazságügyi Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárságával, a Fogyasztóvédelmi Referens Egyesülettel, valamint békéltető testületek tagjaival.
Hogyan lehet jelentkezni a képzésre?
A képzésre a Deák Intézet honlapján, az elektronikus jelentkezési felület kitöltésével lehet jelentkezni.