Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Jogi Karának hallgatói a nemzetközi mezőnyt megelőzve, a világ legjobb és legnevesebb egyetemeit maguk mögé utasítva ismét megnyertek egy nagy presztízsű versenyt! Ezúttal a Herbert Smith Freehills Competition Law Moot Court versenyjogi perbeszédversenyen jártak sikerrel az „eltések”. A titok nyitjáról, a verseny nehézségeiről és szépségeiről beszélgettünk a csapattagokkal – Cserép Andorral, Csillik Kristóffal, Schultz Balázs Dániellel és Teleki Lóránttal – és felkészítő tanáraikkal, Papp Mónika adjunktussal és Bassola Bálint versenyjogra specializálódott ügyvéddel.
Először is gratulálok a csapatnak ehhez a kiváló eredményhez! Mit kell tudnunk a Herbert Smith Freehills Competition Law Moot-ról?
Cserép Andor: A Herbert Smith Freehills Competition Law Moot egy európai uniós versenyjogi perbeszédverseny. A versenyjog maga a jogterület, ami a jogi kérdéseket és a jogeset tartalmát kiteszi, annak hátterét képezi. A versenyjog a vállalkozások piaci magatartását szabályozó jogág, amelyet nagyban befolyásol az uniós jog. A jogesetünk hasonlított a Spotify és az Apple közötti jogvitára, azaz igen aktuális problémát járt körül. Az Apple ahhoz, hogy a készülékeit használók előfizethessenek alkalmazásokra, saját alkalmazásboltjában 30%-os kulcsot tesz szükségessé. Ezt kifogásolta versenyjogi szempontból a Spotify. Ilyen elemekkel építkező jogesettel kellett dolgoznunk a verseny során.
Hogyan történt a felkészülés?
Csillik Kristóf: A felkészülés a következőképpen nézett ki: novemberben kijött a jogeset. Az egyetemen ezt egy kiválasztási procedúra követte, ahol összeállt a csapat. Amikor ez megvolt, akkor – mivel én például külföldön voltam, vírushelyzet volt, és más ezer okból kifolyólag is – online találkoztunk Papp Mónika tanárnővel, Bassola Bálinttal és csapat többi tagjával. Az első egy-két hónapban alapvetően általános jogi kérdésekről beszélgettünk, kevésbé specifikusan a versenyben érintett szűkebb felvetésekről. Ezekről aztán fokozatosan fordultunk rá a versenyben megfogalmazott jogi problémákra, kerestünk határozott és konkrét választ. Aztán – ahogy közeledett a leadási határidő – egyre gyakrabban találkoztunk. A tanárnő tartott nekünk külön felkészítést is, ahol különböző jogterületek alapjait kérdezte ki tőlünk. Végül összeálltak az írásbeli anyagok. Ezeket leadtuk és amikor visszajött a hír, hogy az írásbeli beadványok alapján sikerült bejutnunk a 12 legjobb csapat közé, akkor elkezdődött a szóbeli felkészülés. Ez úgy nézett ki, hogy a tanárnő és Bassola Bálint is az ismeretségi körükből hívtak különböző neves, Magyarországon működő, versenyjoggal foglalkozó ügyvédeket, tudósokat, professzorokat. Nekik – kvázi felkészülésképpen – elmondtuk a perbeszédeinket.
A versenyen kik a zsűritagok?
Schultz Balázs Dániel: A felkészüléshez hasonlóan, a versenyen is kifejezetten versenyjogászok voltak a zsűri tagjai. Az egyik tag például az Európai Unió Törvényszékének aktív bírája volt. A szervezők figyeltek arra, hogy legyen köztük egy hatósági versenyjogász is – az angol versenyhatóság szakértője –, egy elméleti szakember – aki egyetemen versenyjogot oktat – és egy ügyvéd. Nagyjából így állt össze a zsűri. Értelemszerűen a döntőben – bár ezt a két döntős jobban el tudná mondani – sokkal elitebb zsűri állt össze. Mondhatjuk azt, hogy a világ legelőkelőbb, legnevesebb versenyjogászai. Megemlíteném például, William Kovacic professzort, aki korábban az Federal Trade Commission-nek volt az elnöke az USA-ban, vagy Alison Jones professzort, aki maga írta „A” versenyjog tankönyvet. Rendkívül neves személyiségek is megfordultak tehát a döntő zsűrijében.
Önök csapatként versenyeztek vagy egyéni volt a verseny?
Teleki Lóránt: Egy csapat voltunk, de a csapaton belül létezett egy alperesi és egy felperesi oldal. A döntőre úgy jött ki a lépés, hogy ott az alperesi oldal, vagyis Andor és én perbeszéltünk. Természetesen a csapat másik fele is aktívan közreműködött a döntőben, nekik is nagyon kellett figyelniük, hogy mit mond az ellenfél, így tudtunk azonnal reagálni. Nekünk is fontos, hogy kapjunk támogatást a nem perbeszélő csapattársainktól, például információ formájában, hogy esetleg hol szólta el magát a másik csapat, vagy hol lehet ügyesebben megtámogatni a mi érveinket.
Mi motiválta Önöket, miért jelentkeztek erre a versenyre?
Cserép Andor: Szeretek ilyen jellegű versenyeken részt venni. Korábban beruházásvédelem, nemzetközi kereskedelmi jog tematikájú megmérettetésen voltam. A versenyszellem mellett itt – a jogesetben – megjelent az a téma, ami már régóta foglalkoztat: a technológia, az új dolgok, a mobil applikációk. Amikor ezt megláttam a jogesetet, úgy éreztem, hogy mindenképpen szeretnék részt venni. Végül sikerült abba a szerencsés helyzetbe kerülnöm, hogy be is választottak a csapatba.
Csillik Kristóf: Amikor megláttam, hogy van lehetőség, nemzetközi versenyjogi témájú perbeszédversenyen részt venni, akkor számomra egyértelmű volt, hogy meg kell próbálni elindulni rajta. A téma korábban is érdekelt és versenytapasztalatom is van. Korábban egy másik perbeszédversenyre jelentkeztem ebben az évben, de a szervező tanár visszautasított azzal, hogy arra nem lehet online formában felkészülni (az első félévben ugyanis Finnországban voltam). Ez a fajta fenntartás nem volt meg Bassola Bálintban és a tanárnőben, így kerültem végül a csapatba.
Schultz Balázs Dániel: Másodéves koromban részt vettem hasonló, de eltérő tematikájú perbeszédversenyen, a Teldersen, mely Európa legrégebbi nemzetközi közjogi tematikájú versenye. Ott is volt szerencsénk hazahozni a kupát. Ez motivált arra, hogy később is jelentkezzek ilyen megmérettetésre. Kristóf említette nekem, hogy van ez a lehetőség. Rendkívül megihletett, hogy lesz egy versenyjogi tematikájú perbeszédverseny és hogy végre nemcsak elméleti, közjogi, nemzetközi jogi kérdéseken lehet vitatkozni, hanem konkrét gyakorlati kérdéseken is. Az sem volt utolsó szempont, hogy Kristóf jó barátom, így az, hogy ketten tudtunk jelentkezni, plusz „jópontot” jelentett.
Teleki Lóránt: Én is voltam még másodéves koromban a Telders-en. Akkor megfogadtam, hogy soha többet nem jelentkezem ilyesmire. Ez ugyanis igen komoly idő- és idegsejt befektetést igényel. Aztán úgy alakult, hogy az OTDK dolgozatomat nagyon hasonló témában írtam – a digitális piaci szereplőknek az egyoldalú versenyellenes magatartásából – ezért úgy gondoltam, hogy érdemes kihasználni a “méretgazdaságossági tényezőket” és megpróbálni két legyet ütni egy csapásra. Azt vártam, hogy így nem kell olyan sok plusz időt befektetni a versenybe az OTDK-n túl. Ez végül nem így lett, de nem bántam meg. Végzős hallgató vagyok, azt sejtem, hogy versenyjoggal szeretnék foglalkozni a diploma után, hogy milyen keretek között, azt még nem tudom pontosan.
Mi volt a legnehezebb a felkészülésben, mi az, ami a legjobban megviselte Önöket?
Cserép Andor: Ahogy a többiek korábban említették, az eszméletlen nagy idő- és energiabefektetés, ami egy ilyen versennyel jár. Hosszú hónapokon keresztül nagyon megterhelő tud lenni. Maga a készülés elkezdődött december környékén, a szóbeli döntőre pedig csak júniusban került sor. Ezalatt szinte végig hasonló szintű terhelésnek voltunk kitéve, ami néha azt is jelentette, hogy ha jött egy határidő, akkor nem is aludtunk. Az előnye viszont, hogy az ember folyamatosan tud tanulni közben, lát új dolgokat.
A másik stresszes helyzet maga a szóbeli döntőn való részvétel. Ott nagyon gyorsan történik minden. Volt olyan, hogy egy tárgyalás előtt fél órával tudtuk csak meg, hogy végül alperesként vagy felperesként fogunk-e rész venni. Tényleg, csak az utolsó pillanatban lehetett ráhangolódni arra, hogy áthelyezzük magunkat a képzeletbeli ügyfél ügyvédi pozíciójába és ott előadjuk magukat az érveket. Ez a kifejezetten stresszes helyzet volt talán a legmegterhelőbb és a legnehezebb az egész verseny folyamán.
Miért éri ez meg mégis?
Felbecsülhetetlen tapasztalat a tudás, a skill-ek és képességek szempontjából, hiszen teljesen másmilyen jellegű tevékenységet igényel, mint bármilyen kurzus az egyetemen. Ezek azok a képességek és készségek, ez az a tudás, amit fel lehet majd használni a diploma után és azonnal át lehet ültetni a gyakorlatba.
Kristóf, Ön mit emelne ki?
Csillik Kristóf: Talán a monotonitást. A tényállás körülbelül hét oldal. Ezzel a hét oldalnyi szöveggel foglalkozik az ember decembertől júniusig. Azaz hét hónapon keresztül ugyanazt a 3-4 kérdést vizsgáljuk. Ötvenszer átmegyünk ugyanazokon a jogeseteken, ugyanazokon a vitákon. Ez nem jelenti azt, hogy unalmas lenne egy ilyen versenyre felkészülni, de aki nem olyan személyiségtípus, hogy jól tűri a monotonitást, annak biztos, hogy ez nehézséget okoz.
Volt olyan, amikor azt gondolta, hogy hagyná az egészet veszni inkább? Vagy a csapat összetartó ereje nagyobb ennél?
Csillik Kristóf: Nyilván volt egy erős csapatkohézió. Én – és a többieken is ezt éreztem – motivált voltam. Van bennünk küzdőszellem. De volt, amikor azt éreztem, hogy hagyni kéne. Például, mikor vizsgaidőszak közepén a versenyre kellett készülnöm és közben dolgoztam is. Ez mindhárom “teljes munkaidős” kötöttséget jelent. A verseny – elég rosszul – akkorra van időzítve, amikor a vizsgaidőszak csúcsa zajlik. Ilyenkor nehéz egyensúlyozni ezeket a kötelezettségeket.
Balázs, ez a többi versenytársnál is így van, vagy a más oktatási rendszerben tanuló versenytársaiknak előnyt/ hátrányt jelenthetett a saját időbeosztásuk?
Schultz Balázs Dániel: Vannak hatalmas eltérések. Nálunk az a mentalitás, hogy az egyetem nem tesz keresztbe, de nagyon azért nem is kedvez annak, hogy ilyen versenyeken részt vegyünk. Indiában – és lehet, hogy tévedek, de ezt hallottam – egy tanévet kivált ez a verseny. Egy teljes tanéven keresztül csak erre készülhetnek. Az angoloknál kicsit máshogy van a vizsgaidőszak, a trimeszter rendszer miatt. Nem mindenhol oszlanak meg ebből a szempontból a munkaterhek egységesen. Mondhatjuk, hogy nálunk rosszabb helyzetből nem is lehetett volna indulni, hiszen a vizsgaidőszak kellős közepén volt a verseny szóbeli fordulója.
Önnek miért érte meg mégis?
Schultz Balázs Dániel: Az itt megszerzett tudás már aktívan a gyakorlatba transzponálható. A nehézségről még annyit, hogy exponenciálisan növekedtek a terhek. A szóbeli verseny előtt már teljesen eszeveszett hajrába fogtunk – nekem talán az is volt a legnehezebb rész. Mi Kristóffal ketten álltunk a felperesi oldalon. A verseny előtti héten lényegében nonstop készültünk. Reggeltől estig nyomtuk egymásnak a szóbeli érveléseinket, tökéletesítettük, gyakoroltuk. Azt érzem, hogy még mindig böjtölöm azt a hetet mentálisan. Még mindig nem sikerült felállni abból az utolsó rohamból.
Lóránt mi az, ami segített kikapcsolni? Hogy lehet feltöltődni egy ilyen felkészülés során?
Teleki Lóránt: Nem tudom. Leginkább talán az alvással – bár aludni is csak ésszel lehet. Ezen túl nagyon nem volt lehetőség feltöltődni. Hogy utána hogyan lehet regenerálódni, az egy más kérdés. Én a verseny óta egy moot court utáni depressziós állapotban vagyok – ez eléggé sokat vesz ki azért az emberből. A felkészülés sok lemondással jár. Én kollégista vagyok. Sokszor hallottam, hogy a szomszédban nagy bulik vannak, én meg este tízkor még azzal foglalkoztam, hogy megpróbálok kikutatni egy fogalmat az uniós bíróság esetjogából. Szóval kellett hozni áldozatokat.
Ki volt a legkeményebb ellenfelük? Volt nagy „mumus”?
Cserép Andor: A csapatok álnevek alatt futnak. Első ránézésre nem is tudjuk megmondani, hogy melyik egyetem lesz majd az ellenfelünk, ez közben derül ki. Amikor megkapjuk a memorandumokat, akkor már lehet következtetni, hogy melyik ellenfelet rejti az álnév. Utólag tudtuk meg, hogy a csoportkörben Szingapúr volt az egyik ellenfelünk, a másik pedig az oxfordi egyetem.
Lóránt és jómagam az alperesi oldalt képviseltük. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy a csoportkörben a szingapúri egyetem egyik csapatával tárgyaltunk, és legközelebb, amikor mi beszéltünk Lóránttal – ez a döntőben volt – ugyancsak a szingapúriakkal álltunk szemben, akik a vigaszágon jutottak a döntőig. Viszont nem ugyanazok a hallgatók beszéltek, mint akikkel már korábban találkoztunk, ezért kicsit másféle érveléssel kellett készülnünk, de vettük az akadályt.
A zsűri is nagyon sokat kérdezett.
Természetesen az ellenfelek nagyban befolyásolják, hogy mit mond az ember, de a zsűri kérdései is irányítják, hogy merre, milyen mederben zajlik egy tárgyalás, így rájuk is fel kell készülni.
Csillik Kristóf: Számunkra a King’s College volt a legkeményebb ellenfél. Két aspektust kell mérlegelni, egyrészt a jogi érvek minőségét, másrészt az érvek előadásának a képességét – nevezzük ezt retorikai vagy dramaturgiai aspektusnak. A King’s College volt szerintem, aki a legjobban egyensúlyozta ezt a kettőt. Magas színvonalú jogi érvelést adtak elő, mindezt elegánsan, szépen, pontosan, korrektül. Mi érveltünk a Balázzsal az Oxfordi Egyetem ellen is és az indiai Symbiosis Law School csapata ellen is – ami az egyik legrangosabb indiai egyetem (érdekes egyénként, hogy nagyon sok indiai csapat indult).
Ha sorrendet kéne állítani, akkor King’s College, az Oxford, majd a Symbiosis Law School.
Schultz Balázs: Én azt gondolom, hogy az Oxford volt a legnagyobb mumus a palettáról. De minimum „pariba” voltak a King’s College-al. Utóbbinak jók voltak a jogi érvei, az Oxfordnak viszont az előadásmódja volt az erősebb.
Lóránt, a jövőre indulóknak milyen tanácsokat adna?
Teleki Lóránt: Gondolják meg alaposan, hogy van-e bennük kitartás, mert az kelleni fog ehhez a versenyhez. A tanárnő elképesztően alapos és nagyon jó felkészítő – szóról szóra mindent bevasal. Így azt is mérlegelni kell, hogy ehhez éreznek-e elég erőt. Enélkül nem lehet eredményt elérni.
Ha valaki nem csinálja ezt kicsit fanatikusan és nem akar eredményt, akkor ne vágjon bele.
Nyilván lehetetlen azt kitűzni, hogy megnyerjen egy ilyen versenyt az ember, de valamilyen eredményt azért akarjon elérni. Ha ez hiányzik, akkor nem lesz benne az a hajtóerő, ami arra sarkallja, hogy heteken, hónapokon keresztül, éjszakába nyúlóan foglalkozzon ezzel.
Milyen utóélete van annak, hogy ilyen eredménnyel végeztek? Protokoll eseményekre hívják Önöket? “Sztárok” lettek vagy más jellegű ismertséget szereztek?
Teleki Lóránt: Különböző médiumokban szerepeltünk, az Indexen, az Origón, a hvg.hu-n, a Demokratában, sőt még az RTL Klubba is meghívtak minket egy interjúra. A Jogi Kar vezetése kitüntetésre méltatott minket – a Pro Iurisprudentia Practica emlékérmet a jogi kar tanévnyitó ünnepségén vehettük át. Ügyvédi irodáktól is megkerestek minket – egyébként teljesen elképesztő ajánlatokkal. Jellemzően szakmai jellegű a hatás.
Ja, és felkerültünk a Jogi Kar Facebook oldalának borítóképére. Remélem, hogy a vizsgáztatóink közül sokan Facebook felhasználók és emiatt legalább két jeggyel jobbat kapunk (nevet).
Tanárnő, hadd kérdezzem meg – Ön is versenyzett annak idején?
Papp Mónika, adjunktus (Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék): Nem, én nagyon régen végeztem a Szegedi Tudományegyetemen. Akkor még nem voltak – főként nem az EU jogából – ilyen perbeszéd vagy jogesetmegoldó versenyek.
És Ön, Ügyvéd Úr, versenyzett korábban?
Bassola Bálint, versenyjogra specializálódott ügyvéd: Igen, annak idején több versenyen is részt vettem. Voltam Hágában a Teldersen, amiről a hallgatók is említést tettek. Kétszer vettem részt a bécsi nemzetközi kereskedelmi jogi perbeszédversenyen és az európai uniós jogi perbeszédversenyen is megmérettem magam, ez utóbbin a bruges-i College of Europe csapatával második helyezést értünk el a madridi regionális döntőben.
Ezek a versenyek a jogi képzés során nagyon sok szempontból hasznosak! Jól meg lehet tanulni a strukturált jogi gondolkodást, a cizellált és lényegre törő jogi érvelést, a jogforrások mélyreható kutatását.
A perbeszédversenyeken szerzett jogi készségeket – úgy érzem – jól tudtam kamatoztatni a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálójaként és később versenyjogra specializálódott ügyvédként is.
Mi az, ami miatt azt gondolják, hogy ezek a versenyek fontosak a joghallgatók számára? Miért vállalták a felkészítést?
Papp Mónika: Második éve készítünk fel joghallgatókat erre a versenyre. Tavaly egy másik csapattal indultunk, ők nem kerültek be a szóbeli fordulóba. Annak az évnek a tapasztalata az volt, hogy ezt tényleg csak úgy lehet csinálni, hogy az ember apait-anyait belead.
A fanatizmus ott kell, hogy legyen a felkészítő tanár oldalán is, mert láthatóan eredményt csak így lehet elérni.
Persze, az első évben az is nagyon visszavetette a csapat teljesítményét, hogy akkor – az írásbeli beadványok elkészítésének a fázisában – ütött ki a COVID járvány, ami rendkívüli helyzet elé állította az akkori csapattagokat. Az írásbeli beadványok beadására megkezdett személyes jelenléti felkészítés közben kellett átállni az online felkészítésre. Ez ugyan nem sokban különbözik a jelenlétitől, de olyan élethelyzetek elé kerültek a hallgatók, amelyben nagyon nehéz volt megfelelni ennek a plusz kötelezettségnek. Ahogy az idén versenyző hallgatók is mondták, ez egy rettenetesen nagy, időt és energiát felemésztő vállalkozás. A tanulmányi kötelezettségek és a személyes családi helyzetek, amik egy ilyen világjárvány következtében álltak be, nem tették lehetővé a tavalyi csapatnak, hogy bejusson a szóbeli döntőbe.
Idén igazából kicsit a sötétben tapogatóztunk Bassola Bálint kollegámmal abból a szempontból, hogy mi az a szint, amit meg kell ütni. Ezért maximális erőbedobással próbáltuk sarkallni a versenyzőinket, hogy minél több időt fektessenek ebbe a vállalkozásba. Mi teljes mértékben világossá tettük – talán már az első beszélgetés során – hogy egy önként vállalt, nem kényszerű kötelezettségről van szó. Ha belevágnak, akkor mi a magunk részéről nagyon sok időt és energiát szintén erre szánunk, de azt is elvárjuk, hogy kitartsanak és ez a lelkesedés hajtsa őket, mert ha a négyoszlopos épületből az egyik pillér meggyengül, akkor az egész épület összeroskad. Muszáj végigvinni, hogy olyan írásbelit tudjanak beadni, ami méltón képviseli majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemet.
A verseny szabályzata szerint kettő-négy tagból álló csapatot lehet kiküldeni a világversenyre. Azt láttuk, hogy a legtöbb csapatnak négy tagja volt, ahol jobban megoszlanak a terhek a négy csapattag között.
Bassola Bálint: Aki komolyan gondolja a jogi pályát, annak mindenképpen javasolom, hogy vegyen részt ilyen versenyen. Annak idején, amikor joghallgatóként én is részt vettem nemzetközi perbeszédversenyeken, számomra nagyon érdekes volt, hogy milyen az európai és a világ más tájáról érkező joghallgatók gondolkodásmódja, hogy a más országból érkezők hogyan közelítenek meg bizonyos jogi problémákat, hogy mik a különbségek – vagy hasonlóságok – a jogi kultúrák között.
A jogterület talán mindegy is, akár versenyjogi, büntetőjogi vagy polgári jogi, vagy bármilyen más jogágat is mondhatnék, de tényleg elengedhetetlennek tartom, hogy ilyen módon is tapasztalatokat szerezzen, aki jogásznak készül.
Hogy történik a résztvevők kiválasztása egy ilyen versenyre? Hogy derül ki például, hogy az adott hallgató személyisége alkalmas lesz-e egy ilyen versenyen ?
Papp Mónika, adjunktus: Ez nagyon nehéz kérdés. Rengeteget köszönhetek a tanszéki és a kari kollégáknak, akik megosztották velem a “perbeszédverseny felkészítő kari know how-t.” Felvettem a kapcsolatot mindazon kollégáimmal, akik a tanszéken és a társtanszékeken dolgoznak – Erdős István, Somssich Réka, Gosztonyi Gergely, Kajtár Gábor, Sulyok Katalin – hogy megtudjam: nekik milyen rendszerük van a kiválasztásra és ők hogyan szelektálják a hallgatókat.
Először is közzétettünk egy felhívást, amit Andor köröztetett mindenfajta TDK csoportokban és Facebook csoportokban. Erre nagyságrendileg 15 fő jelentkezett. Tőlük kértük az angol nyelvű önéletrajzukat és azt, hogy ebben részletesen fejtsék ki, hogy van-e már korábbi jogesetmegoldó vagy perbeszédverseny tapasztalatuk. Az itt jelenlévő hallgatók többségének volt. Ez persze nem volt kizárólagos szelekciós szempont. Úgy véltük, hogy lehetőséget kell adnunk olyan hallgatóknak is, akik fel tudnak nőni egy ilyen feladathoz.
Ezek után létrehoztunk egy rövidebb listát Bassola Bálinttal, amiben még mindig sok hallgató volt a négyhez képest, ezért azt találtuk ki, hogy feladjuk a hallgatók számára a jogeset egyik problémáját, hogy írják meg erre angolul az alperesi vagy felperesi beadványt. Igazából ők – már mielőtt kiválasztásra kerültek – meg tudták mutatni, hogy milyen szinten írnak angolul és – mivel rövid határidőt adtunk – azt is láttuk, hogy mennyi energiát és időt fektettek a feladat megoldásába a tanulmányi kötelezettségek mellett. Így azt is tudtuk mérni, hogy mennyire szorgalmasak és mennyire motiváltak.
Bassola Bálintnak nagy szerepe volt abban, hogy átolvasta az összes jelentkező beadványát aszerint, hogy mennyire tudnak logikusan érvelni egyik, vagy másik fél mellett. Itt nincs egy jó megoldás – sok jó megoldás között kell biztos kézzel és biztos aggyal látni, hogy mi szolgálja a legjobban az ügyfél érdekét. Praktizáló jogászként inkább Bassola Bálint kollégám volt az, aki ezt a szempontot érvényesítve kiválasztotta a short list alapján a négy hallgatót a versenyre.
Bassola Bálint: Igen, ez tényleg így történt. A pályázatok és az önéletrajzok alapján létrehoztam egy táblázatom, amelyben különböző szempontok szerint rangsoroltam a jelentkező joghallgatókat: volt-e gyakorlaton valamelyik nemzetközi ügyvédi irodában, írt-e TDK dolgozatot, van-e korábbi perbeszédverseny tapasztalata, milyen a nyelvtudása, tanult-e külföldön. Amikor a jogesetmegoldásokat megnéztük, az érvelés természetesen kiemelten fontos szempont volt.
Szigorú szelekciót alkalmaztunk, így tudtuk kiválasztani a jelentkezők közül a legjobbakat. Mivel a csapatunk világbajnok lett, ezért utólag azt mondhatom, hogy a receptünk működött!
Papp Mónika: Tulajdonképpen egy vakon zajló folyamat volt ez, ami objektivitást is adott a válogatásnak. Egyedül Lóránttal voltam korábban kapcsolatban – én voltam az OTDK dolgozatának a konzulense. Andor a tanszéki TDK-nk motorja, tehát őt innen ismertem. Balázzsal és Kristóffal ezelőtt még nem találkoztam, de nagyon örülök, hogy munkakapcsolatba kerültem velük. Remélem, ők sem bánják, hogy ilyen sok hónapon keresztül ostoroztam őket.
Bassola Bálint: Adjunktus asszonnyal együtt csináltunk mindent, nagyon jó volt közöttünk az összhang. A kiválasztásban és a csapat felkészítésében is jól kiegészítettük egymást. Ez utóbbi igen sokrétű feladat: beleértendő a jogeset elemzése és kiértékelése, jogilag releváns pontok azonosítása. A szakirodalom: könyvek és jogi cikkek, ítéletek relevanciájának meghatározása. Ezekről azután elbeszélgettünk a hallgatókkal. Rendszeresen egyeztettük, hogy mire jutottak az adott kérdésekkel, ütköztettük a felperesi és az alperesi jogi érveket.
Amikor a beadvány elkészült, majd pedig egy hónappal később kiderült, hogy beválogatták őket a szóbeli döntőbe, akkor a perbeszédre való felkészítés, illetve a szóbeli fordulóban potenciálisan felmerülő kérdések azonosítása került fókuszba. Ennek során a csapattal felmértük, hogy melyek azok az európai uniós és amerikai ítéletek, amelyeket jól kell ismerni a felperesi és az alperesi oldalon és azt is egyeztettük, hogy hogyan érdemes hatásosan felépíteni a bírók által felteendő kérdésekre a válaszokat, megbeszéltük, hogy hogyan válaszoljanak a bírói kérdésekre.
Voltak mélypontok a készülés során?
Bassola Bálint: Elég volt bíztatni a hallgatókat, nem nagyon kellett komoly terápiát alkalmazni. Tényleg helyén volt az eszük. A jogászi munkához hasznos, ha jó idegei vannak az embernek és ezzel rendelkezett is a csapatunk. A szóbeli fordulók nagy koncentrációt igényelnek, inkább ott kellett a bíztatás, de mivel egyébként alapos volt a felkészítés, az ottani izgulás valójában már serkenti a teljesítményt.
A tréning során nagyon szigorúak voltunk, mindent számon kértünk, de a hallgatók nem mulasztottak határidőket és egyébként is minden szempontból igyekeztek kihozni magukból és csapattársaikból is a legjobbat.
Mi az ELTE titka? Miért szerepelnek ilyen jól a különféle versenyeken a hallgatóik?
Bassola Bálint: Induljunk a kályhától. Szerintem az ELTE sikere ott kezdődik, hogy ide országosan a legmagasabb felvételi pontszámmal lehet bejutni, így ide a legjobbak jutnak be. A másik ok, hogy az ELTE-n kialakult egy hagyománya a nemzetközi perbeszédversenyeknek és a professzionális felkészítésnek. Adjunktus asszony előbb már említett több kari Kolléganőt és Kollégát, akiknél az utóbbi években felhalmozódott annyi tudás, know-how és professzionális háttér, ami megalapozhatja azokat a komoly sikereket, amelyeket az ELTE csapatai ezeken a nemzetközi versenyeken elérnek.
Hálásak vagyunk, hogy a Kollégáink önzetlenül átadták nekünk a felkészítési tapasztalataikat. Ez a know-how nekünk sokat segített a mostani siker elérésében.
Azt sem tagadom, hogy a Jessup-on, a Teldersen és más hasonló versenyeken elért komoly kari eredmények számunkra inspirációt jelenttek, sőt megugrandó standardot mutattak.
Az ELTE Jogi Karától minden támogatást megkaptunk. A hallgatók ösztöndíjban részesültek, külföldi versenyjogi szakkönyveket rendelhettek és olyan jogi adatbázisokhoz kaptak hozzáférést, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a profi és eredményes felkészüléshez.
Papp Mónika: Én is úgy látom, hogy az ELTE Jogi Kara nagyon sok lehetőséget kínál fel a hallgatóinak.
Annyi perbeszédversenyre és jogesetmegoldó versenyre lehet most már jelentkezni, hogy igazából nekünk is versenyeznünk kell a jó diákokért.
A kurzuskínálat, ami az ELTE Jogi Karán jelenleg elérhető, jó táptalaja annak, hogy később a hallgatók perbeszédversenyre jelentkezzenek.
Az ELTE jogi képzése gyakorlatorientált. Mára már meghaladott sztereotípia, hogy az egyetemen csak elmélet tanulható, mert rengeteg szemináriumot, gyakorlatot, alternatív órát tartunk, amik kiscsoportos alkalmak és lehetőséget adnak arra, hogy a hallgató jobban megnyilvánuljon, véleményét kifejtse és érveljen.
A gimnáziumokban még mindig nagyon monoton és egysíkú az oktatás abból a szempontból, hogy ott a tanár beszél, a diák hallgat. Az elsőéveseket kifejezetten arra kell bátorítani, hogy merjenek megszólalni, merjék kifejteni a véleményüket, az érveiket – akár az adott tanári érvekkel szemben is.
A másik titok szerintem, hogy nagyon sok versenyre készítenek fel a Kollegák. Ezekből néha világsiker lesz, de nagyon sok csapat ér el szép helyezéseket.
Teleki Lóránt: Tanárnő és Bassola Bálint nem említette, hogy más egyetemeken a felkészítő tanárok nem fektetnek bele ennyi időt és energiát a hallgatók felkészítésébe. Ez rengeteg munkaóra az oktatók részről is. Van, aki 15 év után juttatott el egy csapatot a világ élére, ez pedig alázatot is igényel.
A siker egy idő után öngerjesztő lesz. Kialakul egy kultúra, a hallgatók is figyelnek azokra, akik perbeszédversenyt nyertek. Ez “menő” dolog. Az ELTE Jogi Karának aulájában áll egy „sikerüvegszekrény” az eddigi nemzetközi trófeákkal. Mára sok évtizedes hagyománya van a versenyzésnek.
Volt e támogatójuk a verseny során, vagy teljesen önerőből készültek?
Papp Mónika: A versenyre való felkészülést az Igazságügyi Minisztérium Jogászképzés minőségének javítását szolgáló pályázati támogatása segítette. Reméljük, hogy az elkövetkező években is számíthatunk erre a támogatásra.
Kapcsolódó interjú:
Példátlan magyar siker a Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen
