Ady Endre jogásznak készült. A jogi tanulmányoknak többször nekirugaszkodott, de “végül mégsem adta fel költői álmait. A kötelességtudat szerencsére kellő „lazasággal” párosult benne” – meséli Ódry Viktória ügyvéd. Az Ady és a hatóság című könyv szerzőjével arról is beszélgettünk, hogy milyen kapcsolat volt a költőóriás, a jog és a hatóságok között.
Miért pont Ady Endre és miért a jogi aspektus?
Édesanyám magyartanár volt. Kedvence Ady Endre és az első iskola, ahol tanított, szintén Ady Endre nevét viselte. Rengeteg könyvünk volt Adyról. Természetesen a költőket, akiket édesanyám preferált meg kellett ismerni. A „miért pont Ady” kérdésre tehát ez a válasz.
A jogi témát pedig az egyetem hozta magával. Elővásárlási jogból írtam a szakdolgozatomat és Frank Ignác könyveiben is keresgéltem. Ott találtam egy utalást arra vonatkozóan, hogy Ady Endre is írt az elővásárlási jogról egy kisebb cikkecskét. Azt én akkor elolvastam és fel tudtam használni a dolgozatomhoz. Elkezdett foglalkoztatni a téma.
Általános iskolában Ady Endréről rengeteg mindent tanulunk. Megismerjük a líráját, a szerelmi líráját, megtanuljuk a magyarság-verseket, az istenes-verseket. Aki érdeklődőbb, a családi életéről is sok mindent megtudhat, de ez a jogi aspektus – a jogász Ady és a kkoltő jogi ügyei – teljesen ismeretlen terep maradt, ezideig nem volt irodalma. Nem lehetett tudni arról, hogy jogászként, jogtanoncként hol működött, mit csinált. Először ennek kellett utánanéznem.
Később, amikor ügyvédként kezdtem dolgozni jött az ötlet, hogy azzal az egyetemi könyvtári „találkozással” is kellene kezdeni valamit. Otthon találtam egy könyvet, amit Bényei József írt és Magyar írók perei a címe (Bényei József – Magyar írók Perei. Budapest: Kozmosz Kv, 1984.). Ott újabb adalékokat találtam a témához – ha nem is túl sokat. A kötetben négy-öt szerepel Ady peres ügyeiből. Arra gondoltam, hogy ezt érdemes körbejárni, kutatni. Ennek eredményeként született meg az Ady és a hatóság című könyv.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
A könyvben feldolgozott ügyek egyébként bármelyikünket érinthetnék. Igazából attól érdekesek, hogy Adyról szólnak, ő az érintett. Próbáltam emberközelbe hozni a váteszt, egy kicsit megmutatni azt az oldalát, ami nem a költő és publicista. Szerettem volna láttatni, hogy a jogászi véna hogyan mutatkozott meg nála. Egy másik nézőpontból igyekeztem megvilágítani a költőóriást, a magánszférát is megmutatva jártam körül a feldolgozott ügyeket.
Ady Endre joghallgató is volt. Jogászkodott valaha?
Joggyakorlatai erejéig jogászkodott. Valószínűsíthető, hogy egyetemistaként gyakornokoskodott, aztán édesapja ismerősein keresztül is kapott jogi munkát. Egyszer ügyvédnél, aztán a család barátjánál az ítélőtáblán – de igazából az irodakukacsághoz nem volt affinitása, nem is volt neki való. Mindeközben rengeteget írt és nemcsak a verseiben, de a publicisztikáiban és a novelláiban is látszik az igazságkereső hajlam, a jogász véna.
Ady életművében jól nyomon követhető, hogyan konfrontálódott a jogi szférával, az adott kor jogkörnyezetével. Látni lehet, hogyan próbált alkalmazkodni és hogyan áll ellent. Műveiben rengeteg mindent megírt, sokminden ellen protestált, amivel nem értett egyet.
Milyen ügyek miatt került kapcsolatba a hatóságokkal?
Jó néhány sajtóügye volt. Ezek közül néhány megragadt ügyészi szakban, de több eljutott ítéleti szakba is. Volt olyan is, amelyikben fogház büntetésre ítélték. Ez utóbbi a híres „kanonok-per”.
Természetesen voltak hétköznapibb ügyei is. Például kiadói szerződéskötések vagy a házasságkötése előtti gyámhatósági eljárás. Aztán a katonaság miatt népfelkelőként kellett megismerkednie a jogszabályokkal, hogy újságírókat hogyan lehet ilyen helyzetekből kisegíteni, hogy ne kelljen a frontra menni, hogy ne onnan tudósítsanak, illetve hogy máshogyan fejezhessék ki a háborúval kapcsolatos gondolataikat.
A munkaügyi peréről is szót kell ejtenünk. Kimunkált eset volt, melyben nagyon jól látható, hogy Ady korában a magyar kincstár hogyan járt el bizonyos helyzetekben, vagy hogy a bíró hogyan járt el olyankor, amikor notabilitások is érintettek voltak egy ügyben.
Szomorú, de a hagyatékával kapcsolatban felesége és szülei marakodásából is bírósági ügy lett, mégpedig olyan, mely több évtizeden keresztül elhúzódott. Ez az eset jól mutatja, hogyan „csupaszítják le” a költőt, hogyan kerül le a piedesztálról és válik egy egyszerű hétköznapi ügy szereplőjévé.
Volt-e olyasmi, ami meglepte az Ady-val kapcsolatos kutatásai során?
Már maga a tény, hogy – szülői elvárásra ugyan, de – jogásznak készült, az meglepett. Főleg, hogy a jogi tanulmányoknak többször nekirugaszkodott – a debreceni egyetemen, aztán Pesten és Nagyváradon is. Kitartó volt, mindig újrakezdte. Kezdetben – viszonylag hosszú időn át – engedelmesen próbált megfelelni a szülői intencióknak, elment ügyvédi irodába, majd egy táblabíró mellé is dolgozni. Végül azonban a „tucatjövőért” nem adta fel egyéniségét, tehetségét és költői álmait. A kötelességtudat szerencsére kellő „lazasággal” párosult benne.
Ódry Viktória – Ady és a Hatóság. Budapest: Gondolat, 2019. – Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
A korban a jogászoknak mondhatni „skatulyában” kellett létezni. Akár a közigazgatásban, akár ügyvédként, bíróként helyezkedett volna el, ez túlságosan behatárolt tevékenység lett volna számára. Költőként és publicistaként kifejezhette azokat a gondolatokat, amelyek foglalkoztatták, de keresetlevelek, bírói döntések vagy akár egy szerződés kapcsán erre nem lett volna lehetősége.
A korabeli eljárásokkal kapcsolatban is érte meglepetés?
Az említett „skatulya” nagyon jellemző és a szokásjogi rendszer meglepően meghatározó volt akkoriban. Ma azok az ügyek, amelyek bírósági szakban a Kúriáig elmennek, beépülnek a joggyakorlatba, majd idővel paragrafussá válnak. A XX. század elején valószínűleg többet használták a szokásjogot, ugyanis rengeteg joghézagot találtam a korabali joganyagokban, a jogot rengeteg hiányosság jellemezte. Az újságírók például a kereskedelmi jogi szabályozás alá tartoztak, 1914-ig nem volt külön szabályozva a jogállásuk – gyakorlatilag a kereskedelmi inaskodással egy kalap alá vették az újságírói tevékenységet.
A másik, ami kimondottan meglepett, hogy bár rengeteg írott háttéranyag állt akkoriban rendelkezésre, gondolok itt például a sémákra, sillabuszokra, viszont nagyon sok mindent egyáltalán nem őriztek meg – az utókor számára sem. Találtam itt-ott szemelvényeket, korabeli jogi iratokat, amelyek Adyhoz kapcsolódtak, de maguk az ügyek többségében nem lettek dokumentálva. Abból kellett hát dolgoznom, ami rendelkezésemre állt – a korabeli sajtóból, a kortársak megemlékezéseiből, a család és a kortársak anekdotáiból. Ezen kívül rengeteget segített az irodalomtörténet és az irodalomtörténészek leírásai.
Mi volt a nehézség a kutatásban?
Ahogy az előbb már említettem, nagyon kevés volt a forrás. A gyámügyi, házassági ügyénél például csak a határozat volt fellelhető. Innen kellett az ügyfelek – Ady, Csinszka és Boncza Miklós – szempontjából végiggondolnom, visszafejtenem, hogyan is nézhetett ki az eset. Az volt tehát a feladat, hogy egyetlen dokumentumból – a végeredményből – fejtsem fel az ügyet.
Úgy kellett minden egyes ügyet végigvinnem, hogy dokumentáció híján a korabeli jogszabályokon keresztül gondoltam át, mibe lehet belekapaszkodni. Sok esetben a bíróságok sem hivatkoztak jogszabályokra. Utána kellett néznem, hogy mi volt akkor az ügyre vonatkozó hatályos joganyag – törvény, törvénycikk vagy rendelet. Így raktam össze, mint egy puzzle-t, hogy az adott jogszabályi háttérhez viszonyítva hogyan születtek a döntések, ítéletek és hogy azok jogszerűek voltak-e. Nagyjából így dolgoztam, nem volt könnyű.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Tervezi -e hogy más költőket is megvizsgál joghoz, hatósághoz való viszonyuk alapján?
A költők közül számomra még József Attila volna érdekes, de ő ebből a szempontból nem annyira releváns. Eszembe jutott még valaki, aki nem költő: Móricz Zsigmond. Móricznak nagyon sok olyan tárgyú ügye volt, amit érdemes lenne előásni és kutatni. És Móricz is tanult jogot. Megérné rá időt szakítani.
Jókai Mór szintén eszembe jutott, nagyon érdekes lenne, de őt már Pécsett “feldolgozták”, foglalkoztak vele ilyen aspektusból.
Viszont Adynál is vannak még “feldolgozatlan” területek, ügyek, melyekről nem írt még senki. Így valószínűleg Ady vonalán folytatom a kutatást.
A tanyák regisztrálásával hogyan kezdett foglalkozni?
20 évet dolgoztam ingatlan-nyilvántartásban másodfokon. Rengeteg ügy, ami az első fokon nem úgy sült el, ahogy azt az ügyfél szerette volna, másodfokon kötött ki. Zala megyében – ahol dolgoztam – sok volt a tanyákkal kapcsolatos probléma, például a Keszthely környéki szőlőbirtokokkal voltak jelentős nehézségeink. Viszont sok ügyet sikerült jól megoldanunk – ennek örültünk. Jogeseteink némelyikéből később jogszabályi rendelkezés is lett.
Amikor otthagytam a hivatalt, ígértem a kollégáknak egy könyvet. Telt múlt az idő. Eredetileg egy gyakorlati segédeszközt szerettem volna írni a hivatali munkához, végül azonban úgy alakult, hogy történelmi vizekre eveztem: azt próbáltam felmérni, hogy a tanyát, ezt a mai napig fennálló, nyilvántartási szempontból is létező, mezőgazdaságilag is rendkívül fontos gazdasági- és agrár-jogintézményt, a kezdetektől hogyan tartották nyilván, vagy ha nem tartották nyilván, akkor miként kezelték.
A tanyák regisztrálásával kapcsolatos kutatái során érték meglepetések?
Az lepett meg leginkább, hogy ma tanyának hívjuk ezeket a területeket. Régen pusztáknak hívták – már a 13-14. századból is találtam erre utaló forrásokat. Kétezer évvvel ezelőttig visszakövethető, hogy ezek a ma tanyának nevezett elkülönült település- vagy ingatlanszerkezetek léteztek és élő területként működtek. Az összehasonlító elemzéseket egyébként akár a római korig, vagy még jóval korábbig visszamenőleg lehetne folytatni, de én ezeket a korokat nem kutattam.
A tanyák mai sorsát is vizsgáltam. Manapság azok élnek ezeken a területszerkeszeti egységeken, akik földdel és állatokkal akarnak dolgozni, akik az elődöktől örökölt paraszti kultúrát szeretnék fenntartani.
A tanya jellegzetesen magyar „dolog” vagy jellemző más országokban is?
A tanya 2017 óta hungarikum. Máshol is léteznek hasonló területszerkeszeti egységek (például a farm vagy a meierhof), de ezek tanyákkal való azonosságáról nem beszélhetünk. Kutatásaim során azonban ebbe az irányba kevéssé kalandoztam.
Honnan gyűjtött anyagot?
Levéltár, könyvtár és internet. Kimentem helyszínekre is – na ott döntöttem úgy, hogy a mai viszonyokat nem kutatom. És persze nemzetközi vizeken is kellett eveznem ahhoz, hogy pontosan be tudjam azonosítan a hazai sajátosságokat.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Milyen téma foglalkoztatja még?
Ahogy már említettem Adyt – úgy gondolom – folytatni fogom. Jelenleg azonban még nem ezzel foglalkozom, hanem egy olyan jogi területtel, ahol a büntetőjog, a hírközlési jog, az adatvédelem, a kvantumfizika és információtechnológia találkoznak. De hogy konkrétan mit is kutatok, az egyelőre maradjon titok.
Ódry Viktória 1992-ben végzett az Államigazgatási Főiskola nappali tagozatán, igazgatásszervező szakon, majd a Zala Megyei Földhivatalnál helyezkedett el ingatlan-nyilvántartási munkakörben. 1997-ben másodditplomakén környezet-szervező igazgatási diplomát szerzett az Államigazgatási Főiskola Továbbképző Intézetében, majd ugyanabban az évben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának kezdett jogot tanulni. A földhivatalnál ügyintéző, majd osztályvezető, illetőleg jogtanácsos beosztásokban dolgozott. A jogász diploma megszerzését követően közigazgatási jogi szakvizsgát tett. 2012-ben ügyvédkként kezdett dolgozni, majd 2017-től szabadúszóként író, újságíró és magánnyomozó lett. 2020-ba önkormányzati hivatalnál helyezkedett el, 2021. áprilisában pedig a Zala Megyei Kormányhivatalnál szintén jogi munkakörben. Könyveket 2018 óta ír. Célja, hogy olyan témákat kutasson és derítsen fel jogi aspektusból, amelyeknek jelenleg nincs irodalma Magyarországon.
