“Egy jogalkalmazónak alázatosnak kell lennie a jog iránt” – hangsúlyozza Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, aki szerint bármi is történjék, ha az élet rábíz egy feladatot az emberre, azt legjobb tudása szerint kell ellátnia. Ha ez megvan – állítja –, nincs idegeskednivaló.
Beszéljen a szüleiről, a családjáról. Volt-e jogász a felmenői között?
Édesapám ügyvéd volt, de 1945 után nem tudta tovább folytatni a praxisát, politikai okokból ugyanis törölték őt az ügyvédi kamarából. Több mint tíz évig fizikai munkás volt, és csak 1957-től tudott jogtanácsosként elhelyezkedni. Édesanyám pedagógusként dolgozott. Mindkét bátyám ügyvéd, sőt a házastársaik is jogi foglalkozásúak. A nővérem élelmiszeripari mérnök. Családunknak részben székesfehérvári gyökerei vannak. Kiskunfélegyházán születtem, ott is jártam általános-, majd középiskolába. Érettségit követően, mint több alkotmánybírótársam, én is Kalocsán voltam katona. A Magyar Néphadseregben eltöltött tizenegy hónapos szolgálat után Szegedre kerültem az egyetemre. Két testvérem is Szegeden végezte a jogot. Én inkább tanár akartam lenni, de apukám azt mondta, az is egy jó dolog, csak nehéz belőle megélni. Ezen elgondolkodtam, és inkább a jogot választottam. De hála a jó Istennek, úgy alakult az életem, hogy a pedagógiai hajlamomat ki tudom használni az egyetemen. Szeretek tanítani.
Mely tárgyakat szerette az egyetemen, és kik voltak a kedvenc tanárai?
Pólay Elemér római jogi és Kovács István államjogi professzor. Kovács István mindenkit lebilincselt, ugyanakkor nagy szeretettel fordult a hallgatókhoz. Az alkotmányjog bizonyos alapjai oly mértékben időtállóak a jegyzeteiben, hogy a mai napig is tanítjuk őket. Nagyon kedveltem Kemenes Béla polgári jog professzort is, aki egyszerűen lenyűgöző volt. Szívesen hallgattam a büntetőjog általános részét is, de a különös rész már nem nyűgözött le. A gyakorlati pályán is azt tapasztaltam, hogy a büntetőjog ki van szolgáltatva a politikának. Nem láttam azt a fajta autonóm mozgásteret, ami miatt szeretem a jogot.
A büntetőjogot mindig is átpolitizálták.
Már bírósági fogalmazóként rájöttem arra, hogy a büntetőjognak sok olyan vonatkozása van, ami nem felel meg a lelki alkatomnak, ezért a civilisztika felé indultam el. Csak a vak nem látta, hogy a nyolcvanas években az állampárt meghatározott büntetőügyekben meghatározott utasításokat adott meghatározott embereknek.
Jogszociológiai felmérések szerint az emberek leginkább a munkajogot és a büntetőjogot ismerik, és csak jóval kevésbé az alkotmányjogot.
Nagy tragédia, hogy az alkotmányjog nem tudott gyökeret verni a közgondolkodásban. Mint ahogy az is, hogy az egész bírói judikatúrának nem volt semmi köze az alkotmányjoghoz. Ezt a kérdést azonban az Alaptörvény megoldja. Nyilván hosszú időnek kell még eltelnie, amíg mindenki számára természetessé válik, hogy a bíróságoknak élő jogként kell alkalmazniuk az Alaptörvényt.
Alkotmányjogi előadásokat, fakultatív kollégiumot tart Szegeden. Elárulná, hogy miben különböznek a mai joghallgatók a hetvenes évekbeli elődjeiktől?
Később érnek. Ha valaki megengedheti magának, hogy sokáig tanuljon, akkor az sokáig is tud tanulni a jelenlegi egyetemi szisztémában. A mi generációnk gyakorlatilag már a második évfolyamon tudta, milyen foglalkozást válasszon, a maiak ellenben még harmad-, negyedéves korukban sem igazán tudják, mihez kezdenek a diploma után. Ma kétségkívül sokkal nagyobb a bizonytalanság, talán azért is, mert több a lehetőség, mint mondjuk a nyolcvanas években. És az is látható, hogy a középiskolákból érkezők színvonala sem feltétlenül javul évről évre. Ennél durvábban nem szeretnék fogalmazni.
Nem könnyű a mai joghallgatók, illetve pályakezdők helyzete.
Soha nem volt könnyű. Amikor 1980-ban végeztünk Szegeden, egyetlenegy jogászi állást, egy bírósági fogalmazói helyet hirdettek meg. Persze aztán suba alatt nyolc-tíz ember el tudott helyezkedni, csakhogy azokat az állásokat nem hirdették meg.
Kollégista volt?
Nem, albérletben laktam. A kollégiumhoz különböző politikai érdemek kellettek, amiknek én híján voltam. De örültem, hogy nem kerültem be, mert a katonaság után nem vágytam újabb bezártságra.
Eléggé rövidre nyúlt a bírósági karrierje. Miért?
A Csongrád Megyei Bíróságon voltam bírósági fogalmazó egészen a jogi szakvizsgáig, 1982-ig. Akkor Kun László, a bíróság elnöke, aki a szakmához nem igazán értett, inkább politikai érdekek vezérelték, közölte, hogy kineveznek büntetőbírónak, ha belépek az MSZMP-be. Azt válaszoltam, hogy köszönöm szépen, de nem akarok büntetőbíró lenni. Erre azt mondta, akkor menjek el a megyéből is, mert üldöznie kell. Megígérte, ha elmegyek, nem nyúlnak utánam. 1956 óta ugyanis még senki nem hagyta ott a bíróságot, én voltam az első.
Nagyon sötét történet.
Elmentem Kiskunfélegyházára a termelőszövetkezetbe jogtanácsosnak. Továbbra is Szegeden éltem, onnan jártam vissza a szülővárosomba. Érdekes kérdésekkel foglalkozhattam a tsz-ben, például hozzánk tartozott a bugaci puszta idegenforgalma is. A parasztemberektől nagyon sokat tanultam, mert ők mindig a valóság talaján állnak, azt figyelik, mit hoz a jövő, hiszen abból élnek. Ehhez sok hitre van szükség. Ha ma valamit elvetek, azt majd le fogom aratni, vagy ha enni adok a jószágnak, azt le tudom vágni. Nagyon sok pozitív vonása volt ezeknek a szövetkezeteknek, amiket sajnos a falu, a magyar vidék elveszített a rendszerváltás után.
1991-ig jogtanácsosként tevékenykedett.
Akik kiszorultak az ügyvédi piacról, vállalati és szövetkezeti jogtanácsok lehettek, 1987-től pedig jogtanácsosi munkaközösséget alakíthattak. Később, amikor a jogtanácsosok is kamarai taggá válhattak, csak a cégtábla változott, hiszen ügyvédként is ugyanazt a feladatot láttuk el.
Milyen típusú ügyei voltak az ügyvédi irodájának?
Egy vidéki irodának nincs annyiféle ügye, mint a fővárosiaknak. Ettől függetlenül a munka sokszínű és tartalmas. A mi irodánk például az utóbbi években jó néhány olyan megbízást kapott, amelyben több állam jogát és az európai jogot is alkalmaznunk kellett. Azzal ugyanis, hogy Magyarország az unió tagja lett, megváltozott a jogi helyzet, és a sokféle ügylet kapcsán érdekes kollíziós kérdések vetődnek fel. A megoldáshoz olykor más tagállamok ügyvédeinek bevonására is szükség lehet. Ügyvédi irodánk tevékenysége egyébként alapvetően társasági, pénzügyi, gazdasági, polgári és kereskedelmi jogi irányultságú volt, de vállaltunk hagyatéki, válóperes ügyeket is. Kollégámmal, Ádám Attilával azt vallottuk, aki megbízik bennünk, azt nem utasítjuk vissza.
Egyetemi oktatóként mégis a közjog vonzotta. Szegeden ma fakultatív kollégiumot tart az Alkotmánybíráskodás a gyakorlatban címmel.
Soha nem voltam monokulturás személyiség. Ügyvédként napi nyolc-tíz órában, néha tíz-tizenkettőben is, civilisztikával foglalkoztam, és emellett igazi felüdülés volt számomra a közjoggal foglalkozni. A fakultatív kollégiumom keretében alkotmánybírósági precedenseket elemzünk, amiből minden résztvevő, még a gyakorló jogászok is tanulhatnak. A jogalkalmazóknak is nagy dilemma, hogyan tudnak megfelelni az alaptörvényi követelményeknek.
Korábban a rendes bíróságok alig hivatkoztak az Alkotmányra. Változott-e a helyzet az Alaptörvény hatálybalépése után?
Az Alkotmányban nem volt olyan kitétel, hogy a bíróságoknak alkalmazni kellett volna az Alkotmányt, ennél fogva nem is hivatkoztak. A bírák úgy tekintettek az Alkotmányra, mintha az a törvények fölött állna, és amihez nekik nincs közük. Az Alaptörvénnyel megváltozott a helyzet, mert annak a 28. cikke kötelezővé tette a bíróságoknak a jogszabályok alaptörvény-konform értelmezését. Vagyis a bírónak fel kell ismerni, hogy az ügynek alaptörvényi érintettsége van, és ezzel az alapjogi érintettséggel együtt kell azt elbírálnia. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálhatja a bírói ítéletet, ha a bíró rosszul bírálta el az alapjogi érintettséget, illetve nem az Alaptörvénynek megfelelően értelmezte vagy alkalmazta a jogszabályokat. Ilyen értelemben az Alaptörvény teljesen új helyzetet teremtett.
Néhány éve még komoly határvillongások voltak az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság között, hogy felülbírálhatnak-e az alkotmánybírák egy jogerős ítéletet.
A kérdés az Alaptörvény hatálybalépésével eldőlt. A bíróságok számára nyilván új kihívást jelentett, és érthető módon egyfajta idegenkedéssel fogadhatták a 28. cikket, de három év alatt volt idő megbarátkozni vele. A jog egyébként nem feltétlenül kívánja meg a jogalkalmazótól, hogy szeresse, elég, ha alkalmazza. Egy jogalkalmazónak alázatosnak kell lennie a jog iránt. Ha valamivel nem értünk egyet, arra kiváló fórumok vannak a szaklapokban, vagy internetes portálokon. A jogász akkor cselekszik helyesen, ha véleményét jogi és tudományos érvekkel leírja, és így ő maga is megnyugszik, mert megtette, amit megtehetett.
Miért választotta PhD értekezésének témájául az ügyvédség alkotmányos helyzetének vizsgálatát?
A pártállami időkben különleges helyzetben működött az ügyvédség: politikailag gyanúsnak számított, de gazdaságilag virágzott. Az ügyvédek megpróbálták túlélni ezt az időszakot, ám sokan elestek a csatában. Apám nemcsak a praxisát, hanem a teljes vagyonát is elvesztette. Az volt a balszerencséje, hogy egy harmincas évek végi bontóperben képviselt ügyfelének az ellenérdekelt házastársa lett a háború után a kommunista párt székesfehérvári első titkára. Mivel édesapám ott ügyvédeskedett, gyorsan eldőlt a sorsa. Ha akkor hazamegy, talán meg is ölik. Szerencsére nem ment haza, hanem bujkált. Ez ilyen világ volt. Édesapámtól mégsem hallottam rosszat az úgynevezett szocializmus rendszeréről, sőt szociálisan még igazságosnak is tartotta, soha nem szidta. Újra tudta kezdeni az életét, mert megmaradtak a gyerekei. Ő erre helyezte a hangsúlyt.
Ráadásul úgy nézett ki, hogy a rendszer még sokáig fennmarad.
Így van, tudomásul vette a veszteségeit, megrázta magát, és édesanyámmal együtt nagyon szépen felnevelt bennünket. Otthon mi általában csak pozitív dolgokat hallottunk. Édesapám hívő ember volt, úgy tartotta, amit Isten adott, azt joga is van elvenni. Ebből a pozitív célzatú nevelésből a mai napig profitálok. Én is mindig csak a jót próbálom látni a lehetőségek közül.
Ez a mentalitás sajnos nem jellemző a magyarokra.
Nem biztos, hiszen magyar vagyok. Sok olyan honfitársamat ismerem, aki hozzám hasonlóan gondolkodik. Amíg van még egy, addig elegen vagyunk. Ha egyedül lennék, kicsit izgatna a dolog. Bármi is történjék, ha az élet rábíz egy feladatot az emberre, azt legjobb tudása szerint kell ellátnia. Ha ez megvan, nincs idegeskednivaló.
Hogyan alakult a rendszerváltás előtt az ügyvédek alkotmányjogi helyzete?
A rendszerváltás előtt nálunk nem volt az ügyvédeknek alkotmányjogi helyzete, mégis sajátos helyet foglaltak el az igazságszolgáltatásban. Gyanús elemeknek tekinttették őket, akik csak bejárogatnak a bíróságra, mondogatják a magukét, de hát úgy sem az lesz, amit mondanak. Csak beszéljenek. Ez engem bántott, mert az ügyvédségről már gyerekkorom óta más képet hordozok magamban. A rendszerváltás után viszont megindult a jogalkotás azon az úton, ami az ügyvédséget nélkülözhetetlenné tette a büntetőeljárásban a kötelező védelemmel, a bárki által bármikor választható védelemmel, illetve a bírósághoz fordulás jogának deklarálásával. Az Alkotmánybíróság is egyértelműen kimondta, hogy az ügyvédek alapjogvédelmi funkciót látnak el, és hogy milyen döntő az ügyvédség közjogi meghatározottsága. Az ügyvédség azóta speciális helyet foglal el a jogállamban, mert bár nem kötődik az államhoz, az állam mégsem tud nélküle bizonyos funkciókat gyakorolni.
Mivel magyarázható, hogy a rendszerváltás időszakában az ellenzéki pártok környékén rengeteg ügyvéd bukkant fel?
Az 1848-as forradalmárok között is szép számmal akadtak ifjú jurátusok. Akik Pozsonyban az országgyűléseken bekiabáltak, azok szinte mind fiatal pozsonyi jurátusok voltak. A magyar jogászság mindig is kivette a részét ezekből a megmozdulásokból. 1956-ban nem volt erre lehetőség, mert Bibó Istvánon kívül túl sok jogász nem tudott részt venni az eseményekben, hiszen rövid ideig tartott és nem jogi, hanem inkább katonai kérdések vetődtek fel. A jogi szakma és a politika közötti összefüggés tehát valamilyen szinten mindig létezett, mert a jog és politika szoros kapcsolatban áll. Nem véletlen, hogy a jogászokat állam- és jogtudományi karokon képezik. Az államtudomány ugyanolyan része az oktatásnak, mint a jogtudomány.
Hogyan látja ma az ügyvédség jövőjét?
Sok még a nyitott kérdés az ügyvédség jövőjével kapcsolatban. Az ügyvédeknek a piacról kell megélniük. A piac annyi ügyvédet bír el, amennyit. Ha a gazdaság fejlődik, akkor többet. Magyarországon emellett komoly aránytalanság is van a budapesti, a vidéki nagyvárosi és a kisvárosi ügyvédség között. Ez egyrészt anyagi, másrészt ügycsoport szerinti aránytalanság. Egy multinacionális vagy egy budapesti székhelyű ügyvédi irodának egészen más lehetőségei vannak. Specializálódhat, más bevételi lehetőségei is vannak, mint mondjuk egy kisvárosinak.
Mi a különbség az ügyvéd és az alkotmánybíró autonómiája között?
Minden jogásznak van autonómiája, de ez az autonómia minden esetben más és más. Az ügyvéd autonómiája mögött nem pártatlansági, hanem tárgyilagossági kötelezettség áll. Egy ítélkező bírónak pártatlannak kell lennie, egy alkotmánybírónak pedig elsősorban az Alaptörvényhez kell hűnek lennie.
Az alkotmánybírák között is gyakori a vita, a véleménykülönbség. Egy alkotmánybíró ugyanúgy fel tudja akasztani a világnézetét egy vállfára, mint a talárját?
Ha ezt megtenné, akkor azzal elveszítené azt a lényegét, ami őt valójában emberré teszi. És ez szerintem nem csak alkotmánybírókra, hanem bármilyen beosztású emberre is igaz. Az ember attól ember, hogy van egy világszemlélete.
Az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának minden tagjáról tudni lehet, mi a politikai meggyőződése. Magyarországon ez kicsit szemérmesebben megy.
Ezt nem tudom. Amerikában nyilván más a demokrácia.
Az Alkotmánybíróság elnökei mindig is hadakoztak a bírák beskatulyázása ellen.
Én sem skatulyáznék be senkit, mert a tudat egyfajta alacsonyabb rendű működése, ha előítéletekben gondolkodunk. Választhatjuk persze ezt az utat is, de akkor szembe kell néznünk azzal, hogy a tudatunkat alacsonyabb szinten működtetjük, mint amire lehetőségünk van.
Az Alkotmánybíróság gyakran kap hideget-meleget. Ön hogyan viseli a kritikákat?
Akit alkotmánybírónak választanak, közszereplővé válik. Ha az embert kritizálják, annak két következménye lehet: megharagszik a kritikáért, ami fölösleges, mert nem vezet sehova; vagy igyekszik javítani a munkáján, mert a szakmai kritika segít. A politikai kritikával viszont nem tudok mit kezdeni, mert soha életemben nem érdekelt a politika.
A véleménye a testületen belül is szimpátiára talált, hiszen kollégái elnökhelyettesnek választották.
Ezt nagyon megtisztelőnek érzem. Soha nem rejtettem véka alá a véleményemet, az első naptól kezdve őszintén beszéltem az Alkotmánybíróság ülésein, és mindig szakmai érvek mentén igyekeztem kifejteni a véleményemet. Szerencsére a kollégáim is ilyenek, nem látom ennek az ellenkezőjét, és ez nagyon nagy erővel, örömmel tölt el.
Sulyok Tamás (1956) a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1982-ben jogi szakvizsgát tett. Pályáját bírósági fogalmazóként kezdte a Csongrád Megyei Bíróságon. 1982-től jogtanácsos egy kiskunfélegyházi termelőszövetkezetben, majd 1986-tól Szegeden jogtanácsos. 1991–1996 között a Sulyok–Japport, 1997-től a Sulyok és Ádám Ügyvédi Iroda ügyvédjeként dolgozott. 2004-ben az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézetben európai jogi szakjogász képesítést szerzett. A szegedi jogi karon alkotmányjogi szemináriumot és fakultatív kollégiumot tart. Kutatási területe az ügyvédség alkotmányos helyzete Magyarországon, az Európai Közösség belső piacára vonatkozó szabályozás és az ügyvédi szolgáltatások összefüggései. „Az ügyvédi hivatás alkotmányjogi helyzete” című PhD disszertációját 2013 márciusában védte meg. 2000-től 2014-ig Ausztria tiszteletbeli konzulja Szegeden. 2014. szeptember 27-től az Alkotmánybíróság tagja, 2015. április 1-je óta a testület elnökhelyettese. Két felnőtt gyermeke van.
