“Irakban az adott szónak súlya van, a szakmai életben és a gazdasági életben egyaránt” – mondja Viplak Ádám, aki az Európai Unió EUJUST LEX-Irak Integrált jogállamiság elnevezésű programja keretében jogállamiság szakértőként oktatott a közel-keleti országban. “Ha megnézem, hogy a kilencvenes évek elején milyen gyermekbetegségekben szenvedett a demokráciánk, rengeteg hasonlóságot fedezek fel a 2006 utáni iraki állapotokban” – állítja.
Mi az alapvető különbség az európai/kontinentális és az iraki jogrendszer között?
Alapvetően az iraki is kontinentális jogrendszer. Ha nagyon górcső alá vesszük, akkor azt mondhatjuk, hogy – bár korábban brit érdekeltségi terület volt – a francia jogot implementálták. A francia jog hatása a mai napig látszik, például a bíróságok felépítésén – a legfelsőbb bíróságot ők is Semmítőszéknek nevezik.
Mennyiben jelent mást a jog a muszlim országokban, mint Európában? Lehet e működőképes a nyugati világ szabályrendszere az iszlám világban?
Szerintem abszolút. Az iszlám országokban kettős rendszer működik. Van az állam és az általa felépített jogrend, és emellett van egy szigorúbb – vagy kevésbé szigorú – vallási előírás, tradíció. Hogy egy adott ország ezeket mennyire veszi komolyan és mennyire ment végbe a szekularizáció, államonként eltérő. Szaúd-Arábiában például teljesen összefolyik a kettő, nagyon nehéz egymástól elválasztani. Irakban azt láttam, hogy – bár a büntetőjog esetében alapvetően írott jogszabályokból dolgoztunk – a polgári ügyekben még élő a törzsi rendszer. Ez sokszor – a bírósági végrehajtások problematikájából kiindulva – lehet, hogy hatékonyabb. Ha ugyanis valaki a törzsfő döntését nem hajtja végre, előfordulhat, hogy kiközösítik, ami számára jóval súlyosabb következményekkel járhat. Ha egy modern iszlám államot, pl. Indonéziát nézzük, ott tökéletesen működik a jogállamiság és a muszlim vallás kapcsolata. Az iszlám egyébként fantasztikus vallás. Hihetetlen mondavilággal és kulturális kincsekkel rendelkezik, amit mi a magunk vallási, mitológiai világában sajnos már nem gyakorlunk vagy elvesztettünk. Olyan értékeket hordoznak ezek a társadalmak, amikhez bármikor vissza tudnak nyúlni. Ha az iszlám tud változni, és lesz olyan társadalmi átalakulás, amire ahhoz van szükség, hogy modernizálva lehessen értékforrásként alkalmazni a vallást – akkor az hihetetlen előnyt jelenthet majd. Érdemes megismerni ezt a kultúrát, vallást, az ünnepeket és ezzel együtt a gondolkodásmódot, ami más, mint a miénk, de nem feltétlenül rossz.
Miért lehet Irak számára hasznos a kívülről jövő segítség? Miért gondolták, hogy egy nemzetközi csapat segítséget jelenthet?
A miniszterelnök lépéskényszerben volt, mert a terrorizmust sajnos nem sikerült még felszámolni. Az amerikai csapatok 2011-es kivonulásáig a terrorizmus célkeresztjében a nemzetközi erők álltak. Azóta egy nagyon kemény, nagyon radikális, vallási alapú ellentét alakult ki az iraki lakosságon belül. A terrorista elkövetői körök hozzá tudnak jutni megfelelő fegyverzethez és logisztikához. Erre megoldási kísérletként merült fel, hogy külső segítséggel javítanának a büntető igazságszolgáltatásukon. Az Európai Unió a büntető igazságszolgálatás helyzetéről szóló (rém)-hírek javítására – melyek szerint szörnyűek a börtönállapotok, nincs igazi büntetőeljárás, a nemzetközi emberi jogi garanciákat semmibe veszik és a többi – odaküldött egy csapatot. A csapat felmérte, hogy milyen igények merülhetnek fel, milyen hiányosságok vannak és ezekre megpróbált felépíteni egy oktatási programot. Ez az EUJUST LEX-Irak integrált jogállamiság misszió EU zászló alatt működött – a biztonsági helyzet miatt hosszú ideig nem is Irakban. Eleinte csak egy összekötő csapat, egy két-három főből álló team volt a helyszínen, akik megszervezték az utazásokat, de a képzések alapvetően Európában zajlottak. Volt például „bévéseknek” börtönképzés, a modern börtön „üzemeltetéséről”, vagy rendőröknek helyszínelési képzés, a professzionális helyszínelésről. 2010-től a biztonsági helyzet javulásával a missziónak ténylegesen Irakban lett a főhadiszállása tehát Brüsszelből átköltözött mindenki Irakba és ott folyt a munka. Alapvetően három városban: Bagdadban, Bászrában és Erbilben. Ott próbáltuk meg kialakítani az oktatási tananyagot. Az igazságszolgáltatási csapat viszonylag későn jött össze, mert soha nem volt elég jogász. 2012 nyarára állt elő az a szerencsés helyzet, hogy egy 5 fős teammel fel tudtunk állni. Ebből ketten Erbilben – ez Irak északi részén van a kurdisztáni régióban – és három fő Bagdadban – mi fedtük le a bászrai oktatási területet is – dolgozott. Átnéztük az ottani joganyagot, az eltéréseket, hogy mi az ami nem működik jól, milyen segítséget tudnánk nyújtani és mire van igény. Tulajdonképpen készítettünk egy „bevásárló listát” ahol felsoroltuk, hogy mi ezekből a témákból készültünk, ezekből szeretnénk képzést tartani, ők pedig kiválasztották az őket érdeklő témaköröket és hozzátettek még egyet, kettőt. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a csapat ajánlott egy korrupció-ellenes képzést, egy nemzetközi bűnügyi együttműködést bemutató képzést. A helyi partnereinket ezen felül a működő európai igazságszolgáltatások alapelveit és működési elveit bemutató képzés is érdekelte volna. Így vettünk öt európai országot – EU és nem EU tagállamokat egyaránt – és kidolgoztuk, hogy ezekben hogyan épül fel az igazságszolgáltatás rendszere, az igazságszolgáltatás központi közigazgatása, a területi elosztás (illetékesség), a bíróképzés, valamint a bíróvá válás folyamata. Közösen kerestük a számukra érdekes szakmai területeket. Tanulmányoztuk az Irak által ratifikált és hatályban lévő nemzetközi egyezményeket, összevetettük az iraki joggal és rájöttünk hol vannak a hibák, hol lehetne esetleg a lehetőségekhez képest másként vagy rugalmasabban alkalmazni egy-egy jogszabályt.
Hangsúlyoznám, hogy mi mentoring-monitoring tevékenységet nem folyattunk, azaz nem volt feladatom egy bíró mellett ülni és az ő tárgyalási stílusát csiszolni. Erre a kapacitásunk és a mandátum hiánya mellett a biztonsági helyzet miatt sem volt lehetőség, hiszen huzamosabb ideig egy bírósági épületbe járni felért volna az öngyilkossággal.
Van-e olyan jogintézmény, ami a demokratikus jogállam nélkülözhetetlen kritériuma, Irakban viszont a hagyományok, az eltérő jogfelfogás miatt ellenállásba ütközne a bevezetése?
Hát ez egy érdekes kérdés. A politikai pluralizmus és a hatalmi ágak elválasztása, a demokrácia és a jogállamiság alapelvei. Sokáig kerestem, de nem találtam meg a választ arra a kérdésre, hogy az iraki belpolitika ténylegesen mennyire tud ráhatni egyes ítéletekre. Egy elvileg mentelmi joggal rendelkező aktív politikust például a távollétében halálra ítéltek. Jelenleg is Törökországban él és a mai napig nem rendezték az ügyét. Ez egy közismert eset, és lehetőséget ad bizonyos következtetések levonására. De látni kell azt is, hogy sok minden még mindig törzsi alapon meghatározott. Lehet tudni például, hogy a szunniták vagy a síiták hova szavaznak. Még időbe telik, amíg tudás- és teljesítmény alapú társadalmat szemlélhetünk tisztán. De ha megnézem, hogy a kilencvenes évek elején milyen gyermekbetegségekben szenvedett a demokráciánk, rengeteg hasonlóságot fedezek fel a 2006 utáni iraki állapotokban. Én talán ezért találtam meg könnyebben a közös hangot helyi kollégáimmal, mivel pontosan végigéltem azokat a stációkat, amiket most az iraki emberek. Láttam a fejlődésükben, ahogy a másfél éves közös munka után megnyílnak olyan területek felé, amiktől addig mereven elzárkóztak, mert azt hitték, hogy nem jó, vagy nem ismerték. Ez is egyfajta rendszerváltás.
Jogállamiság szakértő. Mit jelent ez? Milyen szakmai alapokat igényel?
Nekem a beosztásom volt jogállamisági szakértő. Ennek betöltéséhez megvannak az EU által felállított szakmai feltételek. Ha pl. az igazságszolgáltatási csapatban akart valaki szakértő lenni, akkor kellett hozzá természetesen jogi diploma, több év szakmai gyakorlat. Meghatározták, hogy milyen típusú, milyen szintű nyelvtudás kell. Mindemellett volt egy telefonos interjú, ahol mindezt ellenőrizték. A munkához nélkülözhetetlen volt a tárgyalótermi tapasztalat. Nekem bírósági fogalmazóként, bírósági titkárként volt addigra 6 év ilyen jellegű gyakorlatom. Végigjártam az összes jogterületet, amivel bíróság foglalkozik. A fogalmazói gyakorlati időm alatt rengeteg mindenbe beleláthattam és ezt odakint nagyon jól tudtam hasznosítani. Ennek a háttérismeretnek az alkalmazását el is várták tőlem. Bár Irakban a már említett biztonsági okok miatt kevés alkalmam nyílt tárgyalóterembe járni, ez mindig nagyon jó érzés volt. Van az a tárgyalótermi miliő, ami kicsit mindenhol ugyanolyan és ami – ha az ember beleszokik – nagyon tud hiányozni.
Visszatérve a jogállamiság szakértőségre, én jobban szerettem volna, ha tanácsadónak hívnak. A szakértő az, akit a helyiek annak tartanak, aki kiharcolta a megbecsülést, a szakmai elismerést. Nekem hat hónapomba került, hogy elfogadjanak, a magam 29-30 évével. Amikor először bemutatkoztam megmosolyogtak, hogy mit akarok itt. Hat hónap után már elfogadtak, egy év után az egyik legsikeresebb oktató voltam az országban. Ehhez át kellett esni a tűzkeresztségen, „szájkaratézni” kellett szakmai kérdésekben, adott esetben oktatási stílust kellett váltani. A száraz tananyaggal nem tudtak mit kezdeni. Nekem hasznomra vált, hogy itthon angol nyelvű képzésben résztvevő, közgazdász hallgatókat tanítottam, így az előadói stílusom, magyarázási technikám megfelelt az iraki elvárásoknak is. Irakban kicsit le kellett butítanunk a tananyagot. Ez nem azt jelenti, hogy ők ne lennének jó szakemberek, vagy ne lennének tisztában a saját jogrendszerükkel. Nagyon profi szakemberekkel találkoztam ott, akik meg vannak áldva minden olyan szakmai tudással és emberi adottsággal, ami ehhez a munkához kell. Egyszerűen más az ottani stílus. Kevésbé száraz és poroszos, mint mondjuk a hagyományos magyar a jogi képzések.
Miért gondolta, hogy részt vesz ebben a misszióban? Mi motiválta: kalandvágy, küldetéstudat, anyagiak?
Alapvetően ki akartam magam próbálni nemzetközi környezetben. Erre nagyon régóta vágytam. Ugyan itthon is kaptam lehetőséget delegációt kísérni, külföldi küldetésben járni, mivel a Kaposvári Törvényszék minden nemzetközi, szakmai lehetőséget megragadott a kollégák fejlesztésére. De élesben megmérettetni, összehasonlítani magam más országok szakembereivel, felmérni, hogy mennyire versenyképes a tudásom ez nagyon érdekelt. Emellett természetes ott volt a kaland iránti vágy – ez látszik abból is, hogy nem Brüsszelbe mentem, ahol azért vegytisztábbak a körülmények. Afganisztánba, Koszovóba és Irakba mehettem volna. Mivel Irakban korábban volt működő állam, úgy gondoltam, hogy ott szakmailag messzebbre lehet jutni, többet lehet tanulni, mint ahol az államiság most van alakulóban (pl. Afganisztán). Amikor működő államot említek, a büntetőjogra gondolok, nem tudom, hogy a polgári jog például hogyan, mennyire működik Irakban, hiszen annak vizsgálata nem volt a misszió feladata. Természetesen az anyagiak is befolyásoltak. Irakban a kockázatnak megfelelő volt a bérezés is.
Mennyi időt töltött Irakban? Hogyan teltek a hétköznapok?
19 hónapot töltöttem Irakban. Tanácsadó és diplomáciai jellegű beosztásban voltam, emiatt aztán minden 8. hét után kaptam 3 hét „eltávot”, hogy kipihenjem azt a testi-lelki terhet, amit ott az ember magával cipel. Ilyen teher például az izoláció. Egy bázison laktunk és azt a fél, vagy egy négyzetkilométert nem hagyhattuk el még a heti egy szabadnapon sem. Volt ugyan konditerem, teniszpálya, medence és bár, de az is ugyanazon a kis területen belül. A mindennapjaink úgy teltek, hogy az étkezések között dolgoztunk és utána mindenki elment edzeni, hogy a stresszt kimozogja magából. Eleinte nem tudtam jól aludni, mert nem mozogtam annyit, mint itthon. Három hét szabadság elsőre nagyon soknak tűnik, de mire meglátogattam a családomat, a barátaimat már mehettem is vissza. Összeadva pedig ez annyi idő volt, mintha kiadták volna a hétvégéket. És ott nem voltak „piros betűs ünnepek” sem pl. május elseje – mondjuk azért tiltakozásként aznap délután megittunk egy sört a kantinban.
Az irodánk a bázison volt, de a képzések a bagdadi zöld zónán kívül. Ha kimentünk oktatást tartani az mindig fokozott veszéllyel járt. Golyóálló mellényt kellett hordani, rohamsisak volt nálunk, hogy mindig kéznél legyen és magunkon hordtuk az érszorítót, mert nem biztos, hogy ha tűz alá kerülünk, a szanitéc időben odaér. Bárhol, bármikor, bármi megtörténhetett. Azt mondtuk, hogy aki ezt meg tudja szokni, annak ideje hazamennie. Szerencsére soha nem került rá alkalom, hogy az ilyen esetekre tanultakat élesben is ki kelljen próbálnom.
Mi volt a legnehezebb szakmai kihívás ami érte?
Mint mondtam, 29 éves voltam, amikor kimentem. Azaz nagyon fiatal. 40-50 éves kollégáim voltak, 15-20 éves szakmai tapasztalattal, pályájuk csúcsán. Először mindig meglepődtek, amikor bemutatkoztam és mondtam, hogy én leszek az oktatójuk. El kellett fogadtatnom magam. Egy idő után hírem ment, és akkor nem kellett már annyira megharcolnom az elismerésért. Én másfajta gondolkodást vártam el tőlük, mint amit megszoktak. Kollégáimmal nagyon felkészültünk az iraki jogból és az Iraki Köztársaság által aláírt nemzetközi szerződésekből. Talán ennek adták meg a tiszteletet, és annak, hogy a magyar bírósági tapasztalat miatt szinte mindenre volt jogesetem, vagy legalábbis tudtam kreálni, mivel csupán a száraz tananyaggal nem lehetett volna előrejutni.
Oktatóként mit tapasztalt, mi érdekelte az ottani szakembereket a leginkább?
Már az nehéz volt, hogy becsábítsuk a képzésre őket. Elnöki utasításra jöttek, a vezetőjük küldte őket. Az oktatásra beosztott bírák, ügyészek eleinte sokszor fintorogtak, de sokszor az oktatáson nyíltak meg előttük olyan szakterületek, amikről azelőtt nem is hallottak. Irak, illetve az iraki igazságszolgáltatás nem tudott mit kezdeni a 20 vagy 30 év relatív zártság után hirtelen megnyílt határokkal és az ezeken beáramló bűnözéssel. A nyitással együtt jött a terrorizmus, a határon átnyúló fegyvercsempészet, a megnövekedett ember- és pénzmozgás. A kiadatást és a kiadatás iránti kérelmeik elutasítását a mai napig politikai megkülönböztetésnek érzik annak ellenére, hogy a nemzetközi bűnügyi együttműködésen belül ez az egyik legjobban szabályozott joganyag. A jogrendszerük ma még nem megfelelő, így a kiadatás iránti kérelmek általában sikertelenek. A jogrendszerük elavultsága, egyéb hiányosságai miatt nehéz elképzelni, hogy bárki kiadna egy bűnözőt az Iraki Köztáraságnak. Nehéz volt megértetni helyi kollégáinkkal, hogy ez nem politikai, vagy személyes kérdés, hanem kőkeményen szakmai alapokon dől el.
Mi volt a legnehezebb a hétköznapi életben?
A magány. A család, barátnő, barátok hiánya. Kialakultak ott is olyan baráti kapcsolataim, amiket a mai napig tartok, de az mégsem ugyanaz. Ők elsősorban kollégák, akikkel néha megiszom egy sört. Nekik nem tudtam úgy kiönteni a lelkem, mint a régi barátoknak.
A másik a fizikai, lelki megterhelés. Volt, hogy arra ébredtem, hogy remegnek a falak, mert a közelben megrobbantottak egy ellenőrző-áteresztő pontot, vagy megtámadták a zöld zóna egyik kapuját. A napi kockázat mértékéről a reggeli értekezleten tartott biztonsági eligazítás adott képet, vagy onnan láttam, hogy mekkora a kockázat aznap, hogy hány autó kísér. Ha a szokásos három páncélautó helyett egyből hét kísért, akkor tudtam, hogy ez nem a szokásos „séta” lesz a Váci utcán. Ilyenkor inkább a feladatra koncentráltam és igyekeztem nem a veszélyen rágódni.
Az iraki társadalomban az emberi kapcsolatok egészen másként működnek, mint Európában. Sokkal személyhez kötöttebbek. Lehet, hogy e-mailt nem is néznek, de ha valamit megbeszél az ember a helyi kollégájával, akkor az adott szónak súlya van, a szakmai életben és a gazdasági életben egyaránt. Ez a fajta mentalitás nagyon tetszett nekem.
Hogy tud egy folyamatos veszélyhelyzetben szellemi dolgokra koncentrálni?
Elvonatkoztatok. Azért tudtam jobban a feladatra koncentrálni, mert nekem nem kellett foglalkoznom a védelmemmel. Ezt egy magáncég biztosította. Ők mindenben a segítségünkre voltak. A zöld zónán belül, a bázison kívül még a szomszéd épületbe is páncélautóval kellett mennünk. Meg kellett igényelni a szállítást 24 órával az indulás előtt. A szállításnak is szigorú szabályai voltak. Például még a páncélautók ajtajait is a testőrség nyitotta, ez nem a sztárságom miatt volt, hanem mert a páncélautóknak az ajtaja annyira nehéz, hogy ha valaki ott felejti az ujjait és rácsuknak egy ajtót, akkor bizony lemondhat róluk. Ha vörös zónába mentünk azt 72 órával előbb be kellett jelenteni.
Mit jelentenek ezek a zóna elnevezések?
A kockázati fokozatot. A vörös sokkal kockázatosabb, mint a zöld zóna, és volt fekete zóna is, ami számunkra tiltott terület jelentett.
Voltak időszakok is, amikor pl. vallási ünnepek miatt nem mehettünk ki dolgozni a városba, mert nagyon megnőtt a terrortámadások veszélye. De az iraki futballválogatott győztes meccse miatt is volt „celebration fire” ami szintén nem veszélytelen.
Mi volt a legnehezebb a hazatérésben?
Lehet, hogy furcsán hangzik, de én szerettem Irakban élni. Szerettem ott a munkámat, szerettem tanítani, szerettem a nemzetközi közösséget, akikkel együtt dolgoztam. Kiemelt munkát folytattunk, kiemelt erkölcsi és a magyarnál jóval magasabb anyagi elismerésben részesültünk – ehhez azért könnyű hozzászokni. Ezen felül izgalmas emberekkel találkozhattam, bepillanthattam a diplomaták világába, ami egy átlagembernek nagyon ritkán adatik meg. Nehezen hagytam ott, viszont van az éremnek egy másik oldala. A család, a barátnőm, a barátok itthon vannak. Ezt a fajta életvitelt pedig anélkül, hogy a család, a barátság ne menjen rá, nem sokáig lehet csinálni. Nem szerettem volna, hogy ötven évesen is misszióról misszióra szállingózó szakértő legyek, akinek otthon már senkije nincs. Én az itthoni életemet is nagyon szeretem, Kaposvárt, Somogy megyét minden előnyével és hátrányával együtt. Nehéz volt hazajönni, de elmenni is. Tény azonban, hogy odakint nem voltak szürke hétköznapok.
Mivel foglalkozik mostanában? Tudja hasznosítani, és – ha igen – miben az iraki tapasztalatokat?
Jelenleg az Országos Bírósági Hivatal Nemzetközi Kapcsolatok Osztályára vagyok beosztotva bírósági titkárként. Irakban nemcsak oktattam, hanem az oktatásaimat én is szerveztem. Voltak olyan feladatköreim is, amik állami, vagy bírósági vezetőkkel való tárgyalással jártak, azaz kicsit diplomáciai munkát jelentettek. Ebből szakmailag rengeteget profitáltam. A magyarországi bírósági szervezeten belül a Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya az, ahol ezt a fajta tudást, kapcsolati tőkét, tapasztalatot a legjobban tudják hasznosítani.
Tanácsolná-e másnak, hogy részt vegyen egy ilyen misszióban?
Szoktam mondani, hogy nem képzem ki a saját konkurenciámat. De a viccet félretéve, aki úgy gondolja, hogy van vér a pucájában, szeretné magát kipróbálni, és hajlandó itt hagyni ezért a meglévő kényelmét, a szürke hétköznapjait, az vágjon bele. Azt nem mondom, hogy „és aki nem fél” mert olyan nincs, hogy valaki ne ijedne meg, ha egy robbanás beleragasztja a székébe a saját nappalijában. Úgy gondolom, hogy van az az embertípus – én is ilyen vagyok – akinek jó, ha ezt kipróbálja. Ha olyan szerencsés a csillagok állása, hogy megvan az ember, megvan az akarat, megvan a lehetőség, és megvan a pályázat, amit meg lehet pályázni, akkor menni kell.
Viplak Ádám szakmai életrajza:
Szakmai tapasztalat:
2014 – től – Országos Bírósági Hivatal, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, beosztott bírósági titkár
2012 – 2013 – EUJUST LEX-Irak integrált jogállamisági misszió, Irak Jogállamiság szakértő az igazságszolgáltatás területén (Rule of law expert)
2010 – 2012 – Kaposvári Törvényszék (korábban: Somogy Megyei Bíróság), bírósági titkár
2006 – 2010 – Somogy Megyei Bíróság – Kaposvári Városi Bíróság, bírósági fogalmazó
2010 – 2013 – Szolnoki Főiskola, angol nyelvű képzés, óraadó oktató
Tanulmányok:
2009 – től – Szolnoki Főiskola, pénzügy és számvitel szak, levelező tagozat
2010 – Jogi szakvizsga
2001 – 2006 – Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, jogász szak, nappali tagozat
1997 – 2001 – Varga Katalin Gimnázium (Szolnok), matek-angol emelt szintű osztály
Ösztöndíjak:
2005 – Erasmus ösztöndíj, Aalborg University (Dánia), európai tanulmányok szak
1999 – Soros Alapítvány, középiskolai diákok nyári ösztöndíjprogramja az Amerikai Egyesült Államokban
