Az egyik legnehezebb feladat a bírói hivatásban, hogy nem elég jó döntést hozni, el is kell azt fogadtatni – állítja Diós Erzsébet, a Magyar Igazságügyi Akadémia osztályvezetője, aki bírói pályafutása során ítéletet hozott többek közt az Agrobank-, a Postabank-, valamint a Tocsik-ügyben is.
Hogyan lett bíró?
Miután megszereztem a diplomát az ELTE jogi karán, 1973. április 13-ától a Pesti Központi Kerületi Bíróságon lettem fogalmazó. 1975 nyarán szakvizsgáztam. Eredetileg úgy nézett ki, hogy kineveznek bírónak a PKKB-ra, de nem volt hely. Aztán úgy volt, hogy kirendeléssel megyek Dunaújvárosba, de amikor beadtam a kérelmemet, az utolsó pillanatban, egy nappal a kinevezés előtt tudtam meg, hogy már nincs kirendelés, véglegesen kineveznek dunaújvárosi bírónak. Ezen annyira felháborodtam, hogy bementem reklamálni a minisztérium személyzeti osztályára.
Ezek szerint Dunaújváros a száműzetés színhelye volt.
Egyáltalán nem. Szép emlékeim vannak a városról. Két neves ügyvéd, Kléh László és Zlinszky János voltak a mentoraim. Sokat segítettek nekem, a nevesincs bírónőnek. A Vasmű utcában volt a bíróság és a munkásszálló is, ahol heti két éjszakát töltöttem, mert csak a tárgyalási napokra mentem le Pestről. A jogászok a Harmónia presszóban jártak össze. Egy alkalommal a pincér odavágta elém a kávét azzal, hogy már mindenkit elítéltem. Megjártam a hentessel is, akit magánvádas eljárásban ítéltem el. Tíz deka párizsit szerettem volna vásárolni, de amikor meglátott az ajtóban, olyan erővel csapott le valamit a pultra, hogy repült körülötte minden.
Megfenyegették életveszélyesen?
Egyszer felhívtak, hogy megölik a gyermekemet. Fél évig nem mehetett az óvoda kerítéséhez, és nem vehette át őt senki más, csak én meg a férjem. Sohasem derült ki, melyik ügy miatt kaptam a fenyegetést. Ezt az egy esetet leszámítva sohasem ért inzultus.
Létezik különleges recept arra, hogyan viselkedjen a bíró a felekkel?
A tárgyalóteremben azt hihetné a bíró, mivel tíz centivel följebb ül a többieknél, ez a tény mindenféle jogokat biztosít számára. Hát nem biztosít. Viszont arra kötelezi, hogy mindenkit emberszámba vegyen, emberi hangon beszéljen, és megértesse velük, a történések okait. Ha döntött, akkor érthető módon el kell mondani az indokokat. Éreztetni kell az ügyféllel, hogy nem hasra ütve született a döntés. Úgy kell elmagyarázni az ítéletet, hogy azt gondolja, ha ő ülne a bírói székben, ő sem dönthetne másképpen. A bírói indoklás nem a jogászoknak szól elsősorban, hanem annak, akivel az ember szemben ül. Az ő sorsáról van szó, neki kell tudnia a döntés okait. Nem egyszer láttam, hogy a korábban kategorikusan tagadó vádlott az indoklás közben megfeledkezik magáról, kiesik a szerepéből, hallgatja, ráhangolódik, és önkéntelenül is bólogat. A végén persze megfellebbezi az ítéletet, mert szíve joga van hozzá, de én akkor már tudom, hogy jól döntöttem.
Lehet szimpatikus egy vádlott?
Lehet, mint ahogy lehet nagyon-nagyon ellenszenves is, de ez mind az én privát dolgom. Az érzelmeimnek nem engedhetek szabad folyást, mert nem tehetem meg, hogy szimpátia vagy antipátia szerepet játsszon a döntésemben. Természetesen előfordult, hogy szimpatikus volt az elkövető, és igen sajnáltam, hogy elkövette a bűncselekményt, de azért pontosan ugyanannyit kapott, mintha nem lett volna szimpatikus. Sőt, ilyenkor inkább az a veszély fenyeget, nehogy többet kapjon szerencsétlen elkövető, mint ami jár neki.
Van annak valamiféle pedagógiai célja, hogy az ítélet indoklását elsősorban a vádlotthoz intézi?
Hogyne.
Elsősorban a fiatalkorúaknál?
Nem csak, hanem az első bűntényeseknél. Egy fogyatékos fiú, akit már többször elítéltek, azt mondta: bírónő, tudja, már nem is emlékszem arra, mikor nem kellett a fal mellett mennem. Nagyon nehéz ebből kikeveredni. Volt olyan vádlottam, akit már négyszer elítéltem. Ősszel mindig elkövetett valamit, hogy börtönbe kerüljön. Amikor valamilyen fülbetegséggel elvitték Tökölre, megüzente, nehogy átadjam az ügyet. A tárgyaláson aztán azt mondta, hogy ez egy olyan jó hely. Kértem, ne mondja azt, hogy ez egy jó hely.
Szomorú történet.
Több is volt ilyen. Mindig csak kis lopásokat követtek el, hogy átteleljenek a börtönben.
Tárgyalt bolti lopásokat Dunaújvárosban és a PKKB-n is.
Igen.
A Fővárosi Bíróságon viszont nagy ügyei voltak. Bocsánat, nem jól fogalmaztam. Solt Pál mondta egyszer: nincsenek kis és nagy ügyek, csak ügyek vannak.
Igaza van.
1984-ben került a Fővárosi Bíróságra, ahol nyolc éven át másodfokon ítélkezett. Mi áll közelebb Önhöz: az elsőfokú vagy a másodfokú bíráskodás?
Nem vagyok igazi másodfokú bíró, bár nagyon hasznos volt. Én tipikus elsőfokú bíró vagyok, aki szereti a tényállást maga megállapítani. Nekem fontos a személyes kontaktus, a személyes benyomás azokról, akiket meghallgatok. Szeretek mérlegelni és dönteni. Másodfokon aktából kell dolgozni, nincs első bírói meghallgatás. Sokszor éreztem azt másodfokon, hogy én mást kérdeztem volna. Ez tipikus elsőfokú bírói gondolkodás. Másodfokon már nem lehet feltenni új kérdéseket, csak akkor, ha új bizonyítás van.
Akkor miért jó másodfokú bírónak lenni?
Van, aki szeret az lenni, nem szeret bíbelődni az ügyekkel. Különbözőek vagyunk. Mégis azt mondom, nagyon hasznos időszaka volt az életemnek. A másodfokú bíró szemével az ember jobban rálát az elsőfokú tevékenységére, és rájön arra, vannak dolgok, amivel nem kellene annyit időzni, míg másokra több időt kellene fordítani.
Alighogy elsőfokú bíró lett a Fővárosi Bíróságon, azonnal megtalálták a kényes ügyek: bankárok ültek le a vádlottak padjára.
Az első ilyen ügyem az Ybl Bank vezetőinek pere volt. Megjegyzem: nagyon sok gazdasági, illetve a gazdálkodással összefüggő más bűncselekmény esetében akkor még nem alakult ki a bírói gyakorlat, senki sem ismerte a bankok működését, mert addig nem voltak ilyen ügyek. Az Ybl Bank után aztán jött sorban a többi: előbb az Agrobank, később a Postabank ügye.
Milyen okai voltak a bankpereknek?
A nyolcvanas évek végén a kétszintű bankrendszer kialakulásakor új lehetőségek jelentek meg a pénzintézetek gazdálkodásában, de ezek számos veszélyt is magukban rejtettek. Az új bankok nem rendelkeztek megfelelő tőkével, ráadásul megörökölték a korábban felhalmozott rossz hiteleket is. Ezt súlyosbította a kilencvenes évek legelején a banki szektorba is begyűrűző gazdasági válság. Ebben a helyzetben számos bank tönkrement, de bukásuk mégsem volt annyira látványos, mert a betétesek megtakarításai nem kerültek komoly veszélybe. Két pénzintézet, az Ybl Bank és az Agrobank esetében viszont nem volt ilyen csendes a válság, hiszen mindkettő ellen büntetőeljárás indult, és a lakosság pánikszerűen kivette betétjei jelentős részét.
Miben különbözött ez a két ügy?
Míg az Ybl Bank vezetősége a saját vállalkozásaik érdekét a bank kárára érvényesítette, addig az Agrobank ellen éppen az volt a vád, hogy a pénzintézet érdekeit helyezték előtérbe az adósokéval szemben.
A kilencvenes évek közepén robbant ki a Tocsik-ügy, amelynek szintén egyik bírája volt.
Tocsik Márta az állami vagyon kezelőjével, az ÁPV Rt.-vel kötött megbízási szerződések alapján sikerdíjban részesült a belterületi földek után az önkormányzatoknak járó részesedés nagyságának lealkudásáért. A jogásznő tíz százalékos részesedést kapott abból az összegből, amelyet az önkormányzatok elengedtek, így összesen 804 millió forint sikerdíjat vett fel a vagyonkezelőtől. Tocsik Mártát, aki a közvetítői tevékenységével több mint tízmilliárd forintot spórolt meg az államnak, különösen nagy kárt okozó csalással és magánokirat-hamisítással vádolták. Az ügyészség vádirata szerint a pénzért nem végzett érdemi munkát.
Sokakat a sikerdíj összege irritált.
Több polgári jogásszal is konzultáltam, mi a sikerdíj lényege. Azt mondták, több mindenből tevődik össze, de a lényege az eredmény és nem az, hogy mennyi munkát fektetnek be. A felmentő ítélet indoklásában több oldalon keresztül érveltem a sikerdíjról. 2000-ben azonban új eljárást rendeltek el, és felrótták, hogy nem vizsgáltam, milyen munkát végzett Tocsik Márta. 2002-ben első fokon bűnösnek is találták, de egy évvel később másodfokon felmentették. A büntetőügy 1996-ben robbant ki, és 2003-ban fejeződött be. Szerintem az egyik legnehezebb feladat a bírói hivatásban, hogy nem elég jó döntést hozni, el is kell azt fogadtatni.
Melyik volt a legsúlyosabb büntetés, aminek a kiszabásában részt vett?
Gazdasági ügyekben nem születtek nyolc-tíz évnél súlyosabb büntetések. 1987-ben viszont ötös tanácsban, Nagy János elnökletével tárgyaltunk egy igen súlyos, élet elleni bűnügyet, amelyben halálbüntetést kellett kimondani. Mindig ellene voltam a halálbüntetésnek, de akkor nem volt mit tenni, az elkövető különös visszaeső volt. Úgy hívták, hogy Kriminár János.
Nomen est omen. Legalábbis majdnem.
Ő volt az, aki nem tett vallomást, nem beszélt, hanem eltáncolta, elmutogatta a mondandóját. Előzőleg az élettársát ölte meg, amiért tizenkét évet ült, majd kiszabadulása után az egyetlen támaszát, a húgát verte agyon egy órán keresztül. Akkor szólalt meg, amikor meghallotta a büntetést. Az utolsó szó jogán azt mondta: engem támadtak meg…
2006 novemberében került a Magyar Bíróképző Akadémiára, amit ma Magyar Igazságügyi Akadémiának neveznek.
2006 júniusában alakult az Akadémia, és akkor azt kértem, hogy csak novemberben jöhessek, mert még be akartam fejezni a Szabadi-ügyet. Nagyon szeretem az itteni munkám is. Az Akadémiát bírák, bírósági vezetők, titkárok, fogalmazók, igazságügyi alkalmazottak képzésére és továbbképzésére hozták létre, amely az Országos Bírósági Hivatal részeként működik. A leendő bíráknak tárgyalásvezetési, határozat-szerkesztési gyakorlatokat tartunk, míg a bírák és a bírósági vezetők oktatásában nagy teret kapnak a tréning-formájú képzések. Az egyik ilyen tréning például az Empátia, szimpátia a tárgyalóteremben címet viseli, és gyakorlati-szituációs feladatok elé állítja a bírákat.
Az országban háromezer bíró van. Kötelező részt venniük a képzéseken?
Eddig nem volt kötelező. Nemrég született meg az a jogszabály, ami alapján be kell vezetni a kötelező képzést. Tavaly tizennégyezren fordultak meg az Akadémián, ami azt jelenti, hogy sokan több képzésen is részt vettek. Az új Btk. és az új Ptk. kapcsán lesznek ÁROP képzések, amelyek már kötelezőek, de elindul a képzésnek az e-Learning, távoktatásos változata is.
Diós Erzsébet (1950) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1973-ban. Fogalmazó a PKKB-n. A szakvizsga után 1976-tól bíró Dunaújvárosban. 1978-tól a PKKB, 1984-től a Fővárosi Bíróság bírája, nyolc évig másodfokon, 1992-től első fokon. 1994-től tanácselnök. Nagy közérdeklődéssel kísért gazdasági büntetőperekben ítélkezett. 1996-ban az Ybl Bank vezetőit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban mondta ki bűnösnek, és az ítéletet a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság jóváhagyta. 1997-ben az Agrobank-ügyben felmentette a gazdasági vesztegetéssel vádolt bankárokat, a másodfokon eljáró bíróság ellenben 1998-ban törvénysértőnek minősítette tevékenységüket. 1999-ben a Tocsik-perben felmentette Tocsik Mártát a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól, a másodfokú bíróság azonban 2000-ben új eljárást rendelt el, amelyben 2002-ben első fokon bűnösnek mondták ki, 2003-ban másodfokon viszont felmentették. 2004-ben felmentette Sándor Istvánt, az egykori KBI „Papa” fedőnéven ismertté vált főnyomozóját vesztegetés, hivatali visszaélés, hamis tanúzás és közokirat-hamisítás vádja alól. Másodfokon a bíróság bűnösnek találta a nyugalmazott alezredest, akit 2006-ban a Legfelsőbb Bíróság minden vád alól felmentett. 2006-ban felmentette a 34,6 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolt Princz Gábort, a Postabank alapító-vezérigazgatóját és társait, akiket aztán 2008-ban másodfokon, 2009-ben harmadfokon is pénzbüntetésre ítéltek. 2006 októberében Szabadi Béla volt földművelésügyi politikai államtitkárt 19 rendbeli hivatali visszaélésben és nagy értékre elkövetett hűtlen kezelésben mondta ki bűnösnek. Három évtizednyi ítélkezés után, 2006. november 1-jétől beosztott bíró a Magyar Bíróképző Akadémián (2012 júliusától Magyar Igazságügyi Akadémián), 2012. szeptember 1-jétől három hónapig megbízott vezető. 2012. július 6-án a köztársasági elnök december 31-i hatállyal felmentette bírói tisztségéből. Az Alkotmánybíróság törvénymegsemmisítő döntése után munkaügyi bírósághoz fordult, amely jogerősen visszahelyezte tisztségébe. Az államfő december 20-án 2013. január 1-jei hatállyal bírónak nevezte ki. Januárban ismét bírói esküt tett.
