A Nõk a Nõkért Egyesület hazánk talán legjelentõsebb nõket védõ társadalmi szervezete. Vezetõjét, Wirth Juditot a jelenségrõl, hazai problémáiról és esetleges megoldási lehetõségeirõl kérdeztük.
– Mi lehet Ön szerint az oka, hogy az újabban hazánkban is a politikai elõtérbe kerülõ, komolyabb állami tisztségeket betöltõ hölgyek nem emelik fel a szavukat a nõk érdekében, kivéve idõnként egy-egy nagyobb felháborodást keltõ bûnügy esetében?
Gondolom, ennek okait inkább a politikusnõk tudnák megmondni. Én úgy látom, hogy néhány kivételtõl eltekintve a nõi politikusok Magyarországon, úgy tûnik, nem jutottak el a nõkkel való szolidaritáshoz, illetve a nõi jogi kérdések tanulmányozásához. Szokás a feminizmust vádolni azzal, hogy elriasztja a nõket (is), ez azonban szerintem már csak azért sem lehet így, mert a nagyar nõk többségének – a fontos pozíciókban levû nõket is beleértve – nincs pontos képe arról, hogy mi is a feminizmus. Ki ne hallotta volna már karriert és fontos pozíciót magukénak tudó nõktõl, hogy ha errõl kérdezik õket a válasz így kezdõdik: “nem vagyok feminista, de…”. Ideje lenne, hogy nõk és férfiak egyaránt ne tûrjék tovább, hogy tévhitekkel és sztereotípiákkal “etetik” õket a nõi jogokkal és a feminizmussal kapcsolatban. Ideje volna, hogy az emberek ne alkossanak véleményt valamirõl, amit nem ismernek, mert az a vélemény manipulált lesz, hanem inkább járjanak utána maguk a tényeknek.
– Állandó problémát jelent, hogy a hatóságok tudomásszerzés esetén sem lépnek szinte soha közbe, a magánszférára hivatkozva. Milyen új elemekkel kellene bõvíteni a különbözõ szervek intézkedõ munkatársainak (ki)képzését, hogy képesek legyenek segítséget nyújtani?
A hatóságok a törvényben elõírt kötelezettségüket szegik meg azzal, ha nem intézkednek. Az orvosok általában bejelentési kötelezettség esetén sem teszik meg a megfelelõ lépéseket. A rendõrök, gyámhatósági munkatársak, szociális munkások, védõnõk, orvosok, jogászok rendszeres képzését haladéktalanul meg kellene kezdeni. A képzésnek ki kell terjednie arra, hogy a szakemberek felismerjék, és képesek legyenek elítélni az erõszakot, valamint hogy megfelelõ módon képesek legyenek támogatni az áldozatokat. De a képzés nem elegendõ: ha a szakembereknek nincsenek jogi eszközeik, és ha az ellátórendszer hiányzik, a bántalmazást felismerõ szakember vállára nehezedik egy olyan probléma megoldása, amit megfelelõ jogszabályok nélkül teljesen lehetetlen megoldani. Bár az intézkedõ szervek, szakemberek a hatályos jogszabályokat sem nagyon igyekeznek alkalmazni, a jogszabályok jelen formájukban alkamatlanok is arra, hogy biztos hátteret jelentsenek a bántalmazottak és a segítõ személyek számára.
– A kiszolgáltatott helyzetben lévõ nõ, vagy gyermek egyszerûen nem tud hova menni és egy esetleges bejelentéssel csak többet kockáztat. Lehetne-e megoldás olyan – esetleg megyei szervezésben – ideiglenes otthonok létrehozása, ahol õket el lehetne helyezni, vagy elképzelhetõ-e más alternatív megoldás?
A bejelentés kockázatát nem szabadna, hogy az áldozatok viseljék. Félrevezetés azt hangsúlyozni, hogy ezeken az áldozatokon nem lehet segíteni, mert nem tesznek bejelentést, vagy mindig visszavonják a feljelentésiket. Hatékony áldozatvédelmi rendszer mellett az áldozat vallomása nem fontos, hiszen a rendszer elismeri, hogy az áldozat nincs abban a helyzetben, hogy megfelelõ vallomást tegyen. A családon belüli erõszak hatékony nyomozása során a hatóságnak úgy kell eljárnia, mint az emberölési esetekben: az áldozat ott sem tud vallomást tenni, a nyomok és más személyek tanúskodnak helyette. Sajnos tudjuk azt is, hogy mintegy háromnaponta egyszer a családon belüli erõszakból valóban emberölés lesz, a rendõrségnek ezeket az eseteket tart a legrövidebb ideig felderíteni. Ezzel szemben a nem emberöléssel végzõdõ esetek felderítési ill. elítélési aránya rendkívül csekély. Ebbõl az következik, hogy az életben levõ áldozatnak elhiszik, amikor maga ellen beszél, az életben levõ elkövetõnek pedig elhiszik, amikor maga mellett. Ezt nem nevezném jogalkalmazásnak.
Menedékházakra szükség van. A jelenlegi anyaotthoni rendszer alkalmatlan a bántalmazott nõk igényeinek a kielágítésére. Amúgy is abszurd helyzet, hogy egy nõ akkor számít csak védelemre méltó embernek, ha anya, és ha ráadásul a gyerekei vele is vannak. Az EU szakmai javaslata szerint minden százezer lakosra egy menedékháznak kell jutni, melyben 10-20 nõ (és ha kell, a gyerekeik) elhelyezése biztosított. De a menedékházak nem elegendõek. Szükség van a távoltartó rendelkezés törvénybe iktatására, hiszen elfogadhatatlan, hogy az otthonából az áldozatnak kell menekülnie, legtöbb esetben mindenét hátrahagyva, miközben az elkövetõ felelõsségre vonása elmarad. Az elkövetõnek a közös otthonból, annak környékérõl, valamint az áldozatok munkahelyének, iskolájának környékérõl való eltiltása alapvetõ emberi jogi követelmény.
– Milyen fejlõdési pályát tartana kívánatosnak a hazai nõ-, gyermek-, és családvédelemben, melyek azok a nemzetközi tendenciák, amelyekre a hazai jogalkotóknak is figyelemmel kellene lenniük, különösen tekintettel a jövõ évi EU csatlakozásra?
Nemzetközi egyezmények, az EU irányelvei, a Magyarországon törvénybe iktatott CEDAW Egyezmény (1982. évi. 10. tvr) garantálják a nõk emberi jogainak elismerését. Egy magát demokratikusnak tartó ország nem engedheti meg magának, hogy jogszabályai és eljárásai a gyakorlatban ilyen kirívó mértékben elégtelennek bizonyuljanak a nõk erõszakkal szembeni jogvédelmére. Jogalkotásra, eljárási szabályokra (protokollokra), képzésekre, kutatásokra, társadalmi szemléletformálásra és a jogalkalmazó ellenõrzésének biztosítására van szükség ahhoz, hogy a jelenlegi tarthatatlan helyzet megváltozzon.
– Milyen eszközökkel lehetne nagyobb eséllyel segíteni a magyarországi prostitúció elleni küzdelmet? Mûködhetne-e egy olyan radikális megoldás, mint Svédországban, ahol az ilyen “szolgáltatást” igénybe vevõ férfiakat kriminalizálják?
Egyértelmûen azon az állásponton vagyok, hogy csak ilyen megoldás fogadható el. Nem tartom ésszerûnek ez ellen arra hivatkozni, hogy az nem “realisztikus”. Hiszen ki merné a 21. században felelõsséggel kijelenteni, hogy nem realisztikus, hogy el lehet jutni a modern demokratikus társadalmakban odáig, hogy egyik ember ne vehesse meg a másik testnyílásait, mégpedig kihasználva az ellene elkövetett korábbi vagy jelenlegi mások által elkövetett erõszakot, illetve erõszakot követve el (mint tudjuk, a prostituáltak gyakran válnak a kliensek által elkövetett erõszak áldozatává is)? Ki szeretné felelõsséggel azt állítani, hogy a rabszolgaság intézménye márpedig nem szüntethetõ meg, és egyébként is helyes fenntartani?
– Milyen lehetõségei vannak Magyarországon a civilszférában a nõi jogvédõ szervezeteknek, így a Soroptimistnek, a NaNE-nak?
Tudtommal a nõi jogi jogvédû szervezetek elenyészõ mértékû, vagy semennyi állami támogatást sem kapnak. Nemzetközi támogatókhoz pályáznak, és programjaikat fõként külföldi pénzekbûl valósítják meg. Elgondolkodtatónak tartom, hogy például miért fontosabb az Amerikai Külügyminisztériumnak, hogy mûködjön Magyarországon egy nõkereskedelem-megelõzõ információs vonal, mint mondjuk a BM alapítványának, vagy az állam bármely más pályáztatójának? Miért fontos a Ford Alapítványnak, hogy legyen legalább egy olyan jogsegélyszolgálat, amely ingyenes képviseletet tud nyújtani az erõszak áldozataivá vált nõknek, mint bármelyik magyar pályáztatónak? Miért nem lehet Magyarországon 10 éve 24 órássá tenni az egyetlen, bántalmazott nõknek szóló ingyenes segélyvonalat, miért az egyetlen magyar intézmény, amely a vonal telefonszámláját támogatja a MATÁV, miközben az állam a kisujját sem mozdítja? Reméljük, hogy az Esélyegyenlõségi Hivatal jövõ évi költségvetése valamelyes változást hoz majd e szolgáltatások finanszírozása terén, de az államnak végre tudomásul kell vennie, hogy a nõk alapvetõ emberi jogainak biztosításán nem illik spórolni. A civil szervezetek mindazonáltal alkalmasak arra, hogy felhívják a figyelmet: a nõk alapvetõ jogait biztosítani állami kötlezettség. Az ENSZ CEDAW Bizottságához fordulás joga minden nõt megillet, aki a hatóságok diszkriminatív magatartása miatt nem kap jogvédelmet.
– Milyen más lehetõségek vannak hazánkban, ezek mennyire jelentenek biztonságot egy veszélyeztetett helyzetben lévõ nõnek?
Erre ebben a formában nem tudnék válaszolni (egy segélyhívás átlag 40 perc, abban szoktuk elmondani az összes lehetõséget), lehet, hogy ezen a ponton érdemes beírni a segélyvonalunk elérhetõségét (06 80 505 101, szerda kivételével minden nap 18-22 óráig), illetve a honlapunk címét: www.nane.hu, melyrûl további fontos honlapokra vezetnek linkek. Ezen kívül éppen van egy családon belüli erõszak fórum a velvet.hu-n, ahol egyes beírók pontos adatokkal szolgálnak, valamint a minok.hu honlapon is van családon belüli erõszakkal foglalkozó oldal.
- – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
– A Soroptimist International Klub Pécsett 1997-ben alakult egy nagy nemzetközi szervezet részeként. Alapító okiratában megfogalmazták azokat az értékeket, amelyeket fontosnak tartanak civil tevékenységeikben. A jótékonykodás mellett, kezdettõl fogva hangsúlyosan foglalkoztnak a nõk helyzetének vizsgálatával. Együttmûködve hazai, és külföldi oktatási intézményekkel, 2000-ben létrehoztak egy nõi vezetõ képzõ projektet is. A jelenleg is futó a nõk elleni és a családon belüli erõszak médiakampány kapcsán kerestük meg õket. Nemes Krisztinát, a Klub emberi jogok és nõk helyzete témakoordinátorát kerestük meg a témával.
Kérem mutassa be egy kicsit bõvebben a Soroptimist szervezetet! Hány országban mûködik, milyen eredményeket tudott eddig felmutatni, milyen fõ céljai vannak?
A szervezet elnevezése a görög nyelvbõl jön (soror = nõvérek, optima = legjobb). A Soroptimist International egy Nemzetközi Nõi Civil Szervezet, mely tanácsadó státusszal bír az ENSZ, az Európa Tanács, az Európai Women Lobby (EWL) nemzetközi szervezeteknél; a világ vezetõ nõi szervezeteinek egyike, melynek több mint 100.000 tagja a világ 123 országában képviseli a soroptimista eszméket. Küzd a nõk helyzetének javításáért, az erkölcsi méltóság elismerésért, az emberi jogok érvényre juttatásáért, az egyenlõség megvalósulásáért, a fejlõdésért, a békéért a barátság és a nemzetközi jószándék hirdetésével.
– Hol mûködnek hazánkban ilyen klubok? Hol tudhatunk meg bõvebbet a mûködésükrõl?
Magyarországon jelenleg 5 egyéni klub mûködik Budapesten, Nyíregyházán, Szegeden, Sopronban és Pécsett. Az egyéni klubok országonként uniókba tömörülhetnek, és így még összehangoltabban foglalkozhatnak egy-egy kiemelt témával. A soroptimista mozgalomról további adatokat lehet találni az alábbi honlapon: http://www.soroptimisteurope.org
