Etikai vizsgálat indult egy 38 éves amerikai bírónő ellen, mert visszaélt bírói hatalmával, valamit a bíróság épületében, munkaidőben rendszeresen szexuális együttléteket szervezett kollégáival. A vezető bírót számos, az igazságszolgáltatás tekintélyét is súlyosan sértő jogsértéssel gyanúsítják.
Dawn M. Gentry családjogi ügyekkel foglalkozó bíróként szolgál Kenton megyében, a Kentucky-Ohio államhatártól délre, Cincinnati közelében. A 38 éves bírónő ellen a közelmúltban az etikai bizottság indított fegyelmi eljárást, melynek egyik kiemelt vádpontja, hogy rendszeresen szervezett csoportos szexuális együttléteket bírósági irodájában. Az orgiákon titkárnője és ügyvédek vettek részt. Dawn M. Gentry bíró – a vád szerint – azoknak az ügyvédeknek, akik készséggel rendelkezésére álltak és részt vettek az orgiákon, kedvezett az ügyeikkel kapcsolatos eljárásokban, azokon pedig, akik elutasították közeledését és kívánságait, “bosszút állt” munkája során.
Forrás: The River City News (rcnky.com)
A bírónő engedélyezte továbbá kollegáinak és beosztottainak, hogy munkaidőben a bíróság épületében alkoholt fogyasszanak, illetve hogy szeszes italt tartsanak irodáikban.
A számos vádpont között az is szerepel például, hogy Dawn M. Gentry megengedte az egy ügyvéd barátjának, hogy munkaidőben elektromos gitárján gyakoroljon és énekeljen bírói irodájában. Ez zavarta a bíróság dolgozóit a munkavégzésben.
Az ügy kiemelt vádpontja, hogy a bírónő visszaélve hatalmával minden alkalmazottól elvárta, hogy munkával és anyagilag is támogassák újraválasztási kampányát.
Forrás: Mail Online (dailymail.co.uk)
Dawn M. Gentry bíró jelenleg fegyelmi tárgyalásra vár, melynek lefolytatása a következő két-három hónapban várható. Az ellene felhozott valamennyi vádat tagadja. Amennyiben azonban a vizsgálat bizonyítja, hogy valóban elkövette mindazt, amit állítanak róla, el kell hagynia a bírói pályát.
Az ügy teljes iratanyaga ITT letölthető.