Bírák vagyunk…” – Az Országos Bírósági Hivatal ünnepi kiadványt jelentetett meg a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvény kihirdetése 150. évfordulója alkalmából. Ebből idézünk most néhány örök érvényű gondolatot egykoron élt kiváló bíróktól, akiknek tevékenysége, elhivatottsága összefonódott a magyar bírósági szervezet múltjával. Ezúttal Werbőczy István gondolatát idézzük.
„Kiváltképpen kötelessége pedig a bírónak, hogy mindent éretten megvizsgáljon; az ítélethozásban sem legyen meggondolatlan és hirtelenkedő, különben az ő elhamarkodott akaratát az igazság mostohaanyjának mondják. Az egyik peres félnek ne kedvezzen inkább mint a másiknak; ne legyen személyválogató és másnak a nyomorúságát úgy tekintse, mint a magáét. Mindenekelőtt pedig ment legyen a lelki szenvedélyektől, hogy könyörgés, gyűlölség, vagy szeretet ne vezérelje, mert a bíró, ha mindjárt igazságos ítéletet mond is, felelős a lelkiismeret ítélőszéke előtt, ha azt inkább gyűlölségből, mint az igazság szeretetéből tette.
A bíró az ítélethozásban ne legyen sem túlságosan kegyetlen, se szerfölött kegyelmes: hanem csak igazságos. Mert minden ítélésben az irgalom és az erő, vagyis az igazság van egybekapcsolva. Ezeknek egyezségében áll a méltányosság. Ezért mondja Szent Gergely: «A ki igazságosan ítél, mérleget tart kezében, melynek mindkét serpenyőjében igazságot és irgalmat hord; igazsággal ítéletet mond a vétkekre és az irgalommal mérsékli a vétkek büntetését; hogy igaz mértékkel némely dolgokat az igazság által megjavítson, másokat pedig irgalom által engedjen; a ki Isten ítéletét félve, s attól remegve minden dologban attól tart, nehogy az igazság ösvényéről letérve elbukjék». Mert ahol az igazság túlhágja mértékét, kegyetlenség vétkét szüli; a szerfölött való kegyelmesség a rend felbomlását okozza.” – Werbőczy István (Hármaskönyv 32. o. (14. czím 4-5.§.))
Werbőczy István (1460? – 1541) országbírói ítélőmester, királyi személynök, majd nádor. A királyi kancellárián teljesített szolgálat közben ismerkedett meg azzal az okleveles anyaggal, amely a Hármaskönyv elkészítésekor páratlan tudásbeli előnyhöz juttatta. Később a személynök mellé került szolgálatra, a királyi udvar bírósága mellett volt jegyző. Jegyzőből 1502-ben lett országbírói ítélőmester tudásának, tehetségének és befolyásos pártfogójának, a vagyonos nemes Szobi Mihálynak köszönhetően. 1510-ben már nemcsak országbírói ítélőmester, hanem Szapolyai János erdélyi vajda protonotáriusa is, így ezen túl két hatalmas közjogi személynek bírói működésénél fejtett ki jelentős igazságszolgáltatási tevékenységet. Fő műve a Hármaskönyv (teljes nevén Tripartitum opus juris consuetudinarii inclyti Regni Hungariae, avagy Nemes Magyarország szokásjogának hármaskönyve) a korabeli a nemesi jogot, ezen belül a felsőbíróságok ítéleteit foglalta össze. Napjainkig érvényes követelményeket fogalmazott meg a bírói függetlenségről, továbbá a bíráskodáshoz szükséges szakmai és erkölcsi követelményekről.
