Az Európai Bíróság C‑345/08. számú ítélete szerint a valamely tagállam jogi szakmáira felkészítő gyakorlat megkezdése a belső jog széleskörű és mélyreható ismeretéhez köthető.
A C‑345/08. sz. ügyben hozott ítélet Krzysztof Peśla kontra Justizministerium Mecklenburg-Vorpommern:
A valamely tagállam jogi szakmáira felkészítő gyakorlat megkezdése a belső jog széleskörű és mélyreható ismeretéhez köthető.
Bár a közösségi jog megköveteli, hogy a jogi oklevelét valamely más tagállamban megszerzett jelölt képesítéseit és tapasztalatát teljes mértékben figyelembe vegyék, nem írja elő, hogy az ilyen jelölttől elvárt, a belső jogra vonatkozó ismeretek szintjét alacsonyabban határozzák meg.
Németországban valamennyi szabályozott jogi szakma gyakorlásának előfeltétele a jogi tanulmányokat lezáró első államvizsga, valamint a felkészítő gyakorlatot követő második jogi államvizsga sikeres letétele. E felkészítő gyakorlat időtartama két év, és főként kötelező részekből tevődik össze, amelyeket a polgári rendesbíróságokon, az ügyészségeken, a büntetőbíróságokon, a közigazgatási szerveknél vagy valamely ügyvédnél kell teljesíteni.
A német jog értelmében, ha valamely más tagállam állampolgára ezen államban megszerezte azt a jogtudományi egyetemi oklevelet, amely ezen államban megteremti a lehetőséget az ügyvédi posztgraduális képzés megkezdésére, kérelmezheti annak elismerését, hogy ismeretei és képzettsége egyenértékű az ún. kötelező tárgyakból sikeresen letett első államvizsga által igazolt ismeretekkel és képzettséggel1. E tantárgyak témája a német polgári jog, büntetőjog, közjog és eljárásjog alapvetése.
Az egyenértékűséget a benyújtott külföldi egyetemi oklevél és egyéb vonatkozó oklevelek vagy igazolások alapján vizsgálják. Ezen egyenértékűségi igazolás megszerzése esetén az érintett megkezdheti a felkészítő gyakorlatot. Ha az összehasonlító vizsgálat az egyenértékűséget nem vagy csak részben állapítja meg, az érintett kérheti alkalmassági vizsga letételét.
Mecklenburg–Elő‑Pomeránia igazságügyi minisztériuma megtagadta K. Peśla lengyel állampolgártól – ezen alkalmassági vizsga letételének hiányában – a felkészítő gyakorlaton való részvétel jogát. Kérelmének benyújtását megelőzően K. Peśla a poznańi egyetem (Lengyelország) jogi karán mester fokozatú jogi egyetemi oklevelet szerzett, a frankfurti (Frankfurt an der Oder, Németország) egyetemen folyó német‑lengyel jogászképzés keretében pedig „Master of German and Polish Law”, illetve „Bachelor of German and Polish Law” tudományos címet szerzett. Az igazságügyi minisztérium szerint a külföldi, például lengyel jogi ismeretek a német joghoz képest fennálló eltérések miatt nem ismerhetők el egyenértékűnek, és a Master of German and Polish Law cím nem igazolja a német jogi ismeretek megkövetelt szintjét. K. Peśla ezért keresetet nyújtott be a schwerini közigazgatási bírósághoz (Németország). Az említett bíróság lényegében azt kérte, hogy a Bíróság határozza meg, hogy melyek azok a szempontok, amelyeket a közösségi jog előír a jogi ismeretek egyenértékűségének azon vizsgálatát illetően, amelyet a közvetlenül – az e célra szolgáló vizsgák letétele nélkül – a jogi szakmákra felkészítő gyakorlatra bocsátás iránti kérelem benyújtását követően kell elvégezni.
Tegnapi ítéletében a Bíróság kiemeli, hogy a K. Peśla helyzetében lévő személyek nem tartoznak az ügyvédek szabad mozgására vonatkozó irányelvek rendelkezéseinek hatálya alá. A Bíróság emlékeztet arra, hogy a jogi szakmákra felkészítő gyakorlat megkezdésére vonatkozó feltételek uniós szintű harmonizációjának hiányában a tagállamoknak joguk van meghatározni a szükséges ismereteket és képesítéseket. Azonban, az így meghatározott nemzeti követelményeknek a közösségi jog által biztosított alapvető szabadságok2 hatékony gyakorlásának követelményével való összeegyeztetése érdekében a közösségi jog értelmében a tagállamok hatóságai a valamely más tagállam állampolgára kérelmének vizsgálatakor kötelesek az iskolai és szakmai képzések és tapasztalatok egészének egyenértékűségi vizsgálatát elvégezni, mielőtt a jelölt számára alkalmassági vizsga letételét írhatnák elő.
A Bíróság pontosítja, hogy annak vizsgálatánál, hogy a jelölt közvetlenül, vagyis ilyen vizsga letétele nélkül bocsátható‑e a jogi szakmákra felkészítő gyakorlatra, azokat az ismereteket kell referenciának tekinteni, amelyeket az érintett tagállamban megkövetelt képesítés igazol. E tagállam tehát, K. Peśla álláspontjával ellentétben, nem kötelezhető arra, hogy a képesítések egyenértékűségének vizsgálatát a képzés szintjének, idejének és az annak érdekében tett erőfeszítéseknek az összevetésére korlátozza.
Ráadásul a közösségi jog nem írja elő, hogy az egyenértékűségi vizsgálat keretében a belső jogi ismeretek szintje alacsonyabb legyen az érintett tagállamban az olyan képesítés által igazolt szinthez képest, mint amilyen Németországban az első államvizsga. Ugyanakkor, még ha a közösségi jog nem is írja elő a fogadó tagállam joga megkövetelt ismerete szintjének lejjebbvitelét az olyan esetekben, mint az alapeljárásbeli, nem képezi akadályát annak, hogy a tagállamok felpuhítsák a megkövetelt képesítési előírásokat. Ezenfelül lényeges, hogy a jelölt által már megszerzett ismeretek és képesítések részleges elismerésének lehetősége a gyakorlatban ne csupán fiktív lehetőség maradjon. Első ránézésre nem tűnik úgy, hogy Németországban ez lenne a helyzet, amelynek eldöntése ugyanakkor a nemzeti bíróság feladata, amely kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a német belső jog értelmezésére.
