2026. január 1-től a 30 év alatti édesanyák szja-mentessége esetén megszűnik az átlagbérhez kötött felső összeghatár, tehát ők is a teljes összegre megkaphatják az szja mentességet – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Facebookra hétfőn feltöltött videónyilatkozatában.

Koncz Zsófia hangsúlyozta: további könnyítés, hogy

azok a 30 évesnél fiatalabb anyák is részesülhetnek a jövő évtől az szja mentességből, akiknek gyermeke 2023. január 1. előtt született.

Az intézkedéssel további 10-15 ezer olyan 30 évesnél fiatalabb anyának tudnak segíteni, akinek az eddigi összeghatárnál magasabb a jövedelme, és azoknak is, akik 2023. január 1. előtt hozták világra gyermeküket – tette hozzá.

Az erről szóló törvényjavaslat – amelyet képviselőtársaival hétfőn nyújtott be az Országgyűlésnek – az egy gyermeket nevelő 30 év alatti anyákat érinti majd, hiszen a négy és többgyermekesek már most is, a három- és kétgyermekesek pedig 2026 januárjára szintén adómentesek lesznek.

Az egy gyermeket nevelő családok 2026-tól havi 20 ezer forint családi adókedvezményt érvényesíthetnek, a 30 év alatti anyák szja mentessége révén pedig átlagosan 109 ezer forint maradhat a családi kasszában.

Vagyis, mindez számukra összesen átlagosan 129 ezer forint pluszbevételt jelent havonta – ismertette.