Miért nem szerencsés tanúként kihallgatni olyan személyt, akinél akár halvány adat felmerül arra, hogy a bűncselekmény elkövetője lehet? Milyen következményei lehetnek, ha az elkövetőnek is igazat kell mondania tanúként? – A BüntetőjogÉsz az “önvádra kötelezés tilalmát” járja körül a magyar és más jogrendszerekben!
Az önvádra kötelezés jogi tilalma meglehetősen bonyolult probléma. A büntetőeljárásról szóló törvény alapvető rendelkezései között szerepel:
senki nem kötelezhető arra, hogy önmagára terhelő vallomást tegyen vagy önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson, mert a vád bizonyítására a vádló köteles. A terhelt sem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására.
Persze, ha a bizonyítékok nagy része a terhelt felé mutat, akkor a terhelt is érdekeltté válhat, hogy önként „beszálljon” a bizonyításba, mert lehetnek olyan tények, amelyeket a vádló a legjobb szándéka szerint sem képes földeríteni.
Előfordult olyan eset, amikor az elkövető azért nem lehetett egy súlyos rablás elkövetője, mert éppen a város másik felén betört egy kisebb boltba, és erre elég meggyőző bizonyítékai voltak: például az eltulajdonított magnókészülék gyári számostul, árcédulástól, alibiként meg a tettestársa, akinek az ujjnyomai is ott maradtak az üzletben. Ciki. Bár váltig állította, hogy nem ő volt a fegyveres rabló, de egy idő után csak elő kellett rukkolnia a farbával, vagyis a lopás bizonyítékaival, hogy hat év börtön helyett megússza hat hónappal, ami az úgynevezett anyagi igazságnak is megfelelt.
Ennél még érdekesebb a tanú helyzete. Lehet a nyomozásnak olyan pillanata, amikor az elkövetőről még nem tudni, hogy ő az elkövető, csak annyit, hogy valamilyen köze lehet a bűncselekményhez, például ott tartózkodott az elkövetési hely közelében, és így láthatta az elkövetőket. Persze, ha a tanú pontosan tudja önmagáról, hogy nem látta a tettest, mert ő maga volt az, az önvádra kötelezés tilalma akkor is él. Ezt a jogalkotó azon szabály beiktatásával oldotta meg, hogy
a tanút, kihallgatását megelőzően figyelmeztetni kell arra, hogy a vallomástételt megtagadhatja az, aki magát bűncselekmény elkövetésével vádolná.
A gyakorlatban az ilyen megtagadási okra való hivatkozás ritka, mint a fehér holló. Képzeljük el a következő tanúkihallgatási jegyzőkönyvet:
Eljáró rendőr: Adataink szerint a gyilkosság éjszakáján a tetthely közelében tartózkodott. Észlelte azt, hogy ki ment be a sértett lakásába?
Tanú: A Be. 172. §-ának (1) bekezdése alapján megtagadom a választ.
Eljáró rendőr: Mit tud arról, ki hagyta el a sértett lakását az emberölést követően?
Tanú: A Be. 172. §-ának (1) bekezdése alapján megtagadom a választ.
Eljáró rendőr: Az Ön tudomása szerint ki ölte meg a sértettet?
Tanú: A Be. 172. §-ának (1) bekezdése alapján megtagadom a választ, mert nem vagyok köteles önmagamat bűncselekménnyel vádolni.
Eljáró rendőr: Rákérdezhetek: Ön a gyilkos?
A tapasztalat az, hogy az elkövető inkább hazudik valamit, mintsem az önvádra kötelezés tilalma folytán élne a hallgatás jogával: „Nem is voltam ott, ott voltam, de részegen semmit nem láttam”, stb…Persze ilyen esetben hamis tanúzás miatt nem lehet megbüntetni, mert
nem büntethető hamis tanúzásért az, aki a valóság feltárása esetén önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolná.
Sokszor az elkövető nincsen abban a helyzetben, hogy felfogja azt, hogy egy feltett kérdésre a valóság feltárása esetén tanúként önmagát vádolhatja bűncselekmény elkövetésével.
Tegye föl a kezét, aki arra a kérdésre, hogy vásárolt-e az elmúlt évben a gyerekének a piacon nagy rőzsepatkányt, tisztában van azzal, hogy „igen” válasz esetén önmagát bűncselekménnyel vádolja. Pedig természetkárosítást követ el, aki a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló EK tanácsi rendelet A és B melléklete hatálya alá tartozó élő szervezet egyedét jogellenesen megszerzi, tartja, forgalomba hozza, az ország területére behozza, stb… Márpedig a nagy rőzsepatkány szerepel a mellékletben, függetlenül attól, hogy a nyomorult nagy rőzsepatkány esetleg jobb körülmények között él a tanú lakásában, mint vad otthonában.
Ilyenkor jön be a tisztességes eljárás kérdése, vagyis lehetőleg ne hallgassunk ki tanúként olyan személyt, akiről halvány adat merült föl arra, hogy ő lehet az adott bűncselekmény elkövetője….
Vagy ne hallgasson örökre…
Az önvádra kötelezés tilalma leegyszerűsítve tehát annyit tesz, hogy nem hallgatjuk ki tanúként azt a személyt, aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, különösen nem a feljelentett személyt, hogy azután a hamis tanúzás következményeire felhívva csikarjunk ki belőle beismerő vallomást. Hihetnénk, hogy ez egy egyetemes emberi jogi elv; azonban ez nincs így. Vannak olyan országok, ahol a vádlott is csak egy tanú a sok közül, persze azzal, hogy az ő bőrére megy a játék. Amerikai filmekben látható, amint ügyvédek tipródnak azon, hogy védencüket a tanúk padjára szólítsák-e. Ugyanis, ha a vádlott nem tagadja meg a vallomástételt, akkor neki is az igazat kell mondania, nem úgy, mint a magyar jogrendszerben, ahol hazudhat kedvére, legfeljebb mást hamisan nem vádolhat bűncselekmény elkövetésével.
Az Európai Unióban számos jogrendszer és jogelv keveredik. Ezeket nem könnyű közös nevezőre hozni. Az Emberi Jogok Európai Bírósága több alkalommal pont az önvádra kötelezés tilalmának alkalmazását rótta Magyarország terhére. Vegyük például azt az esetet, amikor valaki olyan feljelentést tesz, miszerint a vele szemben eljárt öt rendőr (börtönőr, vadakat terelő juhász) közül az egyik hátulról megütötte. Ilyenkor a nyomozás hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt indul meg. A nyomozás során meg kell kísérelni olyan tanút felkutatni, aki érdektelennek tűnik, azaz nem húz egyik oldalra sem. Vagy fel kell kutatni más objektív bizonyítékot, például egy kamerafelvételt az eseményekről. Kézenfekvő lenne az öt hivatalos személyt tanúként kihallgatni, hátha többen elmondanák az igazságot, azonban ha a feljelentés igaz, akkor közöttük van a bántalmazás elkövetője, akit az önvádra kötelezés tilalma ellenére arról kellene faggatni; tetszett-e tarkón vágni mostanában valakit az eljárás során.
Mondhatnánk, ott van másik négy hivatalos személy, aki a feljelentő szerint senkit nem ütött meg, vagyis ők igazán nyugodtan tanúskodhatnának. Csakhogy annak a rendőrnek (börtönőrnek vagy vadakat terelő juhásznak), aki látta a tockost, jelentéstételi kötelezettsége keletkezett, aminek elmulasztásával katonai bűncselekményt követett el. Vagyis neki meg katonai bűncselekményt kellene bevallania tanúként.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az önvádra kötelezés tilalma gyenge érv, ha bántalmazásról van szó, és nem is alkalmazható, azaz tessék minden hivatalos személyt tanúként kihallgatni, sőt, szembesíteni a feljelentővel.
Ez a jövőben várhatóan így is lesz. Akár volt ütés, akár nem, akár lesz egyéb objektív bizonyíték, akár nem, valószínűleg megszaporodnak azok a nyomozások, amikor több hivatalos személy vallomása áll egy feljelentőével szemben, és akkor jöhet a hatóság félrevezetése miatti feljelentés az egyik oldalról, a hamis tanúzás miatt tett feljelentés a másik oldalról, és jönnek a parttalan nyomozások. De minek is part, ha az igazság úgyis odaát van…
A BüntetőjogÉsz edukációs blog saját oldala ITT böngészhető!
