Az átalakítandó területeken található állami tulajdonú lakásokról szóló dán jogszabály etnikai kritériumon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül – szögezi le Tamara Ćapeta főtanácsnok az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő C-417/23. számú, Slagelse Almennyttige Boligselskab, Afdeling Schackenborgvænge ügyben ismertetett indítványában.
Az állami tulajdonú lakásokról szóló dán jogszabály a munkanélküliség, a bűnözés, az oktatás és a jövedelem szintje alapján a kedvezőtlen társadalmi-gazdasági helyzetű lakóövezetek több típusát különbözteti meg. Azokat a területeket, ahol a kedvezőtlen társadalmi-gazdasági helyzet mellett a nem nyugati országokból származó bevándorlók és leszármazottaik aránya az elmúlt öt évben meghaladta az 50%-ot, „átalakítandó területnek” (korábbi nevükön „kemény gettók”) minősítették. A törvény előírja, hogy az ilyen lakóövezeteket tulajdonosaként az államilakás-szolgáltató szervezetek készítsenek fejlesztési tervet, amelyben meghatározzák, miként kell 2030. január 1-jéig az átalakítandó területeken az állami tulajdonú lakások arányát 40%-ra csökkenteni. Ez magában foglalhatja ingatlanok magánfejlesztők részére történő értékesítését, a bontást, vagy a családi házak fiataloknak szánt lakásokká történő átalakítását. Ilyen esetekben a korábbi bérlők bérleti szerződését meg kell szüntetni.
Azok a bérlők, akik ilyen helyzetbe kerültek két átalakítandó területen – a slagelsei Schackenborgvængében és a koppenhágai Mjølnerparkenben –, bíróság előtt vitatják az állami tulajdonú lakásokról szóló dán törvény alapján elfogadott fejlesztési tervek jogszerűségét.
A dániai keleti fellebbviteli bíróságnak kétségei vannak afelől, hogy a dán szabályozás összeegyeztethető-e a faji egyenlőségről szóló irányelvvel (a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló, 2000. június 29-i 2000/43/EK tanácsi irányelv).
A múlt hét végén ismertetett indítványában Tamara Ćapeta főtanácsnok arra a következtetésre jut, hogy
a „nyugati” és a „nem nyugati” bevándorlók és leszármazottaik közötti felosztás etnikai származáson alapul.
Úgy véli, hogy
noha a „nem nyugatiak” egy etnikailag vegyes csoportot alkotnak, ami e csoportot egyesíti, az nem az e csoporton belüli „etnikai hovatartozást” alkotó tényezők közös jellegzetessége, hanem a dán jogalkotó azon felfogása, hogy e csoport nem rendelkezik a másik csoport, a „nyugatiak” jellemzőivel.
A főtanácsnok arra is emlékeztet, hogy
közvetlen hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha a hátrányos bánásmód közvetlenül az etnikai származáson alapul.
Következésképpen, még ha azokat a bérlőket, akiknek a bérleti szerződését felbontották, nem a nem nyugati származásuk alapján választották is ki, akkor is etnikai kritériumon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést szenvednek el.
A főtanácsnok kifejti, hogy az első ok, amely miatt megállapítható a közvetlen hátrányos megkülönböztetés fennállása az, hogy a jogszabály e bérlőket bizonytalan helyzetbe hozza az otthonhoz való joguk biztonsága tekintetében, ami azt eredményezi, hogy más, hasonló lakóövezetek – amelyekben a lakosság többsége „nyugati” származású – bérlőivel összehasonlítva kevésbé kedvező bánásmódban részesülnek.
Másodszor,
a dán jogszabály által alkalmazott etnikai kritérium megbélyegzi azt az etnikai csoportot, amelynek strukturális hátrányát elismerték a dán társadalomba való beilleszkedési esélye tekintetében, és ezáltal inkább korlátozza, mintsem javítja e társadalomba való beilleszkedési esélyeiket.
