Az ESG-törvény értelmében idén csupán a tőzsdén jegyzett, jövőre pedig a többi nagyvállalatnak kell fenntarthatósági beszámolót, illetve jelentést készítenie. A jelentésekben szereplő információknak azonban e vállalkozások beszállítói láncára is ki kell terjednie, így a gyakorlatban ez már idén több tízezer hazai kis- és középvállalkozással (kkv) szemben támaszt kötelezettségeket – hívja fel a figyelmet a Moore Hungary.
A vonatkozó jogszabályok alapján az ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) szempontoknak történő megfelelésnek
ki kell terjednie az érintett nagyvállalatok teljes értékláncára, így annak közvetlen és közvetett beszállítóira is.
Vagyis az érintett vállalkozások felelőssége kiterjed a beszállítók működésének figyelemmel kísérésére, ami többek között magában foglalja azok erőforrás-felhasználási, hulladékkezelési, szén-dioxid-kibocsátási gyakorlatát (környezeti szempontok), munkakörülményeit, a munkahelyi biztonságát (társadalmi szempontok), illetve etikus üzleti gyakorlatát, korrupció elleni intézkedéseit és az átláthatóságát (vállalatirányítási szempontok) is.
A fenti feltételeknek való megfelelés biztosítása érdekében az ESG-beszámolóra kötelezett nagyvállalatok gyakran alkalmaznak általános szerződési feltételeket (ÁSZF), amely kötelezően alkalmazandó valamennyi beszállítóval szemben. Az ÁSZF előírhatja a beszállítóknak, hogy a vonatkozó ESG-szabályok betartásán túl feleljen meg a megrendelő által alkalmazott etikai vagy magatartási kódexnek is. Emellett az adott vállalkozások gyakran kikötik maguknak azt jogot is, hogy az ÁSZF-et elfogadó valamennyi beszállítójukat vevői audit keretében rendszeresen ellenőrizze is.
„A fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettséget a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) rendelete (a vállalkozások fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségei teljesítésének részletszabályairól szóló 13/2024. (VIII. 15.) SZTFH rendelet ITT elérhető) is előírja. E rendelet tételesen tartalmazza azokat a kérdéseket is, amelyek a beszállítók átvilágításának alapjait jelentik. Ugyanakkor, ha egy beszállító olyan külföldi nagyvállalatnak is szállít, amely esetleg a magyar szabályozást meghaladó terjedelmű ESG adatszolgáltatási igényt támaszt, akkor ennek a szélesebb körű követelménynek is meg kell felelnie” – mutat rá Puskás Zoltán, a Moore Legal Hungary ügyvédje.
Az ESG szempontú audit eredményeire építve a vállalatoknak komplex kockázatkezelési rendszert is ki kell alakítaniuk, ami magában foglalja a kockázatelemzést, valamint a megelőzési és korrekciós intézkedéseket is.
A korrekciós intézkedések a felmerülő kockázatok minimalizálása érdekében az üzleti kapcsolatok szüneteltetésére, sőt, azok végleges megszüntetésére is kiterjedhetnek.
A fenti fenntarthatósági elvárásokkal már idén több tízezer olyan kkv is szembesül, amelyek valamelyik nagyvállalat beszállítói láncába tartoznak.
Nekik számos dokumentációt, mérést kell előállítaniuk partnercégük átvilágítási folyamatának részeként, miközben gondoskodniuk kell arról is, hogy szervezetük is megfeleljen az ESG-előírásoknak.
„Az eddigi tapasztalataink szerint sok cég most először, váratlanul szembesül ezekkel a fogalmakkal és igényekkel – magyarázza Buru Éva, a Moore Hungary ESG üzletágának vezetője. – Fontos, hogy ne kockáztassák üzleti kapcsolatukat azzal, hogy ezeket az igényeket figyelmen kívül hagyják. El kell kezdeniük alkalmazkodni a fenntarthatósági szabályokhoz, miközben a kapcsolódó adatszolgáltatást is biztosítaniuk kell. Ehhez szükség esetén külső ESG-tanácsadó segítségét is érdemes igénybe venniük, aki a megfelelő gyakorlat birtokában megfelelő támogatást nyújt az ESG-megfelelőség kialakításában.”
Az ESG egy adott vállalkozás vagy ország kapcsán a környezetre (Environmental), a társadalomra (Social) és az irányításra (Governance) vonatkozó tényezőket értékeli fenntarthatósági szempontból. Célja, hogy a gazdálkodó szervezetekkel (cégek, vállalatok, országok) az értéklánc bármely pontján kapcsolatba kerülő szereplők (fogyasztók, befektetők, stb.) a fenntarthatóság szempontjából objektíven ítélhessék meg azok tevékenységét, és hozzanak döntéseket.
Bármekkora is egy adott üzleti vállalkozás, az ESG szempontok integrálása a működésbe már középtávon is jelentős versenyképességi előnnyé tud válni mind a kockázatelemzés, a hatékonyabb működés, mind pedig az innovációs lehetőségek beazonosítása révén.