Eredményesen perelte az ügyészség az egyik biztosítót, mert a Kúria végül megállapította, hogy a fogyasztókkal kötött szerződéseiben alkalmazott több általános szerződési feltétel tisztességtelen.
A közérdekvédelmi jogkörében eljáró ügyész még 2021-ben indított keresetet az egyik biztosítótársaság ellen a fogyasztókkal kötött szerződéseiben alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességtelenségének megállapítása iránt. Bár az elsőfokú bíróság a kereset nagy részének helyt adott, a másodfokú bíróság azt megváltoztatva egyes kikötések esetén úgy döntött, hogy azok nem tisztességtelenek. Az ügyészi felülvizsgálati kérelem eredményeként azonban a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság döntése volt helyes, a következők szerint.
A vagyonbiztosítási feltételekben szereplő, a biztosítót egyoldalú díjemelésre jogosító kikötés tisztességtelen, mert abból az emelés lehetséges okai a fogyasztó számára nem világosan és érthetően kerültek megfogalmazásra.
A vagyonbiztosítási feltételekben, valamint a Casco biztosításban
a káresemény bejelentésére meghatározott haladéktalan, de legkésőbb a felfedezésétől számított 2 munkanapos határidő tisztességtelen, mert az indokolatlanul rövid.
A vagyonbiztosítási feltételeiben a biztosító a fizetési kötelezettségének kezdő időpontjaként a kárrendezéshez szükséges utolsó okirat beérkezésének napját határozta meg. Ez azért bizonyult tisztességtelennek, mert
a fogyasztó nem tudhatja, hogy a beküldött irat az utolsó volt-e, vagy a biztosító még kér tőle további iratot is. Így nem tudhatja azt sem, hogy a biztosító fizetési határideje megkezdődött-e már.
A vagyonbiztosítási feltételekben
a biztosítási szerződésből eredő igények elévülési határideje 1 évben történő megállapítása azért tisztességtelen, mert az, összevetve a szerződés egyéb rendelkezéseivel is, indokolatlanul rövid a Ptk. 5 éves, általános elévülési határidejéhez képest.
A bíróság kötelezte a biztosítót arra is, hogy tegyen közzé közleményt a feltételek tisztességtelenségének megállapításáról.