A jogellenes beutazáshoz való humanitárius célú segítségnyújtásra vonatkozóan érvényes a 2002/90 irányelv – szögezi le Richard de la Tour főtanácsnok a C-460/23. számú Kinsa ügyben tett indítványában, egyben pontosítja a bűncselekménnyé minősítés uniós jogi és nemzeti jogi feltételeit. Véleménye szerint a 2002/90 irányelv összhangban áll a bűncselekmények és büntetések törvényességének és arányosságának elvével, a nemzeti bíróság feladata, hogy gondoskodjon arról, hogy arányosak legyenek az olyan személyekre alkalmazandó szankciók, akik érdek nélkül cselekedtek, ha a büntetőjogi felelősség alól nem mentesíthetők. (A jelen ügy neve fiktív. Az nem egyezik az eljárásban részt vevő egyetlen fél valódi nevével sem.)
A 2002/90 irányelv (a jogellenes be- és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás meghatározásáról szóló, 2002. november 28-i 2002/90/EK tanácsi irányelv) arra kötelezi a tagállamokat, hogy megfelelő szankciókat fogadjanak el bárkivel szemben, aki harmadik ország állampolgárának szándékosan segítséget nyújt egy tagállam területére való jogellenes beutazáshoz (az irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja). Ez az irányelv ugyanakkor úgy rendelkezik, hogy
a tagállamok határozhatnak úgy, hogy nem szankcionálnak, ha e segítséget humanitárius célból nyújtják (az irányelv 1. cikkének (2) bekezdése).
Ezen irányelv alapján az olasz jog a jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtást bűncselekménynek minősíti, függetlenül az anyagi haszonszerzési cél fennállásától. E jog két évtől hat évig terjedő szabadságvesztést, valamint érintett személyenként 15 000 euró pénzbüntetést ír elő, és úgy tűnik, e szankciók halmozását is lehetővé teszi.
A bolognai bíróságnak egy olyan, harmadik országbeli állampolgár büntetőjogi felelősségéről kell döntenie, aki hamis személyazonossági okmányok felhasználásával közreműködött lánya és unokahúga olasz területre való jogellenes beutazásában. E bíróságnak kétségei vannak a 2002/90 irányelv érvényességét illetően, amennyiben az aránytalanul sérti az érintett személyek alapvető jogait. E bíróság közelebbről úgy véli, hogy ezen irányelv ellentétes az arányosság elvével, amennyiben az uniós jogalkotó az anyagi haszonszerzési cél fennállásától függetlenül bűncselekménynek minősíti a jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtást, anélkül, hogy a tagállamoktól megkövetelné, hogy mentesítsék a büntetőjogi felelősség alól azokat, akik humanitárius céllal vagy családi kötelezettség miatt járnak el.
A mai napon ismertetett indítványában Jean Richard de la Tour főtanácsnok pontosítja először is azt, hogy
a jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtás bűncselekménnyé minősítése valamely személy valamennyi olyan cselekményére vonatkozik, amellyel átgondoltan és előre megfontoltan, segítséget nyújt valamely tagállam határának jogellenes átlépéséhez, függetlenül e személy indítékaitól.
A főtanácsnok, másodszor, úgy ítéli meg, hogy nincs olyan körülmény, amely az Európai Unió Alapjogi Chartája 49. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvére tekintettel ezen irányelv érvényességét érintené. E bűncselekménnyé minősítés az Unió és a tagállamok között megosztott büntetőjogi hatáskörbe tartozik és a meglévő nemzeti szabályozások közelítésének keretébe illeszkedik. Mivel az említett irányelv önmagában nem eredményezhet személyeket terhelő büntetőjogi felelősséget,
a tagállamok feladata, hogy arányos és a jogbiztonság követelményének teljesítéséhez szükséges konkrétsággal, pontossággal és egyértelműséggel rendelkező nemzeti szabályozás útján e bűncselekménnyé minősítést a nemzeti jogba beépítsék.
Szintén a tagállamok feladata – a büntetőjogi felelősség megállapítására vonatkozó szempontjaiknak megfelelően – annak meghatározása, hogy valamely személyre az adott eset körülményeire tekintettel mennyiben vonatkozhat büntetőjogi felelősség alóli mentesség, illetve büntetés alóli mentességi ok vagy a büntetés enyhítése.
Richard de la Tour főtanácsnok, harmadszor, úgy véli, hogy
az illegális bevándorláshoz történő segítségnyújtás bűncselekménnyé minősítése nem ellentétes az Alapjogi Charta 49. cikkének (3) bekezdésében foglalt arányosság elvével.
Egyrészt nemcsak az e jelenség által a közrend megőrzésére és a határigazgatásra jelentett veszélyt kell figyelembe venni, hanem azokat a veszélyeket is, amelyeknek az érintett személyek ki lehetnek téve az ehhez köthető illegális tevékenységek következtében, valamint a rendkívül bizonytalan és függőségi helyzetnek való kiszolgáltatottságuk miatt. Másrészt bár a nyújtott segítség nem feltétlenül kapcsolódik haszonszerzési vagy bűnözési tevékenységhez, és nem jelent szisztematikusan súlyos veszélyt e személyek életére nézve, fontos a harmadik országbeli állampolgárok jogellenes beutazásához hozzájáruló valamennyi cselekményt a büntetőhatóságok intézkedési körébe vonni, azon cselekmények fokozottabb ellenőrzését garantálva, amelyek – a szolidaritás vagy a családi kapcsolatok leple alatt elkövetve – valójában más célokat szolgálnak. Ebben az összefüggésben a nemzeti bíróság feladata meghatározni az elkövető indítékait, és értékelni, hogy az ilyen cselekmény milyen mértékben szükséges valamely nyomós érdek védelméhez, és a nemzeti joga rendelkezéseire tekintettel mennyiben igazolja az érintett büntetőjogi felelősség alóli mentesítését, illetve a büntetés alóli mentességét vagy a büntetés enyhítését.
Richard de la Tour főtanácsnok, végezetül, hangsúlyozza, hogy a Bíróság nem rendelkezik elegendő információval a büntetőjogi felelősség alóli mentesülés, illetve a büntetés alóli mentesség vagy a büntetés enyhítése olasz jogban előírt okai pontos körének vonatkozásában. Kifejti ugyanakkor, hogy
az arányosság elvével ellentétes az olyan nemzeti rendszer, amely nem teszi lehetővé a bíróság számára, hogy mérlegelje a szóban forgó érdekeket és egyéniesítse a büntetést.
Konkrétan, a nemzeti bíróságnak lehetősége kell legyen arra, hogy különbséget tegyen aszerint, hogy olyan személy büntetendőségéről van-e szó, aki emberiességből vagy szükségből cselekedett, vagy olyan személyéről, akit kizárólag bűnös szándék indít anyagi haszonszerzési célból a törvény által konkrétan tiltott cselekmény elkövetésére.
