Az utóbbi években a rendőrségnek nagyon fontos szövetségese volt az Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács az online csalások elleni küzdelemben – mondta szerdán Budapesten Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) tíz évvel ezelőtti létrehozása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: az elkövetők már a legkorszerűbb technológiákat, például a mesterséges intelligenciát is alkalmazzák, ezért kiemelten fontos, hogy a bűnüldöző szervek az NBT-vel együttműködve igyekezzenek visszaszorítani a csalásokat.

Az államtitkár fontos eredményként említette meg az Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) tíz évvel ezelőtti létrehozását, amelynek “egyik célja az volt, hogy minél kevesebben váljanak áldozattá, illetve csökkentsék az elkövetők visszaesésének kockázatát. Az OBT nemcsak országos, hanem vármegyei szinten is koordinálja ezt a munkát” – részletezte. Ennek érdekében egyebek mellett iskolai programokat hoztak létre, ezeken több mint 23 ezren vettek már részt. A képzésekbe bevonták a rendőrök mellett a pedagógusokat, és a tanulók mellett azok szüleit is.

A sajtótájékoztatón Hatala József, az NBT elnöke fontos eredményként említette, hogy a kormány munkájának köszönhetően sikerült elfogadni egy tíz esztendőre szóló bűnmegelőzési stratégiát, ezzel lehetőség nyílt arra is, hogy csökkenteni lehessen az alkalmakat a bűncselekmények elkövetésére.

A szervezet kiemelt célcsoportként tekint a fiatalokra és az idősekre az áldozattá válás szempontjából. “Az NBT munkájának egyik része az elítéltekkel foglalkozik, igyekszünk olyan nevelésben részesíteni őket, hogy minél kisebb legyen köreikben a visszaesés kockázata, ami a költségvetést is kíméli” – hangsúlyozta Hatal József.

A hét éve elindított, úgynevezett Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszten már csaknem 129 ezer középiskolás vett részt, számuk évről évre emelkedik” – emelte ki. Az idősebb korosztály védelmében létrehozták a Hetvenkedő Hatvanasok nevű programsorozatot, ami ugyancsak egyre népszerűbb.

“Hasonló kezdeményezés a Nyugdíjas akták, ami egy idősekből álló színjátszó csoport segítségével hívja fel a figyelmet a korosztályra leselkedő veszélyekre, a Csalóakadémia pedig rövid felvilágosító videókkal igyekezik megelőzni a bűncselekményeket, az áldozattá válást, a kisfilmeket immár több mint kétmillió-háromszázezren tekintették meg” – mondta Hatala József.

Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a Kormány által a Ksztv. rendelkezései alapján létrehozott javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testület. A Kormány a Tanácsot a magas szintű közbiztonság megteremtése és fenntartása, a bűnözés visszaszorítása, a bűnözést kiváltó jelenségek, a bűnalkalmak és a bűnelkövetők ellen történő következetes fellépés érdekében tett intézkedéseinek erősítésére, továbbá a bűnmegelőzés új modelljének hatékony működtetésére, valamint a bűnmegelőzés érdekében szükséges cselekvési tervek kidolgozásának és végrehajtásának koordinálására hozta létre. A Tanács részletes feladatait a Kormány határozatban fogalmazta meg. A Tanácsnak legfeljebb 23 tagja lehet, elnökét a miniszterelnök nevezi ki, társelnökei pedig a rendészetért felelős miniszter és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács YouTube csatornáj – sok hasznos tartalommal – ITT elérhető.