A portugál bankszektort érintően az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásban erősítette meg a tiltott információcserékkel kapcsolatos uniós jogértelmezést: versenytársak között tilos többek között a jövőbeli, stratégiai jelentőségű információk cseréje, és épp ez a kvalifikáció, amely oly színessé, egyszersmind a jogkövető vállalkozások számra oly nehezen előreláthatóvá teszi a versenyjognak ezt a területét. Azonban az Európai Unió Bíróságának ez a friss döntése hátha segít eloszlatni a bizonytalanságokat: kiderül Molnár Levente, a DLA Piper Hungary versenyjogi csoportjának szenior ügyvédje által készített összefoglalóból.
Az információs kartellek
“Információs kartell“: ez a versenytársak közötti, versenykorlátozó célú vagy hatású információcsere-megállapodások közismertebb, közkeletűbb megnevezése.
Számos okból azonban nem egészen pontos ez a megnevezés, de leginkább amiatt nem tűnik megfelelőnek, mert félreértésekre adhat lehetőséget. A kartell kifejezés a legevidensebb módon, legdurvábban és legsúlyosabban versenykorlátozó megállapodásokra és összehangolt magatartásokra “lefoglalt” elnevezés (erre rezonál a Tpvt. 12. § szerinti kartellfogalom is). A büntetőjog területéről hozva egy szemléletes összehasonlítást: a versenyjogban a kartell olyan, mint a vagyon elleni bűncselekmények körében a rablás. Az általános jogérzetünk alapján is világos, hogy az tilos, és ha bárkinek a “szeme előtt” történik egy eset, kétsége sem lesz afelől, hogy az törvénysértő.
Ugyanakkor a versenytársak közötti információcserék a legtöbb esetben a legkevésbé sem olyanok, amelyekről “messziről látszódna”, hogy jogszabályba ütköznek. Különösképpen, ha például egy adatgyűjtő szervezet vagy egy ágazati szakértő / piackutató közöl nyilvánosan piaci trendeket a versenytársak adatai alapján, vagy, ha egy független szövetség gyűjt a tagjaitól adatokat, amelyeket valamilyen szempont alapján rendszerez és visszaoszt a tagságnak. A legtöbb esetben ezeket az adatcseréket nem is a piaci magatartások összehangolásának a szándéka vezérli, azaz emögött jellemzően nincs turpis szubjektív célzat (szándék). Ugyanakkor a versenyjogi jogalkalmazás bizonyos esetekben – függetlenül az adatcserében résztvevők szubjektív szándékától – mégis olyan súlyos versenyjogsértéseknek tekinti a versenytársak közötti információcseréket, hogy az eljáró versenyhatóságoknak a marasztaláshoz nem is kell konkrét káros versenyhatásokat igazolni, vagy valószínűsíteni.
Elképzelhető hát, hogy olykor-olykor cserbenhagy a jogérzetünk? Hol húzódik a határ a teljesen nyilvánvalóan (célja szerint) versenykorlátozó és a káros versenyhatásai bizonyítása esetén versenykorlátozóként minősíthető információcsere-megállapodások között? Az Európai Unió Bírósága (EUB) által a C‑298/22. sz. ügyben hozott friss ítélete talán közelebb visz bennünket e kérdés megválaszolásához.
A portugál versenyügy és az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése
Az EUB előzetes döntéshozatali eljárása a teljes portugál bankszektor eszközállományának több mint 80%-át tömörítő tagság által működtetett információcsere-megállapodással volt kapcsolatos. A portugál versenyhatóság által az alapügyben hozott marasztaló határozat értelmében az adatcserében részes hitelintézetek aktuális és jövőbeli kereskedelmi „feltételeket” – vagyis a „hitelfelárak” táblázatait – és a „kihelyezési volumeneket” – vagyis az adott hitelintézet által az előző hónapban nyújtott hitelekre vonatkozó állományváltozási adatokat – közölték egymással havi rendszerességgel.
A portugál versenyhatóság cél szerinti versenykorlátozást állapított meg, különös tekintettel arra, hogy álláspontja szerint a rendszeresen közölt hitelfelárak az érintett pénzügyi termékek árazási tényezőire vonatkoztak, amelyek nemcsak aktuális állapotot, hanem a bankok jövőbeli terveit is tükrözték.
Az adatcserében részvevő 14 bankra mindösszesen 225 millió euró (~90 milliárd forint) bírságot szabott ki a portugál versenyhatóság a közel 11 éven át tartó adatcsere miatt.
A marasztalt bankok a hatósági határozatot keresetükkel támadták meg, az elsőfokú bíróság pedig előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett abban a kérdésben, hogy az adatcserével érintett adatok valóban megalapozzák-e az uniós jog alapján a cél szerinti (tehát legsúlyosabb) versenykorlátozásként való minősítést: ebben az esetben ugyanis valóban nem kellett az eljáró versenyhatóságnak igazolnia az adatcserék tényleges (esetlegesen káros) versenyhatásait.
Az EUB ítélete
Az EUB elvi éllel közelített a felmerült kérdéshez, az indokolásban nagyrészt messzire elrugaszkodva a kérdéssel érintett ügy aktuális tényállásától és az adatcserével érintett adatok körétől. Az érdemi indokolás első részének hosszas idézetei – korábbi esetjogot citálva – vajmi kevés összefüggést mutatnak a portugál bankszektor adatcsere-rendszerével. Ugyanakkor ennyiben is megfelelő eligazítást nyújtanak abban a kérdésben, hogy
az uniós jog alapján a versenytársak közötti jövőbeli, stratégiai, különösen árazással kapcsolatos információcseréket továbbra is cél szerinti versenykorlátozásként kell minősíteni. Különösen igaz ez a havi rendszerességű adatcserék esetén, amelyek erősen koncentrált piacon, a nyilvánosság teljes kizárásával valósulnak meg.
Mondhatnánk, hogy ebben nincs semmi újdonság, azonban miért is beszélünk mégis erről?
Ez az EUB döntés nagyon jól demonstrálja az információcserék kettős természetét: ami az elvek szintjén egyszerűnek tűnhet, az a konkrét tényállás vizsgálata során korántsem az.
Ugyanis az alapügyben az adatcsere csak annyiban vonatkozott “jövőbeli” információkra, amennyiben a “hitelfelárak” táblázat olyan adatközlést is tartalmazott, amelynek bevezetését az adatközlő bank már elfogadta, de azt csak a következő munkanapon léptette hatályba. A hatályba léptetés napján pedig már a nyilvános hitel-konfigurátorban is elérhető volt az adott hiteltermék pontos “ára” bárki számára. A marasztalt bankok képviselői azzal érveltek, hogy ilyen rövid időtávon lehetetlen figyelembe venni a másik bank által már elhatározott piaci lépést, árazást, különösen a banki rendszerek gyakorlati működésére is figyelemmel: ezek inkább aktuális adatok voltak, mintsem jövőbeliek. Az EUB elvi válasza erre a kifogásra az volt, hogy
bármilyen rövid is az időköz a jövőbeli piaci lépésre vonatkozó adatközlés és annak tényleges hatályba lépése között, ez nyilvánvalóan csökkenti a versenyből eredő bizonytalanságot a versenytársak között. Így céljában versenykorlátozónak, azaz hatásvizsgálat nélkül tiltottnak minősítendő az adatcsere.
Az ügy egyedi tényállása alapján felmerülő másik kérdés – amely szintén a “hitelfelárak” táblázatban a “kockázati változók”-hoz kapcsolódott – már nem volt ilyen frappánsan megválaszolható az EUB részéről. A “kockázati változók” a hiteligénylő ügyfelek meghatározott kategóriájához bizonyos kockázati szintet rendelnek olyan tényezők alapján, mint a jövedelem, a pénzügyi hozzájárulás vagy az ingatlan költsége. Ezekhez a tényezőkhöz kapcsolódik (többek között) az alkalmazandó hitelfelár is. De a szóban forgó tényezőket az alapügyben a bankok nem fedték fel egymás előtt, így azzal érveltek a bankok képviselői, hogy pusztán a kockázati változók a hitelfelárakkal nem voltak összefüggésbe hozhatók, így ezek az adatok nem is stratégiai jelentőségűek versenyjogi értelemben (azaz nem alapoznak meg cél szerinti versenykorlátozó minősítést). Az EUB – észlelve a tényállás bonyolultságát és az említett összefüggések pontos felderítésének a hiányát – e kifogás kapcsán a tényállás részletes feltárását és értékelését elegánsan a tagállami bíróság hatáskörébe utalta (vissza). Természetesen érthető az EUB elővigyázatossága ebben a tekintetben, a kérdés megítélése nagyban tényszenzitív. Így tehát a portugál bíróságra maradt annak a kérdésnek a megítélése, hogy a “kockázati változók” az ügy egyedi körülményei alapján versenyjogi értelemben stratégiai információnak minősülnek-e.
Végül pedig a „kihelyezési volumenek”-re vonatkozó információkat az EUB önállóan nem vizsgálta, csupán a “hitelfelárak” táblázattal összefüggésben. Emiatt kérdéses maradt, hogy ezeknek a típusú adatoknak a cseréje vajon cél szerinti versenykorlátozásként minősült volna-e, ha a “hitelfelárakkal” kapcsolatos adatcsere nem jövőbeli (hanem csak aktuális) piaci adatokat tartalmazott volna. Azaz, ha a bankok nem közölték volna egymással a már elhatározott és másnap hatályba lépő piaci gyakorlatukat, csak a tényleges hatályba lépés napján. Ez a kérdés viszont legfeljebb egy alternatív tényállás alapján merülhetne fel, ebben az ügyben – a marasztalt portugál bankok vesztére – nem ez volt a tényállás.
Az értékelés
Az EUB ítélet nagyon erős üzenetet küld a piacnak a versenytársak közötti jövőbeli, stratégiai, különösen árazással kapcsolatos információcserék abszolút tilalma kapcsán. Ennyiben teljesen következetes az EUB ítélet korábbi esetjoggal. Ugyanakkor az ügy tényállása alapján látható, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak lesz még dolga azzal, hogy az EUB elvi megállapításait az adott ügy konkrét tényállására vonatkoztassa. Mégis az valószínűsíthető, hogy az EUB ítélete alapján a cél szerinti versenykorlátozó minősítés a vizsgált egyedi adatcsere kapcsán (legalább valamilyen részben) meg fog állni. Valószínűsíthetően néhány apró módosítás a vizsgált adatcserében (pl.: a “hitelfelárak” táblázat megküldésének időzítése) alapvetően eltérő minősítést eredményezhetett volna, de az ügy tényállása alapján az EUB szigorú megközelítése semmiképp sem meglepő.
Ami a magyar joggyakorlatot illeti, tíz éves időtávra visszatekintve, több ügyet is indított a Gazdasági Versenyhivatal versenytársak közötti adatcsererendszerek vizsgálata kapcsán (pl.: Vj-96/2010), bankok adatcsererendszerét érintően is (Vj-8/2012). Ezekben az ügyekben nem cél szerinti versenykorlátozás volta a minősítés: a marasztalásra ugyanis a káros hatások – pontosabban a káros potencális hatások – alapján került sor. Mindkét említett ügyben a Kúria végül a marasztalással érintett vállalkozásoknak adott igazat (Kfv.11.37.110/2017/13., Kf.VI.38.305/2018/21), mivel a versenyhatások igazolása az alapeljárásban nem volt megfelelő. Ezekben az ügyekben előzetes döntéshozatali eljárásra nem került sor, az EUB nem hallathatta hangját (bár az Európai Bizottság amicus curiae-ként előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését szorgalmazva, fellépett a perben, azonban eredménytelenül).
Molnár Levente, a DLA Piper Hungary versenyjogi csoportjának szenior ügyvédje:
