A Magyar Ökölvívó Szakszövetség a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál is hivatalos levélben tiltakozott a tegnapi napon, amiért Hámori Lucának a tavalyi világbajnokságról magas tesztoszteronszintje miatt kizárt algériai Imane Heliffel kell összecsapnia a 66 kilós súlycsoport negyeddöntőjében a párizsi játékokon. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke ma egyeztetést kezdeményezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportigazgatójával a magyar boxolónő tisztességes versenyhez fűződő jogainak védelmében. 

A címlapképen Imane Helif  – Forrás: MTI 

“A Magyar Olimpiai Bizottság minden körülmények között a magyar olimpikonok oldalán áll és ebben az esetben is mindent megtesz a magyar sportolók védelmében, érdekeik érvényesítéséért. Ezért

a MOB folyamatosan vizsgálja, hogy a hatályos szabályok alapján milyen eszközökkel tud élni Hámori Luca tisztességes versenyhez fűződő jogainak védelmében”

– álla a mai napon közzétett közleményben.

A MOB határozott álláspontja:

“A női esélyegyenlőség nem merülhet ki abban, hogy az olimpián egyenlő arányban indulnak nők és férfiak. A női esélyegyenlőség alapvető követelménye, hogy a női mezőnyben kizárólag női biológiai adottságokkal rendelkező, azaz biológiáig minden kétséget kizáróan nőnek minősülő versenyzők indulhassanak. Ellenkező esetben alapvetően sérül a női versenyzők esélyegyenlőséghez és tisztességes versenyhez való joga.”

“Amennyiben az ökölvívó sportág olimpiai részvételi szabályai ezt nem biztosítják maradéktalanul, úgy felül kell vizsgálni a szabályozást és szükség esetén módosítani is kell.

Egyértelműen olyan szabályokra van szükség, amelyek biztosítják, hogy a női mezőnyben kizárólag nők indulhassanak”

hangsúlyozza a MOB.

A MOB elnöke ezért haladéktalan egyeztetést kezdeményezett a NOB sportigazgatójával a helyzet tisztázása érdekében. Ugyancsak egyeztetnek az Olasz Olimpiai Bizottság vezetőségével, és más, a sportágban érintett nemzeti olimpiai bizottságokkal.

“Nemzeti olimpiai bizottságként tiszteletben tartjuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályait, ugyanakkor kiállunk a női sportolók esélyegyenlősége és a tisztességes verseny mellett. A fejleményekről folyamatosan tájékoztatjuk a magyar szurkolókat és a magyar olimpiai családot” – zárul a közlemény.

Megtekintésre javasolt videó: Kovács István beszél a kialakult helyzet előzményeiről és a genderproblémáról a box sportágban – “Igazságtalanul nehéz a feladat – egy aranyos, kedves lány egy predátorral találkozik” – Az M! Sport rövidinterjúja ITT megtekinthető

A NOB védelmébe vette és nem zárja ki Hámori negyeddöntős ellenfelét

A NOB csütörtökön este közleményben védte meg Iman Helifet, illetve a kétszeres világbajnok tajvani Lin Jü-tint, akikről a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómáik vannak. Ugyanakkor a NOB szerint “a két versenyzőt tavaly agresszió érte az IBA részéről és kizárásuk önkényes volt.”

A NOB – amely a nemzetközi szövetséget évekkel ezelőtt felfüggesztette és elvette tőle a 2021-es tokiói és az idei párizsi játékok ökölvívó-versenyeinek rendezési jogát is – hangsúlyozta, hogy “a játékokon szereplő valamennyi sportoló megfelel minden, a részvételhez szükséges feltételnek. A jogosultsági szabályok a tokiói játékokon alkalmazott szabályokra épülnek és menet közben nem lehet megváltoztatni azokat.”

“A NOB szomorú a két sportolót érő támadások miatt” – írta a bizottság, miután a két sportoló indulása hatalmas felháborodást váltott ki. Azt is kiemelte, hogy Helifék a tavalyi vb előtt évekig szerepeltek női tornákon, és “mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson”.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség ügyvivő testületének tagja, Berkó Lajos csütörtökön szintén felháborodásának adott hangot és elmondta, hogy hivatalos levelet fog küldeni a MÖSZ a MOB-nak és a NOB-nak Helif olimpiai szereplése miatt, és vizsgálják, van-e jogorvoslati lehetőség.

“Nagyon szomorú vagyok, amiért áll a bál és egy olyan témáról kell beszélnünk, ami nem a sporttal összeegyeztethető”

– tette hozzá. Egyúttal azt is elmondta, hogy Hámori Luca mindenképpen ringbe lép a szombati negyeddöntőben, ahol már az éremszerzés a tét.

A Párizsban már két összecsapást nyerő Hámori korábban úgy nyilatkozott Helifről, hogy “akik engedték elindulni, biztosan meggyőződtek róla, hogy nő.” Ugyanakkor készül az összecsapásra és ezek a kérdőjelek az algériaival kapcsolatban csak még értékesebbé tennék a győzelmét, ami a célja.