A nagykorú gyermek joggal tarthat igényt magánszférája tiszteletben tartására, az apa pedig arra, hogy gyermekével fennmaradjon a kapcsolata – a bíróság köteles értékelni, hogy az érintett alapjoggal szemben áll-e más alapjog – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/1932/2023. számú, bírói döntést megsemmisítő határozatában.
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria és a Fővárosi Törvényszék támadott ítéleteit.
Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az I. rendű indítványozó és férje házasságából három gyermek született. 2014-ben a házassági bontóper során kötött egyezség értelmében az apa az akkor még kiskorú II. rendű indítványozó után tartásdíjat volt köteles fizetni. Az apa mint felperes keresetet nyújtott be a bírósághoz, melyben a nagykorúvá lett, egyetemi tanulmányokat folytató II. rendű indítványozó után fizetendő tartásdíj megszüntetését kérte. Keresetében arra hivatkozott, hogy lánya a tartásra érdemtelen, indokolatlanul nem tartja vele a kapcsolatot, feljelentette őt, és távoltartást kért vele szemben. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a gyermektartásdíj fizetési kötelezettséget 2019. július 31. napjával megszüntette. A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az indítványozók álláspontja szerint a sérelmezett ítéletek sértik a magánélet és az otthon tiszteltben tartásához való jogot, a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, valamint a testi-lelki egészséghez való jogot, mivel nem vizsgálták, hogy a felperes magatartásával megsértette az indítványozók ezen jogait. Nézetük szerint a másodfokú bíróság és a Kúria megsértette a férfiak és nők egyenjogúságának elvét, amikor önkényesen, a felperes számára kedvezően értékelték a bizonyítási eljárás során bemutatott tényeket. Véleményük szerint az ítéletek a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot is sértik, mert nem vizsgálták, hogy a felperes milyen magatartást tanúsított, és fontos elemeket hagytak ki az elsőfokú bíróság által rögzített tényállásból.
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy
alapjogi oldalról nem tagadható, hogy a nagykorú gyermek joggal tarthat igényt magánszférája tiszteletben tartására, az apa pedig arra, hogy gyermekével a kapcsolata fennmaradjon.
Ezek a kölcsönös igények az Alaptörvény VI. cikk (1) és (2) bekezdésében elismert jogok. Amíg a nagykorú gyermek vonatkozásában a bekezdéseknek a magánélet és az otthon védelmére vonatkozó rendelkezései hívhatók fel, addig az apa vonatkozásában a kapcsolattartásra vonatkozó fordulata. Jelen ügyben a bíróságok az ügy alapjogi relevanciáját egyértelműen felismerték, hiszen a Kúria ítélete utalt a magánszféra érintettségére.
A körülmények gondos értékelése helyett azonban a Törvényszék és a Kúria a vonatkozó indítványozói kimentést súlytalannak értékelte, meg sem kísérelte azt értékelni, hogy az érintett alapjoggal szemben áll-e más alapjog.
Fentiek okán az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az indítvánnyal támadott döntések az indítványozók Alaptörvény VI. cikk (1) és (2) bekezdésében rögzített jogának sérelmét eredményezték. Az Alkotmánybíróság ezért a Kúria és a Fővárosi Törvényszék támadott ítéleteit a rendelkező részben foglaltak szerint megsemmisítette.
A határozathoz Czine Ágnes és Salamon László alkotmánybíró fűzött különvéleményt.
