Arnold Schwarzenegger a self-made-man igazi mintapéldája, ezért mindenkinek bőven akadhat tőle tanulnivalója, aki szeretné az életét, üzletét tudatosan építeni. (X)

Az EnergyHub cégcsoport segít vállalkozását környezettudatossá, energiahatékonnyá alakítani, ami nem kisebb változás, mint amikor az osztrák testépítő bajnok, majd filmszínész lett Amerikában, a nyolcvanas években az első számú világsztárrá küzdötte fel magát, végül pedig népszerűségét politikai sikerre fordította, az USA legnagyobb államának kormányzója lett.

Tiszta célok B terv nélkül

Arnoldtól bárki megtanulhatja, hogy a tiszta célkitűzés mindennél fontosabb. Ha tisztán látja maga előtt, hová szeretne eljutni akár a magánéletben, akár vállalkozásában, akkor a szükséges lépéseket már nem is olyan nehéz megtervezni. A legnagyobb testépítő, a legjobb színész, az elérhető legnagyobb politikai pozíció mind érthető célkitűzések, mint ahogy az is, hogy 30 százalékkal szeretném csökkenteni vállalkozásom energiafelhasználását.

A tiszta célkitűzés azt is jelenti, hogy nincs B terv, hiszen az csak homályossá teszi a víziót. A vagy ez, vagy az bizonytalanná teszi az embert, a “ló nincs, jó a szamár is” mentalitás sokszor egyikhez sem vezet. Ha valamit el szeretne érni, akkor ne legyenek kétségei, csak a megfelelő eszközöket kell megkeresni hozzá.

Akinek tiszta víziója van, nem fél a bukástól, hiszen tudja, hova fog megérkezni, mégha az út néha viszontagságos is tud lenni.

Önbizalom és kemény munka

Ahhoz, hogy a célját elérhesse mindenképpen hinnie kell képességeiben, adottságaiban, vállalkozása erősségeiben. Persze ehhez kell fejlett önismeret is, hiszen tudni kell, hogy mik ezek az adottságok, erősségek, sőt, olykor a gyengeségeket is előnnyé lehet alakítani, például Arnold is a borzasztó akcentusa miatt lett annyira remek Terminátor.

Ami pedig hiányzik, az szorgalommal és kitartással sokszor pótolható, hiszen az embert vagy az adott céget úgyis kiemeli a tömegből, hogy a csúcsra tör. Még nincs ott, de tudja magáról, hogy egyszer oda fog érni. Ez egy olyan történet, amit mindenki ért.

A céltudatosság nem önzés

Arnold is az aljáról indult, hiszen bevándorlóként érkezett Amerikába pénz, barátok, család nélkül, mások segítsége nélkül nagyon nehezen indulhatott volna el világhódító útjára.

Ha bárki végiggondolja, mindig van olyan helyzet, amiben mások nélkül elvesznénk. Nem tudunk magabiztos felnőtté válni a családunk vagy legalább egy lelkiismeretes mentor segítsége nélkül, szükségünk van tanárokra, edzőkre, hogy fejlődjünk, mint ahogy egy vállalkozásnak is szüksége van tanácsadókra, hogy meg tudjon felelni az egyre sürgetőbb fenntarthatósági kihívásoknak.

Viszont az biztos nem fog működni, ha a környezetünktől csak elveszünk, ahogy egy vállalatnak is szüksége van társadalmi felelősségvállalásra az egészséges működéshez. Aktív formálóivá kell válnunk a környezetünknek is ahhoz, hogy magunkat vagy vállalkozásunk életét képesek legyünk megváltoztatni.