A győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán tartottak előadást az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) képviselői. A hallgatók mélyebb betekintést nyerhettek az ENSZ menekültügyi intézményének tevékenységébe és a budapesti központban elérhető jogi munkalehetőségekbe.
A Széchenyi-egyetem számára fontos az ENSZ munkájának támogatása és a hallgatók megismertetése a hazánkban is elérhető nemzetközi karrierutakkal. Az intézmény korábban már otthont adott a Vöröskereszt, valamint az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) programjának. Most kifejezetten a joghallgatók számára hirdetett meg angol nyelvű előadást az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), ami Hulkó Gábor tudományos és nemzetközi dékánhelyettes és Ganczer Mónika egyetemi docens szervezőmunkájának köszönhetően valósult meg.
A vendégeket és a résztvevőket Smuk Péter dékán köszöntötte, ezt követően Kecskés Gábor egyetemi docens nyitotta meg az programot. „A nemzetközi jog tantárgy keretein belül intézményünk is foglalkozik a menekültjogokkal. Különleges lehetőség, hogy első kézből hallhatjuk az UNHCR Közép-Európai Regionális Képviseletének munkatársaitól ezt az előadást, hiszen a menekültügyek és az ehhez kapcsolódó jogi kérdések napjainkban rendkívül aktuálisak” – mondta el.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkáját általánosságban Antonia Lisa Haegner mutatta be, aki munkakörében a menekülteket érintő kihívásokra adott közösség alapú válaszok kialakításával foglalkozik. Előadásában ismertette az UNHCR történetét és jelenlegi feladatait. „2022 végéig több mint 108 millió ember kényszerült lakóhelyének elhagyására világszerte, közülük 40 százalék volt kiskorú. Fontos azonban kiemelni, hogy a menekültek legnagyobb része ugyanabból a néhány országból származik – többségük Szíriából, Ukrajnából és Afganisztánból –, és legtöbbjük szomszédos országokban keres menedéket”. Hozzátette: a szervezet elsődleges célja, hogy nemzetközi védelmet nyújtson a menekültek, valamint a lakóhelyük elhagyására kényszerült személyek egyéb kategóriái számára, illetve a kormányokkal együtt tartós megoldást találjon a problémáikra.
A budapesti székhelyű UNHCR Közép-Európai Regionális Képviselet jelenleg legfőképpen az ukrajnai menekültválsággal kapcsolatos ügyekkel foglalkozik. Feladatai közé tartozik – többek között – a határokon való átkelés segítése, a jogokhoz és különféle szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása, valamint a kormányzattal való együttműködés a hatékony válaszok kialakításának érdekében.
Vágó Barnabás, az UNHCR jogi munkatársa a menekültjogok legfőbb alapdokumentumaiba és azok szakmai elemzésébe avatta be a hallgatóságot, akik ezáltal pontos képet kaptak a legfontosabb fogalmakról, az előforduló jogi esetekről és a jogalkotás nehézségeiről. Kiemelte, hogy
a menekülteket érintő kérdések napjainkban sok esetben összetettek, és országonként eltérőek lehetnek a hazájukat elhagyni kényszerülők jogi lehetőségei.
Ezek az adottságok különösen fontossá teszik az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkáját.
Az előadás zárásaként Tóth Botond Bendegúz mesélte el személyes tapasztalatát a nemzetközi jogi karrierrel, amelyet még tanulmányai alatt a Magyar Helsinki Bizottságban kezdett, és jelenleg az UNHCR jogi csapatában folytat gyakornokként. A jelentkezési és kiválasztási folyamatok ismertetése mellett mostani feladatairól is beszélt, amelyek a fordítástól a hazai és nemzetközi bíróságok joggyakorlatának vizsgálatán át dokumentumok előkészítéséig terjednek.