A vallási közösség által saját belső fegyelmi rendjének érvényesítése – amíg az érintett személyes adatai nem kerülnek nyilvánosságra – az egyházi autonómia részét képezi. Az egyházi eljárásban tett bejelentés – a büntető- vagy szabálysértési ügyekben tett feljelentéshez hasonlóan – önmagában nem valósíthat meg személyiségi jogsértést – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/2080/2023. számú, alkotmányjogi panaszt elutasító határozatában.
Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria támadott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.
Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó személyiségi jog megsértése miatt nyújtott be keresetet az alperes ellen, mert állítása szerint az alperes megsértette a jóhírnévhez való jogát a rendtartomány tartományfőnökéhez intézett bejelentésben foglalt, valótlan tartalmú közlésekkel. Előadta, hogy az alperes bejelentése miatt indult egyházi eljárásban hozott döntés miatt élethivatása lényegéhez tartozó tevékenységet a továbbiakban nem végezhet.
Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott; megállapította, hogy az alperes megsértette az indítványozó jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította, amelyet a Kúria hatályában fenntartott. A döntés elvi tartalmaként megállapította, hogy az egyházi jog előírása szerint folyó eljárásban az annak megindításához vezető bejelentés tartalmát személyiségi jogi szempontból azonosan kell értékelni az állami szervek felé tett feljelentés vagy bejelentés személyiségi jogi értékelésével. Ennek megfelelően,
ha a bejelentésben a felperes személyét indokolatlanul sértő kijelentést nem használt, annak megfogalmazása nem sértette az emberi méltóságot, stílusa nem volt gyalázkodó, az alperes terhére a jóhírnév, a becsület vagy az emberi méltóság megsértése nem állapítható meg, ha a bejelentés az adott eljárás keretei között maradt.
Az indítványozó álláspontja szerint ezzel a Kúria megsértette az emberi méltósághoz való jogát és a jó hírnévhez való alapjogát.
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a vallásszabadság intézményes oldalának része, hogy egy vallási közösség belső ügyeit szabadon, az államtól különváltan rendezze.
A vallási közösség által saját belső fegyelmi rendjének érvényesítése – amíg az érintett személyes adatai nem kerülnek nyilvánosságra – az egyházi autonómia részét képezi.
A felmerülő kérdések között lehetnek olyanok, amelyeket egyúttal az állami jog is szankcionál, és amelyekben adott esetben az egyházi eljárástól függetlenül akár a bűnüldöző szervek is felléphetnek, ugyanakkor lehetnek olyan hitelvi vagy erkölcsi kérdések is, melyek az állami jogrendszer szempontjából semmilyen relevanciával nem bírnak.
Az Alkotmánybíróság az adott ügy összefüggésében azt vizsgálta, hogy az állam és az egyház különvált működésének elvével összhangban áll-e a Kúria által alkalmazott kiterjesztő értelmezés.
A Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy nincs érdemi indok arra nézve, hogy az alperes által tett egyházi bejelentést másképp értékelje a bíróság, mint egy büntetőügyben vagy szabálysértési ügyben tett feljelentést. Az egyházi szerv intézkedéséhez vezető bejelentés lehetősége a vallási közösségek önálló működésének védelmét élvezi mindaddig, amíg az eljárásban felmerült adatok nem kerülnek nyilvánosságra.
Azzal, hogy a Kúria a büntető- vagy szabálysértési ügyekben tett feljelentések analógiáját alkalmazta, és abból indult ki, hogy önmagában a bejelentés nem valósíthat meg személyiségi jogsértést, éppen az Alaptörvényben foglalt különvált működés érvényesülését biztosította.
Az Alkotmánybíróság ezért úgy határozott, hogy a Kúria bejelentésekre, feljelentésekre irányadó gyakorlata, és jelen ítélete is, valamint annak az egyházi eljárásokban megtett bejelentésekre kiterjesztő értelmezése nem ellentétes az Alaptörvénnyel, így az alkotmányjogi panaszt elutasította.
