Emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege: december 1-től hatályba lépnek az új rendelkezések, melyeket első alkalommal a 2023. december hónapra járó munkabérek megállapításánál kell alkalmazni.

A kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 508/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: rendelet) rögzíti a béremelések mértékét havi, heti, valamint napibér vonatkozásában. A rendelet kitér a teljesítménybérezés és a részmunkaidőben foglalkoztatottak munkadíjának mértékére is.

Mit jelent a kötelező legkisebb munkabér, és kinek jár?

A kötelező legkisebb munkabér – vagy közismertebb elnevezéssel minimálbér – az az állami munkabér, amelyet a munkáltató köteles a munkavállaló számára az elvégzett munkájáért hivatalosan – óránként, naponként, hetenként, havonként – megfizetni munkaviszonya alatt. A minimálbér végzettségtől és képzettségtől függetlenül jár minden munkavállalónak, ennél alacsonyabb összegű munkabért hivatalosan egyetlen munkavállaló sem kaphat.

Miben tér el a garantált bérminimum?

A garantált bérminimum annyiban tér el a kötelező legkisebb munkabértől, hogy az a legalább középfokú végzettséggel rendelkező, középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalóknak jár. A garantált bérminimumra való jogosultságot nem a munkavállaló végzettsége, hanem az általa betöltött munkakör fogja meghatározni. Ha a munkakör betöltésének nem feltétele a meghatározott szintű végzettség, akkor annak megléte esetén sem jogosult a munkavállaló a garantált bérminimumra.

A minimálbér és a garantált bérminimum mértékének megállapítása a Kormány feladatkörébe tartozik, azt minden évben kormányrendelet formájában rögzíti.

A minimálbér és a garantált bérminimum mértéke Kormány általi meghatározásának – bár ez sokak által vitatott beavatkozás a piaci működésbe – elsődleges célja a dolgozó emberek megélhetésének biztosítása.

Magyarországon a 2023-as év elején – hivatalos adatok szerint – 223 ezer munkavállaló részesült minimálbérben, további 741 ezer pedig garantált bérminimumban.

Mennyi lesz a minimálbér és a garantált bérminimum összege az új szabályozás szerint?

A kormányrendelet értelmében 2023. december 1-től a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb bruttó összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2023. december 1-jétől havibér alkalmazása esetén 266 800 forint, hetibér alkalmazása esetén 61 340 forint, napibér alkalmazása esetén 12 270 forint, órabér alkalmazása esetén 1534 forint.

A garantált bérminimum bruttó összege a teljes munkaidő teljesítése esetén 2023. december 1-jétől havibér alkalmazása esetén 326 000 forint, hetibér alkalmazása esetén 74 950 forint, napibér alkalmazása esetén 14 990 forint, órabér alkalmazása esetén 1874 forint.

Hazánkban 1989-től alkalmazzák a minimálbért, melynek mértéke folyamatosan változik. A kormányzat évente emeli, azonban a vásárlóerő-paritást tekintve az minimálbér értéke nem feltétlenül emelkedik.

Az elmúlt 5 év minimálbér és garantált bérminimum emelkedését, százalékos változását az alábbi táblázat szemlélteti:

Év Minimálbér (Ft) Garantált bérminimum (Ft) Minimálbér változás (%) Garantált bérminimum változás (%)
2024 266 800 326 000 15 10
2023 232 000 296 400 16 14
2022 200 000 260 000 19.47 18.72
2021 167 400 219 000 3,98 3,99
2020 161 000 210 600 8 8