Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2023. október 1-jén áttér a jogi aktusonkénti közzétételre. Ezen új közzétételi mód szerint a Hivatalos Lap így már nem jogi aktusok tartalomjegyzékkel ellátott gyűjteménye lesz, hanem minden dokumentum a Hivatalos Lap különálló hiteles számaként jelenik meg, PDF formátumban.

A Bíróság és a Törvényszék eljárási szabályzata szerinti közlemények könnyebb elérhetősége érdekében e dokumentumok továbbra is a jelenlegi rendszerességgel, csoportosan közzétéve jelennek meg, főszabály szerint minden hétfőn.

A Bíróság és a Törvényszék előtt indított, illetve az ezen igazságszolgáltatási fórumok által befejezett ügyekre vonatkozó közlemények a közzétételük napján lesznek elérhetők az EUR-Lex honlapon, a nyitóoldalon közvetlenül elérhető linken keresztül. Keresőmotor segítségével is elérhetők lesznek, amely hozzáférést biztosít a korábban, egy adott időpontban és egy adott csomagban közzétett jogi aktusokhoz. Az EUR-Lex funkciói lehetővé teszik majd a keresési eredményeknek a bírósági ügyekkel kapcsolatos jogi aktusokat megjelenítő találatokra való szűkítését is.

Az újdonságokat a Kiadóhivatal által készített videó mutatja be, mely a következő linken érhető el: Discover the new Official Journal of the European Union, act by act! – YouTube.

Technikai okokból 2023. október 2-án nem lesz közzététel. A Bíróság és a Törvényszék előtt indított ügyekre, valamint az eljárást befejező határozatokra vonatkozó első közlemények közzétételére 2023. október 9-én hétfőn kerül majd sor.