Az adatbiztonság megvalósítása nem relativizálható – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/1790/2022. számú, jogszabályi rendelkezést megsemmisítő határozatában.
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (Bnytv.) 75/C. § (3) bekezdésének „– a lehetséges mértékben –” szövegrészét.
Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó jogerős szabadságvesztés miatt kiszabott büntetéséből 2011. júliusában szabadult. Más eljárás nem folyt és nem folyik ellene, büntetlen előéletűnek minősülő személy, életvitele azóta rendezett.
Az indítványozó véleménye szerint a Bnytv. sérelmezett, 2021-ben bevezetett új, az indítványozó által támadott rendelkezési által visszamenőleges hatállyal olyan hátrányos rendelkezések hatálya alá került, amelyek sem az elítélésekor, sem szabadulásakor nem voltak hatályban, és amelyek következményeivel az elmúlt években nem kellett számolnia. Jogsérelme visszafordíthatatlanná vált, mert
korábbi elítéléséről visszamenőleges hatállyal akár széles kör is értesülhet, lévén az igénylés feltételeire és az igénylők körére vonatkozó támadott rendelkezések aránytalanul kiszélesítik az adatokhoz jutás lehetőségét.
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a Bnytv. kifogásolt rendelkezése szerint a bűnügyi nyilvántartó szerv mint adatkezelő a „lehetséges mértékben” biztosítja, hogy az adatokról ne legyen másolat készíthető, továbbá hogy egyértelműen megállapítható legyen, hogy az adat a felületről származik. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy
az adatbiztonság megvalósítása nem relativizálható. A személyes adat, és ezen keresztül a magánszférához való jog Bnytv. szerinti korlátozása csak akkor alkotmányos, ha az adatkezelőt objektív felelősség terheli: felelős tehát minden olyan incidensért, amely az adatok nem megfelelő kezeléséből, illetéktelen személy számára történő hozzáférésből keletkezik.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Bnytv. 75/C. § (3) bekezdésében szereplő „lehetséges mértékben” fordulatot megsemmisítette.