Egy az osztrák közérdeklődést jelenleg foglalkoztató büntetőügyben központi szerepet tölt be az osztrák btk. (StGB) tevékeny megbánásról szóló szakasza. Ennek alkalmazásának a feltétele, hogy a kár önkéntesen jóvátételre került, mielőtt az ügyészség a tényállás megvalósításáról tudomást szerzett. Az eljárás központi eleme, hogy az ügyészség „tudomásszerzésére” elegendő-e, hogy legalább egy ügyész a híradóból tudomást szerzett a releváns tényállásról, vagy pedig az ügyészségi akta megnyitásával kerül sor erre.
Mivel az eljárás a politikai vonatkozása miatt jelentős média és szakmai figyelmet élvez Ausztriában, ezért ennek apropóján jelen cikkben az osztrák büntető törvénykönyv (StGB) tevékeny megbánásról szóló rendelkezéseit vizsgálja meg Ruzicska Máté, az NZP Nagy Legal szakértője. A tevékeny megbánás az StGB több pontján is megtalálható, a magyar Btk-tól eltérően nem általánosan rendelkezik erről több ponton, az adott tényállásra vonatkozóan.
A tevékeny megbánás
Az StGB 167. § (2) bek. alapján nem büntethető, aki egy az ezen szakaszban található taxatív felsorolásban – mely a főbb tulajdon elleni bűncselekményeket magában foglalja – szereplő bűncselekményt elkövette és mielőtt a bűnüldöző hatóság az elkövető „vétkességéről” tudomást szerzett, szabad akaratából a teljes kárt jóváteszi.
A törvényhozó ezzel a némileg szerencsétlen megfogalmazással – „mielőtt a bűnüldöző hatóság a vétkességéről tudomást szerzett” – egy időbeliségi aspektust emelt a norma szövegébe. Joggal merül fel a kérdés, hogy egy hatóság hogyan szerezhet tudomást az elkövető vétkességéről, aminek eldöntésére a büntetőeljárás szolgál? A „vétkesség” ebben az összefüggésben nem jelenthet mást, mint az eljárás kimenetelének feltételezése a tevékeny megbánás időpontjára vetítve, tehát az ex ante perspektívából vizsgált konkrét gyanú arra nézve, hogy a vizsgált büntető tényállás megvalósításra került.
Leegyszerűsítve ez nem jelent mást, mint a gyanút, a releváns tulajdoni elleni bűncselekmény (objektív és szubjektív) tényállásszerű, jogellenes elkövetésére nézve.
A gyanú „intenzitásának” követelményeiről az osztrák jogirodalomban színvonalas vita folyik. Az uralkodó álláspont szerint nem elegendő a nyomozati szakasz megindításához szükséges „kezdeti gyanú”, hanem – tekintettel a szabályozás viktimológiai megközelítésére – konkrét gyanú szükséges. Ez azt jelenti, hogy olyan konkrét vonatkoztatási pontokra van szükség, mely az elkövetőt és a tényállást a modus operandi, illetve az időbeni és térbeli aspektus szerint összeköti, oly módon, hogy egy objektív kívülálló részére ez elegendő legyen arra, hogy az adott személyt az elkövetőnek tartsa.
Időbeliség
Mivel egy hatóság az állami szervezet részeként a vétkességről, mint olyan nem tud tudomást szerezni, ezért az uralkodó bírói gyakorlat szerint a gyanút megalapozó információnak az ügyészség hatáskörébe kerülésével kerül sor a tudomásszerzésre. A bevezetőben említett eljárás központi kérdése, hogy az ügyészség „tudomásszerzésére” elegendő-e, hogy legalább egy ügyész az esti híradóból tudomást szerzett a releváns tényállásról, így az ezt követő tevékeny megbánás elkésettnek minősül, vagy pedig az ügyészségi akta megnyitásával kerül sor a tudomásszerzésre.
Az elsőfokú bíróság – humorérzékéről tanúbizonyságot téve – az esti híradó megtekintését „önszórakoztatásnak” titulálta. Indoklásában kiemelte, hogy
egy ügyész privát tevékenysége során szerzett információja nem vehető figyelembe a „bűnüldöző hatóság tudomásszerzése” szempontjából.
Az önkéntesség és időbeliség követelményeinek a tevékeny megbánást gyakorló akkor is megfelel, ha a tényállás megvalósításáról különböző médiumok tudósítanak, így valószínűsítheti, hogy a bűnüldöző hatóság rövidesen lépéseket fog tenni a tényállással kapcsolatban.
A tevékeny megbánás egészen addig időben történhet, amíg a tényállás megvalósításáról szóló információ valamilyen formában a hatóság birtokába kerül.
Kitekintés
Ugyan az eljárás részét nem képezte, ám egy „gondolatkísérlet” erejéig érdemes ennél a megállapításnál megállni és megvizsgálni, hogy pontosan mit jelent ez a gyakorlatban. Például, ha a tényállást tartalmazó okirati bizonyíték az ügyészség postaládájába kerül bedobásra, elegendő-e ez, vagy az okirat áttekintése, iktatása, esetleg az áttekintése („intellektuális feldolgozása”) szükséges?
A bírói gyakorlat szerint
elegendő a gyanút megalapozó információ birtokba kerülése.
Álláspontom szerint, helyesebb lenne – még az ezzel kapcsolatos bizonyítási nehézségek ellenére is – az információ intellektuális feldolgozását a tudomásszerzésnek tekinteni. A „tudomásszerzés” szó grammatikai értelmezése ugyanis magában foglalja az információ valamilyen módon történő feldolgozását. A bűnüldöző hatóság részére ugyanis ekkor nyílik meg a lehetőség, az információ értékelésére és további lépések foganatosítására.
Összefoglalás
A tevékeny megbánás az elkövető és áldozat közötti megbékélés felé nyit kaput és egyértelműen a „társadalmi békét” helyreállító igazságszolgáltatást erősíti.
Az elkövető nem büntethető, ha a felmerülő kárt teljes mértékben jóváteszi. A tevékeny megbánás kizárásához nem elegendő az ügyész esti híradóból szerzett információja, hanem az uralkodó bírói és irodalmi álláspont szerint
a gyanút megalapozó információ ügyészség birtokába jutásának időpontja a mérvadó.
