Kivégzésére vár Szingapúrban egy kannabiszcsempészéssel vádolt férfi – közölte kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság hírportálján.

Aktivisták beszámolói szerint Tangaraju Suppiahot gyenge bizonyítékok alapján ítélték el. A hatóságok azt állítják, a halálra ítélt férfi tisztességes eljárásban részesült, kivégzését pedig szerdára tűzték ki.

A férfi családtagjai és jogvédők is kegyelmért folyamodtak Halimah Yacob elnökhöz, Sir Richard Branson brit milliárdos szintén a kivégzés leállítását és az ügy újratárgyalását sürgette.

“Tudom, hogy fivérem nem tett semmi rosszat. Kérem a bíróságot, hogy vizsgálja át az ügyét az elejétől fogva” – mondta Leela Suppiah, Tangaraju húga egy sajtótájékoztatón.

Szingapúr a világ egyik legszigorúbb kábítószerellenes törvényeivel rendelkezik.

Tangaraju Suppiahot kábítószerkereskedelem bűnpártolása címén ítélték el, amiért egy kilogramm kannabiszt csempészett Malajziából Szingapúrba 2013-ban. Bár a 46 éves férfit nem kapták rajta a bűncselekmény elkövetésén, a vádhatóság verziója szerint felelős volt a bűncselekmény összehangolásáért, tekintettel arra, hogy a futár által használt két telefonszámot is vissza tudták követni hozzá. Tangaraju Suppiah ugyanakkor ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban.

A szingapúri törvények halálbüntetést írnak elő a kábítószercsempészekre, bár enyhébb büntetés jár a futároknak.

A férfi fellebbezési tárgyalásán a bíróság az ügyészséggel értett egyet, miszerint a Tangaraju Suppiah felelt a drog leszállításának összehangolásáért, így kizárta az enyhébb büntetés lehetőségét.

Sir Richard Branson, aki szót emelt már a 2022-ben kábítószer-bűncselekménnyel kapcsolatos vádakkal kivégzett, értelmi fogyatékos Nagaenthran Dharmalingam ügyében is, Tangaraju Suppiah ügyét “több szinten is megdöbbentőnek” nevezte.

Mikroblogján a milliárdos üzletember úgy fogalmazott, hogy Szingapúr talán egy ártatlan férfit küld a halálba “több mint kétes körülmények” között.

A szingapúri belügyminisztérium azzal válaszolt Sir Richard bejegyzésére, hogy állításai hamisak, és nem tartja tiszteletben a városállam bíráit és büntető-igazságszolgáltatási rendszerét.