Európai elfogatóparancs: a keresett személy egészsége nyilvánvaló veszélyeztetésének kockázata indokolja e személy átadásának ideiglenes felfüggesztését, és arra kötelezi a végrehajtó hatóságot, hogy a kibocsátó hatóságtól tájékoztatást kérjen e személy büntetőeljárás alá vonásának vagy fogva tartásának tervezett körülményeiről. Amennyiben az átadás a súlyosan beteg személyt embertelen vagy megalázó bánásmód veszélyének teheti ki, amely veszély észszerű időn belül nem hárítható el, a végrehajtó hatóság az elfogatóparancsot nem hajthatja végre – szögezi le az Európai Unió Bírósága a C-699/21. számú E. D. L. (Betegségen alapuló megtagadási ok) ügyben hozott ítéletében.
2019. szeptember 9-én a zárai városi bíróság (Horvátország) büntetőeljárás Horvátországban történő lefolytatása céljából európai elfogatóparancsot bocsátott ki az Olaszországban tartózkodó E. D. L. ellen. Az ezen elfogatóparancs végrehajtására illetékes milánói fellebbviteli bíróság – pszichiátriai szakértői vélemény alapján – a gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés folytatását szükségessé tevő pszichotikus zavar fennállását, valamint az esetleges börtönbüntetéshez kapcsolódó jelentős öngyilkossági kockázatot állapított meg. E bíróság egyrészt úgy ítélte meg, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása félbeszakítaná E. D. L. kezelését, és általános egészségi állapotának romlásához vezetne, aminek hatásai rendkívül súlyosak lehetnek, sőt, bizonyítottan fennállna az öngyilkosság kockázata is. Másrészt megállapította, hogy az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározatot átültető olasz rendelkezések nem írják elő, hogy ilyen jellegű egészségügyi okok az átadás megtagadásának okát képezhetik. Az említett bíróság tehát e rendelkezések alkotmányosságával kapcsolatos kérdéssel fordult az olasz alkotmánybírósághoz.
Az olasz alkotmánybíróság, mivel úgy ítélte meg, hogy az ügy nem csupán az említett rendelkezéseknek az olasz alkotmánnyal való összeegyeztethetőségére, hanem az – e rendelkezések által végrehajtott – uniós jog értelmezéséreis vonatkozik, az Európai Unió Bíróságához fordult. Mivel a keresett személy átadásának valamely esetlegesen határozatlan időtartamú krónikus betegség esetén való megtagadása nincs előírva, az olasz alkotmánybíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogyan lehet megelőzni az e személyt érintő súlyos egészségkárosodás veszélyét, amely személy állapota átadás esetén jelentősen romolhat. Közelebbről azt kérdezi, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak be kell-e kérnie a kibocsátó igazságügyi hatóságtól azon információkat, amelyek lehetővé teszik az ilyen veszély elhárítását, és köteles-e megtagadni az átadást, ha észszerű időn belül nem kapja meg az e veszély elhárításához szükséges biztosítékokat.
Ítéletében a nagytanácsban eljáró Bíróság emlékeztet arra, hogy
a kölcsönös bizalom elve és a kölcsönös elismerés elve alapvető jelentőséggel bír az uniós jogban, amely utóbbi elv a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés „sarokköveként” szolgál.
Ebből egyrészt az következik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságok csak a kerethatározatból eredő okokból tagadhatják meg az európai elfogatóparancs végrehajtását, másrészt pedig az, hogy a végrehajtás megtagadása kivételnek tekintendő, amelyet szigorúan kell értelmezni. Fennáll ugyanis azon vélelem, hogy a tagállamokban a többek között súlyos, krónikus és esetlegesen visszafordíthatatlan betegségek gyógyítása érdekében biztosított ellátások és kezelések megfelelőek.
Amikor azonban objektív körülmények alapján megalapozottan feltételezhető, hogy a keresett személy átadása nyilvánvalóan veszélyeztetheti e személy egészségét, a végrehajtó igazságügyi hatóság ezen átadást – kivételesen – ideiglenesen felfüggesztheti.
A végrehajtó igazságügyi hatóságnak az e veszély mérlegelésére vonatkozó jogkör gyakorlásakor tiszteletben kell tartania az embertelen és megalázó bánásmódnak az Európai Unió Alapjogi Chartájában előírt tilalmát. E bánásmódnak azonban ahhoz, hogy e tilalom hatálya alá tartozzon, el kell érnie egy minimális súlyossági mértéket, amely meghaladja a fogva tartással elkerülhetetlenül együtt járó szenvedés szintjét.
Így,
amikor a végrehajtó igazságügyi hatóság a rendelkezésére álló objektív körülmények alapján nyomós és bizonyítékokkal alátámasztott okokból feltételezheti, hogy a súlyosan beteg keresett személy átadása e személyt a várható élettartama jelentős csökkenése, vagy egészségi állapota gyors, jelentős és orvosolhatatlan romlása tényleges veszélyének tenné ki, e hatóság köteles az átadást felfüggeszteni.
Ebben az esetben a büntetőügyekben folytatott hatékony együttműködés biztosítása érdekében fel kell kérnie a kibocsátó igazságügyi hatóságot, hogy közöljön minden információt a keresett személy büntetőeljárás alá vonásának vagy fogva tartásának tervezett körülményeiről. Abban az esetben, ha az említett veszély a kibocsátó igazságügyi hatóság által nyújtott garanciák révén elhárítható, az európai elfogatóparancsot végre kell hajtani.
Lehetséges azonban, hogy – kivételes körülmények között – a kibocsátó igazságügyi hatóság által szolgáltatott információkra tekintettel a végrehajtó igazságügyi hatóság arra a következtetésre jut, hogy egyrészt a kibocsátó tagállamnak való átadás esetén az érintett személy embertelen és megalázó bánásmód tényleges veszélyének lenne kitéve, és hogy másrészt e veszély észszerű időn belül nem hárítható el. Ebben az esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az európai elfogatóparancs végrehajtását köteles megtagadni. Ezzel szemben, ha az említett veszély ilyen határidőn belül elhárítható, a kibocsátó igazságügyi hatósággal új átadási időpontban kell megegyeznie.
