Kedden megalakult az Egyesült Államok új Kongresszusa, az ország két házból álló törvényhozása, az alsóházban republikánus, a felsőházban demokrata többséggel.
A Kongresszus ünnepélyes ülése kedden délben kezdődött, majd a képviselőház a délutáni órákban tartotta meg saját alakuló ülését. Az alsóház ülésének első napirendi pontja a házelnök megválasztása, amelyet egyenkénti, szóbeli szavazással bonyolítanak le, a sikeres választáshoz a szavazatok több mint felére van szüksége a jelöltnek.
Az elmúlt két évben a demokrata Nancy Pelosi töltötte be az elnöki pozíciót, aki 2007 és 2011 között már volt vezetője a képviselőháznak.
Az Egyesült Államok 118. Kongresszusát november 8-án választották meg az amerikai polgárok. Az alsóház, a képviselőház tagjait 2 évre választják, így az teljesen megújult, míg a felsőház, a Szenátus tagjait 6 évre választják, ezért kétévente a szenátori helyek mintegy harmadára írnak ki választást.
A 118. Kongresszus képviselőházában a 435 képviselői helyből, 222-t foglalhat el republikánus politikus, 212-t demokrata, és egy hely betöltetlenül, miután a megválasztott képviselő, a demokrata Ronald McEachin virginiai politikus november elhunyt.
A 100 tagú szenátusban formálisan a republikánusoknak van több képviselője, ugyanis 49 szenátorral rendelkeznek, míg a demokratáknak 48 szenátora van, ugyanakkor a 3 hivatalosan függetlenként feliratkozó szenátor a demokrata párthoz kötődő politikus. Decemberben Kirsten Sinema arizonai demokrata szenátor bejelentette, hogy az új Kongresszusban függetlenként politizál majd, miután bizonyos kérdésekben nem ért egyet pártjával, valamint a Washingtonban zajló, pártlogikán alapuló döntéshozatallal.
Az új Kongresszusnak 81 új tag van, a képviselőházba 74 új képviselő került, közülük 40 republikánus és 34 demokrata, míg a szenátus 100 tagja közül 7 újonc szenátor, 5 republikánus és 2 demokrata.
A Pew Research társadalomkutató decemberben a Kongresszusban helyet foglaló veteránok számának alakulásáról jelentetett meg egy érdekes elemzést. E szerint 97-en szolgáltak korábban az Egyesült Államok fegyveres erőiben, ami mintegy 18 százalékos arány. A párthoz való tartozást tekintve a veteránok közül 72-en a republikánus padsorokban, míg 25-en a demokraták színeiben politizálnak.
Az elmúlt 70 évet tekintve, a katonai múlttal rendelkező tagok legnagyobb aránya a szenátusban az 1970-es évek közepén volt 81 százalékkal, míg a képviselőházban az 1960-as évek végén, amikor a képviselők 75 százaléka volt korábban a fegyveres erők tagja.
Tovább húzódik az amerikai képviselőház elnökének választási folyamata
A csütörtökön tartott hetedik szavazási forduló sem hozott eredményt az Egyesült Államok képviselőházi elnökének megválasztásában, a többségi republikánusok változatlanul megosztottnak mutatkoznak.
Az amerikai kongresszus alsóházában helyi idő szerint csütörtökön délben folytatódott a már kedden megkezdett elnökválasztási eljárás. A többséget adó republikánusok képviselőházi vezetője, Kevin McCarthy 201 szavazatot kapott, de sikeres megválasztásához 218 szavazatra lett volna szükség. Tizenkilenc voksot kapott Byron Donalds republikánus képviselő, sőt egy szavazat érkezett Donald Trump volt elnökre is, valamint egy republikánus képviselő tartózkodott.
A demokrata képviselők minden eddigi fordulóban egyöntetűen szavaztak saját vezetőjükre, Hakeem Jeffriesre, így ő hetedszer is 212 voksot kapott.
A kongresszus tagjai közé nem tartozó Donald Trumpra Matt Gaetz floridai megválasztott képviselő adta le voksát a név szerinti, élőszóban leadott szavazáson. A képviselőház szabályai szerint a házelnöki posztra bárki megválasztható, az egyetlen feltétel, hogy megkapja a leadott szavazatok abszolút többségét.
A szűk – 222-212 arányú – republikánus többség miatt ahhoz, hogy a jelölt megszerezze az abszolút többséget, a republikánus képviselők szinte egyöntetű támogatására van szükség. A republikánusok konzervatív csoportjához tartozó képviselők egy része azonban eddig nem állt Kevin McCarthy mögé. Legfontosabb kifogásuk és követelésük, hogy az új elnök vezetése alatt radikálisan változzanak a képviselőház működési szabályai.
Az elnökválasztás addig tart, amíg meg nem tudják választani a vezetőt. Elnök híján a képviselőház nem kezdheti meg a munkát, a tagok a képviselői esküjüket sem tehetik le.
Az amerikai képviselőházban 1923 óta nem fordult elő, hogy az első vagy második szavazási forduló nem hozott eredményt az elnökválasztáson.