A munkavállalók általában tisztában vannak azzal, hogy a munkavégzésük során őket munkaközi szünet illeti meg, ami a gyakorlatban rendszerint az ebédszünetet jelenti. De mi is valójában munkajogi szempontból az ebédszünet, és a munkavállalók valóban jogosultak-e eldönteni, hogy mire használják fel ezt a szabadidőt? – Bognár Ivett, az act Bán & Karika Ügyvédi Társulás szakértője.
Munkaközi szünet a Munka Törvénykönyvében
Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy a Munka Törvénykönyve (Mt.) az ebédszünet fogalmát nem ismeri, nem tesz tehát különbséget abban a tekintetben, hogy a munkavállaló mivel tölti a munkavégzés során beiktatott pihenőidejét.
Az Mt. a munkaközi szünet kapcsán csupán annyit rögzít, hogy
a munkáltató 6 órát meghaladó munkavégzés esetén 20 perc, 9 órát meghaladó munkavégzés esetén pedig további 25 perc munkaközi szünetet, azaz mindösszesen 45 perc pihenőidőt köteles biztosítani a munkavállalónak.
Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a felek jogosultak ettől eltérően is megállapodni. Általánosan elterjedt például a munkáltatók körében a félórás ebédidő biztosítása.
A jogszabályi rendelkezések értelmében a munkaközi szünetet legalább három, legfeljebb hat óra munkavégzést követően kell kiadni. Ez a szabály attól függetlenül irányadó, hogy az adott munkavállaló teljes munkaidőben, vagy 6 órás részmunkaidőben dolgozik-e,
napi 4 órás részmunkaidő esetén pedig nincs a munkaközi szünetre vonatkozó kötelező előírás.
Kávé, cigi vagy ügyintézés? – Valóban arra használom fel a munkaközi szünetemet, amire szeretném?
A gyakorlatban gyakran merül fel a kérdés, hogy mi a helyzet a munkavégzés során beiktatott kávé- vagy cigiszünetekkel. Valóban jogosult a dohányzó munkavállaló egy cigaretta erejéig naponta többször is megszakítani a munkavégzését?
Tekintettel arra, hogy az Mt. nem tesz különbséget abban a tekintetben, hogy a munkavállaló mivel tölti a munkaközi szünetét:
a munkavállaló főszabály szerint azt tesz a pihenőidejében, amit szeretne.
Fontos azonban kiemelni, hogy ez csak a kijelölt munkaközi szünetre irányadó, tehát
nem azt jelenti, hogy a munkavállaló jogosult napi több alkalommal is megszakítani a munkavégzést a munkaközi szüneten túlmenően, ez ugyanis a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség megszegését jelenti.
A másik sokszor felmerülő kérdés a munkavállalók körében, hogy kötelesek-e a munkaközi szünetüket a munkavégzés helyén eltölteni, vagy el is hagyhatják azt akár étkezés akár ügyintézés céljából? A kérdésre a válasz alapvetően attól függ, hogy a munkaközi szünet része-e a munkaidőnek vagy sem.
Az Mt. megfogalmazása szerint a munkaközi szünetet a munkavégzés, tehát nem a munkaidő megszakításával kell kiadni. A jogirodalom álláspontja szerint ezzel a megfogalmazással
a jogalkotó a munkáltató kezébe adta a döntést, hogy a munkaközi szünet időtartamát beleszámítja-e a munkaidőbe vagy sem.
A gyakorlatban mindkét esetre számos példát láthatunk.
Hogy a munkavállaló mivel tölti el a napközbeni pihenőidejét, azért van jelentősége, mert amennyiben a munkaközi szünet a munkaidő részét képezi, a munkáltató jogosult erre az időszakra vonatkozó szabályokat hozni, így adott esetben előírhatja, hogy a munkavállaló a munkaközi szünet időtartama alatt sem hagyhatja el a munkavégzés helyét. Ha azonban az ebédszünet nem része a munkaidőnek, azzal a munkavállaló szabadon rendelkezik, így el is hagyhatja a munkavégzés helyét, akár étkezés, akár ügyintézés céljából. Ilyenkor sem szabad azonban megfeledkezni az Mt. a munkaviszony fennállása alatt tanúsítandó magatartásra vonatkozó általános előírásairól, hiszen az említett rendelkezések értelmében
“a munkavállaló a munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné, vagy amely – különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján – közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója jó hírnevének, jogos gazdasági érdekének vagy a munkaviszony céljának veszélyeztetésére”
– hagsúlyozza Bognár Ivett, az act Bán & Karika Ügyvédi Társulás munkatársa.